Több mint kétezer hazai pálya adatai sok-sok szép képpel

 

Az ünnepekre szép kiadvánnyal jelentkezik a Magyar Tenisz Szövetség: csaknem háromszáz oldalas, képekkel és tartalmas szöveggel, gazdag információkkal ellátott albumot jelentetett meg.

A könyv első példányai pénteken kerülnek ki a nyomdából, így aki karácsonyi ajándéknak szánja, hétfőtől a szövetség Mikoviny utcai irodáiban, a Nemzeti Edzés Központban megvásárolhatja (a kiadvány bolti árusításba nem kerül).

Dr. Szűcs Lajos elnök és Richter Attila főtitkár eredményt hirdet - Fotó: MTSZ

Közel száz egyesület adott be jelentkezést a programon elnyerhető összegekre.

A tavalyihoz képest hússzal több, már majdnem 100 egyesület adta be pályázatát az Együtt a Pályán Programra, melyen idén 8 millió forinttal többet tudott az MTSZ szétosztani a különböző szakmai programok között.

Íme a nyertes pályázók névsora, de a szövetség minden érintett egyesülettel felveszi a kapcsolatot hamarosan elektronikusan is.

Pétsch András és japán kollégái a tokiói szupertornán

 

Egyre több a hazai rendezésű profi tenisztorna. A jövő évi versenynaptárban 18 ilyen esemény szerepel, köztük olyan giga-viadal is, mint a junior Davis Kupa&Fed Kupa világdöntő, melyen 32 nemzeti válogatott lép pályára.

Az eseményen a játékvezetői, vonalbírói kar összlétszáma meghaladja a százat. 

Ahhoz, hogy közöttük minél több legyen a magyar közreműködő, a szövetség rendszeresen indít tanfolyamokat. Szükség van a jelenlegi keret bővítésére.

A Nemzeti Sportban megjelent alábbi interjú a junior DK/FK bírói csapatának helyettes vezetőjével, Pétsch Andrással készült. Érdemes elolvasnia annak, aki most tervezi a jelentkezést - kedvet kaphat a teniszbíráskodáshoz...

Halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyát teheti boldogabbá az adomány

 

A Magyar Tenisz Szövetség a Wesely János óvoda gyermekeinek megsegítésére indítja el kezdeményezését.

A főváros VIII. kerületében, a Dankó utcában levő intézményben kivétel nélkül halmozottan hátrányos helyzetű, igen rossz körülmények között élő gyermekek vannak.

A Wesely János Lelkészképző Főiskola néhány tantermében és szociális helyiségében alakították ki a főiskola udvarán az óvodát.

Már áll a Magyar Tenisz Szövetség karácsonyfája a Mikoviny utcai székházban, ahova minden nemes lelkű ember adományát várja az MTSZ december 22-ig.

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2021

Pályakereső