Belgium, Franciaország, Görögország, Norvégia, Oroszország, Szlovénia és Svédország társaságában vág neki a U14-es leányválogatott a nyári csapat Európa-bajnoki selejtezőknek Saint-Valery-en-Caux-ban.
A Bartha Panna, Kántor Anna, Dankó Vanessza Dalma összeállítású együttest a korosztály szövetségi edzője, dr. Zsiga László kíséri el a franciaországi tornára. A július 1-3. közötti csoportküzdelmek helyszíne még a csehországi Rakovnik, az ukrajnai Rivne és a németországi Bréma is. A négy csoportból összesen nyolc együttes jut a július 6-8. közötti döntőbe (San Remo, Olaszország).
A magyar csapat papíron és a pályán egyaránt kiegyensúlyozott, közel hasonló játéktudású teniszezők alkotják. Az esélyekről a játékosok fiatal kora és a sorsolás kiszámíthatatlansága miatt a szakemberek sem igen tudtak sokat mondani, ezért honlapunk inkább a három ígéretes teniszezőt mutatja be.
Teniszezéssel mutatnak példát az aktív sportolás hasznosságáról az orvosok.
A Magyar Orvos Teniszezők Társasága szervezésében, A Mozgó Cívisért Egyesület segítségével a fővárosi Park Teniszklubban rendezték meg a teniszező orvosok 34. országos bajnokságát.
Közel másfélszáz résztvevője volt az idei rendezvénynek, melyet egy szakmai tanácskozással, a Multidiszciplináris Medicina Kerekasztal Konferencia előadásaival is összekötöttek.
A megnyitón Pethes Ákos, az MOTT vezetője és Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke is köszöntötte a szereplőket.
Valkusz Máté tornagyőzelmeket jegyzett, Piros Zsombor élete első felnőtt profi tornáján diadalmaskodott, Marozsán Fábián és Makk Péter hozzálátott az ATP-pontok gyűjtéséhez.
A tavaszi magyarországi férfi profi viadalok "hozadéka" egyértelműen pozitívnak mondható - véli a szövetség sportigazgatója, Juhász Gábor.
Maguk, az érintettek is hasonlóan gondolkodnak, s remélik, hogy ez csak a kezdet, s indulnak felfelé a tenisz ranglétrán. Ők is tudják, nem lesz egyszerű a dolguk - derül ki az utanpotlassport.hu cikkéből, mely ifjú teniszezőink első fél évben nyújtott teljesítményét veszi górcső alá.
Tökéletes hetet teljesített az MTK 18 éves játékosa: élete első profi tornagyőzelmét aratta a pesterzsébeti 25 ezres Futures-verseny megnyerésével.
A fiatal teniszező most ezt tartja karrierje legnagyobb sikerének, s elismeri, fejben nagyon sokat erősödött az utóbbi időben.
Edzője és édesapja, Piros Attila, szerint ez a hét megmutatta fia számára, hogy a százszázalékot megközelítve kell készülni és végig vinni minden tornát, ha később komolyabb sikereket akar elérni. A közeljövőben azonban inkább a további fejlődés útját választják, ezért a fiatal játékos a tervezettnél több Challenger-tornán fog pályára lépni.