Nándori Levente  teniszezőből lett az"üt-tusa" nemzetközi klasszisa

Nándori Levente teniszezőnek sem volt akárki, hiszen juniorként a top száz közé jutott az ITF rangsorban, itthon pedig korosztályos és felnőtt válogatott, csapatban magyar bajnok volt.

Amerikában Észak-Karolina egyetemi csapatában játszott, s tanulmányai végén közgazdász MBA diplomával tért haza.

Kipróbálta magát a többi ütős sportágban is. Előbb a tenisz közvetlen rokonában, a fallabdázásban, aztán kedvet kapott tágabb família megismeréséhez, s képbe került a pingpong és a tollaslabda is.

Napjainkban ő e kombinált sportág, a racketlon legjelesebb hazai művelője, többszörös szenior világbajnok.

Nemrégiben tovább gyarapította éremgyűjteményét.

Az argentin Nadia Podoroska és Jani Réka párosa nyert Hódmezővásárhelyen

Mindkét kelet-magyarországi profi versenyen volt magyar szereplője a döntőknek.

Valkusz Máté a gyulai 25 ezer dolláros torna fináléjában készült Porec és a két zalaegerszegi viadal megnyerése után az újabb győzelemre, Jani Réka pedig a hódmezővásárhelyi 60 ezer dolláros versenyen párosban léphetett pályára a zárómeccsen.

Nem sikerült megőriznie idei makulátlan döntőbeli mérlegét Valkusz Máténak (461.) - sérülés miatt a második szett elején visszalépett -, Jani Réka viszont karrierje legrangosabb tornagyőzelmét ünnepelhette.

Gyulán újabb ATP-pontot gyűjtött Marozsán Fábián – Fotó: Zádor Péter

Egy hónappal ezelőtt, a zalaegerszegi 15 ezer dolláros összedíjazású ITF Futures-tornán szerezte meg élete első ATP-pontját a 18 esztendős Marozsán Fábián. A Gyulán jelenleg zajló 25 ezresen szintet lépve, újabb első körös sikert aratott.  A korosztályos versenyeken korábban Piros Zsombor mögött másodikként számon tartott versenyző, nagy lendülettel tette le névjegyét a felnőttek között.

A Kuharszky Zoltán irányításával és Palágyi Miklós közreműködésével készülő játékos édesapjától tanulta meg az alapokat, majd Százhalombattán és az MTK-n keresztül vezetett útja a Nemzeti Edzés Központba. A szakemberek szerint igen jó hozzáállású teniszező, veszélyes, gyors játékot játszik.

Marozsán Fábián eddig a pontoknak örült, mostantól azonban egy-két kiugró eredményt szeretne elérni, amit elődöntőkben, esetleg döntőkben mérne. A tornagyőzelmekhez szerinte még fejlődnie kell.

Vörös Máté, Borsos Olivier, a BTC sportigazgatója és Kéki Márk

Ritkán fordul elő, hogy két, még utánpótláskorú játékos együtt tűzzön ki maga elé felnőttek között elérendő célokat. A Budai Tenisz Centrum két játékosával, Vörös Mátéval és Kéki Márkkal most mégis ez történt, párosban az ATP Top 200-at célozták meg.

A nagykorúság kapuján idén átlépő fiúk nemcsak a pályán, de azon kívül is nagyszerűen megértik egymást. S mivel eddigi teniszkarrierjük is sok hasonlóságot mutat, rendhagyó módon, páros portréban mutatjuk be őket.

A Budai Tenisz Centrum vezetőedzője, Balázs György szerint, a fiúkban nagy lehetőségek rejlenek, s csak a kitartásukon múlik, kihozzák-e magukból a maximumot.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső