Kvalifikációból kapott ellenfelet Wimbledonban a juniorok között hétfőn pályára lépő, 17 esztendős Nagy Adrienn. Az amerikai lány jelenleg a korosztályos ranglista 67. helyén áll, miközben az MTK fiatal teniszezője épp ezen a héten érte el eddigi legjobb helyezését (40.).
Adrienn a roehamptoni előversenyen játszhatott életében először füvön, s azonnal rajongója lett ennek a természetes, de annál különlegesebb borításnak. A felvezető viadalon értékes győzelmet aratott az első körben, s a másodikban is kevésen múlott a bravúr. Egy kis szerencsével Wimbledonban akár meccseket is nyerhet.
A fiatal játékos meglepetésre készül.
Sem leány, sem fiúválogatottunk nem jutott be az U14-es csapat Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe.
A leányok Franciaországban a selejtezőtorna hatodik helyén végeztek, a fiúk pedig Csehországban lettek hetedikek. Dr. Zsiga László, a korosztály szövetségi edzője szerint az elért eredmény a valós erőviszonyokat tükrözi.
A selejtezők tanulsága: a magyar csapatok ellenfelei fizikálisan erősebbek, technikailag pedig képzettebbek voltak.
A sorozat előtt a leánycsapat tagjait már bemutatta honlapunk, értékelésünkben ezért a Deli Merse, Pesti Balázs, Kárpáti Viktor trióra fordítottunk nagyobb figyelmet.
Életének 89. esztendejében elhunyt dr. Halmos Imre fair play-életműdíjas tenisz mesteredző, sportvezető, a Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszékének volt vezetője, az egyetem gyémántdiplomása, a Ferencváros örökös bajnoka, a Központi Sportiskola alapító igazgatója.
A hazai edzőképzés alapjait megteremtő tenisz mesteredző temetése július 12-én, csütörtökön délután fél háromkor a Farkasréti temető Makovecz ravatalazójában lesz.
Két U16-os és két junior ITF-versenyen vett részt a 15 éves magyar játékost a nemzetközi szövetség tehetséggondozó programjának köszönhetően. A tornák során a világ egyik legjobb 2003-as születésű játékosa, a brazil Pedro Boscardin Dias ellen is játszhatott. Egyesben veszített, párosban azonban nyert ellene.
A túra során szerzett pontjainak hála a 40. helyre tornázta fel magát a korosztályos ranglistán, így a szezon végére már nem is a Top30, hanem a Top20 a célja. Valamint az év végi mesterversenyen való részvétel.
Kalocsai Péter sokat tanult a mérkőzések során, legfőképpen azt, hogy bíznia kell önmagában és ellenfeleinek is megmutatni: nyerni akar!