Valkusz Máté és Piros Zsombor Gyulán - Fotó: MTSZ

 

Míg Hódmezővásárhelyen a 60 ezer dolláros női verseny zajlik, addig a Viharsarokban levő, határmenti Gyulán a 25 ezer dollár összdíjazású XIXO Open küzdelmei jelentenek látnivalót a profi tenisz iránt érdeklődő közönségnek.

Három magyar teniszező, Piros Zsombor, Valkusz Máté és az 5. kiemelt Nagy Péter jutott túl az első fordulón.

Csütörtökre már csak ketten maradtak gyulai várvédőnek.

Gálfi Dalma

 

A 60 ezer dolláros hódmezővásárhelyi női viadalon a legjobb 16 között már csak Gálfi Dalma képviseli a magyar színeket. Az egyéni versenyből kiestek honfitársai, s búcsúzott néhány „nagyágyú” is.

Párosban viszont lesz magyar szereplő a csütörtök délutáni elődöntőben: Udvardy Panna a szerb Danilovics társaként elődöntőzhet.

A címvédő Bara a román házirangadón legyőzte az 1. kiemelt Bogdant, a honfitárs Buzarnescu az egykoron 11 WTA tornát nyert svájci Schnydert. A 2. kiemelt montenegrói Kovinic három játszmában nyert az elmúlt héten Olaszországban 60 ezer dolláros versenyt nyert szlovén Hercog ellen.

Nagy Adrienn és Csurgó Virág - Fotó: MTSZ

 

Hódmezővásárhelyen megkezdődött a 60 ezer dolláros ITF tenisztorna, melyen az első főtáblás magyar győzelmet egy különös páros jegyezte.

Tizenhét esztendős „szünet” után ismét profi viadalon lépett pályára a korábbi sokszoros magyar bajnok és válogatott Csurgó Virág, aki lánya, Nagy Adrien oldalán indult a versenyen.

Az anya-lánya duó könnyed győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé.

Sávolt Attila és Fucsovics Márton Federer és edzője társaságában - Fotó: Facebook

Roger Federerrel, a stuttgarti tenisztorna sztárjával edzett Fucsovics Márton, aki vasárnap a selejtezőből jutott fel a 631 ezer euró (194,4 millió forint) összdíjazású, füvespályás viadal főtáblájára.

A nyíregyházi teniszező Facebook oldala arról számolt be, hogy minden idők legeredményesebb teniszezője vasárnap kora estére a magyar fiatalembert kérte fel edzőpartnerének. 

A jelenlegi világranglistán 5. helyen álló, azt karrierje során összesen 302 héten át vezető Federer és Fucsovics egy ágon szerepel Stuttgartban, a negyeddöntőben akár találkozhatnak is. Ehhez az első fordulóban erőnyerő svájcinak egy, a magyar teniszezőnek két meccsen kell győznie.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső