Büszke lehet a Tolna-megyei kisközség: az Őcsényből származó, a közép-angliai Dewsbury városában élő Puskás Zsuzsanna kitüntetést vehetett át a wimbledoni Grand Slam-torna díjkiosztó ünnepségén.
A tanárnőt a Thornhill Tennis Club tagjai titokban jelölték az önkéntesek munkáját elismerő díjra.
A település teniszéletét fellendítő testnevelő tanárnő honlapunknak megírta: máig is büszke szekszárdi testnevelő tanáraira, Borbély Viktorra, Görföl Marikára, Galambos Jánosra és Klem Zsoltra, akik segítették és ösztönözték arra, hogy sportoljon, és testnevelő tanárrá váljon.
Neve évtizedeken át egyet jelentett a magyar tenisszel. Daniként ismerte mindenki, pályán és pályán kívül egyaránt.
Wimbledonban juniordöntős volt, a berlini Universiadén aranyérmet nyert.
Visszavonulása után is ezer szállal kötődött a hazai teniszsporthoz: a sportnapilap szakírójaként tevékenykedett hosszú évtizedekig.
A hét végén fejeződnek be a teniszezők U14-es és U18-as egyéni Európa-bajnokságainak küzdelmei, ám a legfiatalabbak, vagyis az U12-esek csütörtökön már a csapat Eb selejtezőit kezdik.
A magyar leány- és fiúválogatott egyaránt Romániában próbálja meg kiharcolni a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikét.
A szakemberek szerint ebben a korosztályban a nemzetközi tapasztalatszerzés az elsődleges cél, az eredmény csak másodlagos. A leányok esetében azonban nem szabad elfelejteni, hogy a téli kontinensviadalon remeklő, a döntőben negyedik helyen végzett csapatból Molnár Kitti és Varga Viktória most is a keret tagja, így a továbbjutásra is esélyesek lehetnek.
Négy év után szerzett ismét ATP-pontot a Davis Kupa csapat korábbi játékosa, Madarász Gergely. A Diego SC 23 éves versenyzője érettségi után az amerikai tanulmányokat választotta a teniszkarrier helyett.
Döntését nem bánta meg, sőt ismét profi karriert tervez.
Nem tartja magát akkor tehetségnek, mint Valkusz Máté vagy Piros Zsombor, ám akaraterejének köszönhetően semmit sem tart lehetetlennek. Így azt sem, hogy néhány éven belül akár a top 200-ba kerüljön.
A kemény fizikai edzéseknek köszönhetően a tengerentúlon nagyon sokat javult a munkabírása, de leginkább mentálisan fejlődött az elmúlt négy évben.