Kore hozta a sorsdöntő meccset. Kecskemét szülötte díszpolgári címet kaphat Győrött - Fotó: MTSZ

 

Óriási izgalmak közepette törte meg a Győri AC csapata az MTK évek óta tartó bajnoki sorozatát a férfi Szuperligában.

A Nemzeti Edzés Központban rendezett finálén a világranglista 87. helyén álló szlovák Gombos Norbert is részt vet az MTK színeiben, a győrieknél pedig szintén az umagi ATP tornáról érkezett az éljátékos, hiszen a horvátoszági viadalon két Top-100-as skalpot begyűjtő, s  szerdán a világrangsor 14. helyén álló belga Goffint is megszorongató Balázs Attila (174.)  vezette csatába az együttest.

A párosok után iksz volt az állás, hat befejezett meccs után is döntetlenre állt az aranymeccs.

Kore és Dávid sorsdöntő csatája nem mindennapi izgalmakat hozott.

Fucsovics Márton és Nagy Péter egyesben és párosban is győzött - Fotó: Bor Péter/MTSZ

Bedobtak mindent a csapatok: az elődöntőben Fucsovics Márton, Nagy Péter, Piros Zsombor triója vezette győzelemre az MTK csapatát a siófok-fehérvári közös társulás ellen.

A másik ágon nyugat-magyarországi rangadót vívott a kőszegi és győri klub. A Rába-partiak sikeréhez a „veterán” Bardóczky Kornél remek helytállása is kellett. S jön a további erősítés: az „umagi hős” Balázs Attila csütörtökön úton volt hazafelé, s a pénteki fináléban már a győriek rendelkezésére áll.

A kánikula ellenére nagy csaták várhatóak a Nemzeti Edzés Központ péntek délelőtt 11 órakor kezdődő éremosztó meccsein.

A XI. kerület Duna-parti, zöldövezeti részén épül az ideiglenes teniszstadion

Mégsem a Margitszigeti Atlétikai Stadionban lesz az Oroszország elleni szeptember közepi világcsoportos play-off mérkőzés.

A jövő évi elitmezőnyben való szereplésről döntő összecsapásnak a Rákóczi híd közelében levő Lágymányosi-öbölnél, a Kopaszi gát térségében épít mobil pályát az MTSZ.

A vizes világbajnokság utáni margitszigeti bontási munkálatok a tervezettnél tovább húzódnak, így a főváros nem tudja garantálni a mobil pálya építésének ütemtervét, ezért új helyszínt kellett keresni.

Bius és Kata: a Diego-duó, Békefi Bianka és Marosi Katalin - Fotó: Zádor Péter

Túljutott a félidőn a női Szuper Liga ötcsapatos, körmérkőzéses sorozata.

Csütörtökön MTK-GYAC és Pécsi VTC-Diego Fehérvár Kiskút mérkőzésekkel folytatódik a sorozat, míg a körmérkőzéses torna záró fordulója pénteken lesz, Budaörs-Diego és MTK-Pécs párosításokkal.

Akárcsak a férfiak elődöntős, finálés formátumába, a hölgyeknél is pénteken lesz az eredményhirdetés.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső