Nyomtatás

A zalaegerszegi 15 ezer dolláros verseny megnyerésével idei második ITF Future-versenyét zsebelte be Valkusz Máté. A fiatal játékos az év végére a legjobb 300 közé szeretne jutni a világranglistán, ám most az eredménynél is fontosabb, hogy egészséges.

Korábbi sérülése és betegsége nem akadályozza abban, hogy céljait végre valóra váltsa.

Edzője, Kuharszky Zoltán szerint a tavaszi sikerek annak köszönhetőek, hogy egy teljes félévet problémamentesen tudtak készülni.

Valkusz Máténak most a sorozatterheléssel kell barátkoznia.

Kuharszky Zoltán edző a döntő előtt még vet egy pillantást arra a jobb vállra - Fotó: Zádor Péter

Gy. Szabó Csilla * Több mint két év telt el azóta, hogy 2016. januárjában Valkusz Máté világelső volt a junior fiúk mezőnyében. Az idén augusztusban huszadik születésnapját ünneplő játékos pályája azonban korántsem úgy folytatódott, ahogy azt ebben a felemelő pillanatban gondolta. Előbb makacs vállsérülés, majd betegség akadályozta abban, hogy profi karrierjét tehetségéhez és tudásához méltón folytathassa.

Az utóbbi hetekben végre megtörni látszik az átok, s a fiatal teniszező egyre jobb eredményekkel rukkol elő. A zalaegerszegi 15 ezer dolláros viadal megnyerésével idén már a második ITF Future-verseny döntőjét zsebelte be. Szettveszteség nélkül. A márciusi Porec-i tornán is csupán a negyeddöntőben, az olasz Matteo Viola ellen veszítette el az első játékrészt. Igaz, ő a világranglistán pillanatnyilag a 264. helyen található, míg Valkusz a 614.-et foglalja el. Na persze, ha az évet a 849. helyről kezdő fiatal magyar tartani akarja magát az elképzeléseihez, akkor a nála jóval előkelőbb rangsorral rendelkező játékosoknak sem kegyelmezhet.

– Januárban azt tűztem ki célul, hogy az év végére a legjobb háromszázba küzdöm magam – mesélt terveiről honlapunknak Valkusz Máté a megnyert zalaegerszegi tornát követően, s az újabb egerszegi megmérettetésre készülődve. – De azt nem gondoltam volna, hogy májusra már két future-tornát is megnyerek. Sokat hoz ez nekem pontokban, így az elvárásaim már nem is olyan távoliak. Nagyon jól éreztem magam a múlt héten, rendben volt a vállam és most ez a legfontosabb. A szövetség biztosított nekem fizioterapeutát, aki minden meccs előtt és után is foglalkozott a korábbi sérülésemmel. Úgy érzem, neki is nagy szerepe volt ebben a győzelemben. Bár szettveszteség nélkül mentem végig a tornán, a valóságban nagyon elfáradtam. Most az a legmegterhelőbb számomra, hogy napról-napra bírjam ezeket a meccseket. Egy szakember segítségével változtattam a légzésemen, ezért jobban bírtam a találkozóimat, a pulzusom is kevésbé emelkedett, mint korábban. Nagyon optimista vagyok a jövőmet illetően, mert most tényleg jól érzem magam a bőrömben.

A budapesti challenger-tornán Halys ellen ugyan nagyszerű győzelmet aratott, ám saját bevallása szerint február elején fizikálisan még nem volt a toppon. De azt már akkor le tudta mérni, ha megy neki a játék, ezen a szinten is van keresnivalója. S bár az olasz és a cseh hasonló kategóriájú viadal nem jött össze, a Future-sikerek sokat lendíthetnek karrierjén, s megalapozhatják a challengeres győzelmeket. Edzője, Kuharszky Zoltán is pozitívan értékelte a zalaegerszegi diadalt:

– Ez volt az első félév, amikor normális edzésmunkát tudtunk végezni, s az eredmény nyomban kézzel fogható. Azt eddig is tudtuk, hogy játéktudása megvan ehhez a szinthez, ám a sérülések nem engedték, hogy kibontakoztathassa. S bár néha még mindig hullámzó a teljesítménye, annak örülünk, hogy vannak már tökéletes napok. Amikor néha még érezte a vállát, akkor is szinte folyamatosan tudtunk dolgozni. Magam is kíváncsian várom, mit hoz a jövő? Fontos szakasz ez Máté életében, most dől el, képes-e folyamatosan teljesíteni. Mindenkinek ez az útja a legjobbak közé, neki is szépen végig kell mennie rajta. Most még lesz néhány future-versenye, nyáron pedig több challenger-tornán is elindul. Ha a válla engedi, akkor nem lesz baj.

FaLang translation system by Faboba