A XIXO Open sorozat első őszi viadalán, a 15 ezer dollár összdíjazású budapesti férfi tornán öt magyar teniszező sikerrel vette a selejtezők második akadályát is.
Hétfőn délelőtt már a feljutás a tét. Mivel lesz egy "tiszta" magyar meccs is, az már biztos, hogy az alapjogon és szabadkártyával főtáblán szereplő tíz hazai teniszezőhöz egy magyar mindenképpen csatlakozik.
Szurkoljunk, hogy legyen minél több feljutónk - így is öröm e dominencia, s egyben jelzi, hogy az itthoni nemzetközi versenyek lendületet adhatnak a hazai teniszsportnak.
Mindössze két hely maradt szabadon a 15 ezer dolláros budapesti férfi tenisztorna 64-es selejtezőtábláján.
A szombati nyitányon 18 magyar játékos lépett pályára, s pozitív az összkép: tíz győzelem és nyolc vereség a legjobb 32 közé jutásért rendezett hazai vonatkozású találkozók mérlege.
A hódmezővásrhelyi 25 ezer dolláros női versenyen vasárnap van az aláírás, s hétfőn kezdődnek a küzdelmek.
A mozgalmas nyárelő után hasonlóan eseményekkel zsúfolt lesz az őszi idény is a hazai rendezésű nemzetközi versenyek programjában.
A kínálatban hét ITF viadal szerepel: a XIXO Open sorozat őszi szezonja hét dollárdíjazású versenyt ajánl játékosaink, s szurkolóink számára.
A budai Park Teniszklubban egy 15 ezer dolláros férfi tornával, Hódmezővásárhelyen egy 25 ezres női versennyel már a szombati selejtezőkkel megkezdődik a szezon.
A világcsoportba jutásról határozó szeptember közepi magyar-orosz Davis Kupa meccs zárása után egy nappal újabb fontos tenisztorna házigazdája lesz Budapest.
Akárcsak tavaly, ismét a Nemzeti Edzésközpontban rendezik a Junior Davis Cup and Fed Cup by BNP Paribas Finals, azaz a 16 esztendős korosztály csapat világbajnokságának mérkőzéseit.
Szeptember 19-24. között összesen huszonhárom nemzet ifjú teniszezői vetélkednek a NEK és a Vasas erre az alkalomra egybevont telepének 16 pályáján.
A kontinentális selejtezők zárása után tisztázódott, mely nemzetek érkeznek majd a magyarországi világdöntőre.