Nyomtatás

Nehéz dolga lesz, féltettük Timit az Australian Open sorsolásának ismeretében, hiszen a tavalyi elődöntős ellen kellett csatáznia a legjobb 64 közé jutásért.

Nehéz dolga volt, ám bravúros győzelmmel megoldotta a feladatot, s ezzel az Australian Open nyitónapjának legnagyobb meglepetését okozta.

Babos Tímea két szettben nyert a 10. helyen kiemelt amerikai Coco Vandeweghe ellen.

Timi szenzációs győzelme az Australian Open nyitányán

Nem ijedt meg a feladattól: bátran és agressziven játszott, s hatodik melbourne-i versenykezdése remekül sikerült. A legutóbbi ausztrálai tornán, s az US Open küzdelmein is elődöntős, a Fed Kupa újdonsült bajnoka gratulált a meccs végén a WTA rangsor 51. helyén álló 24 éves magyar vetélytársának.

Timinek ez volt karrierje második győzelme Top 10-es teniszező ellen. Először 2014-ben a budapesti Fed Kupa-tornán nyert 1:6, 7:5, 6:3-ra az akkor szintén tizedik - jelenleg világelső - román Simona Halep ellen.

Ami a hétfő hajnali Babos-Vandeweghe összecsapást illeti, íme a krónika.

Az amerikai 2:2 után elnyerte Babos szerváját, amikor eleredt az eső, és behúzták a tetőt a Hisense Arenában. Majd Vandeweghe 4:2-re is vezetett, ám a magyar kiegyenlített, így jöhetett a szettet lezáró rövidítés. A tie-breakben Babos 3-2 után elvette Vandeweghe adogatását, majd elhúzott 6-3-ra, s végül újabb fogadóponttal nyerte a nyitó felvonást.

A második játszma már simábban alakult. Timi stabilan és bátran játszott, a 26 éves Vandeweghe egyre nehezebben viselte a történéseket, a székbíró figyelmeztette is őt. Babost ezzel sem sikerült megzavarnia, aki bréklabdákat hárított, majd elnyerte riválisa adogatását, és 3:1 után újra brékelt. Hamarosan 5:1 állt az eredményjelzőn, ekkor a New York-i játékos még hozta a szerváját, de fogadóként már nem volt esélye. Babos kihasználta második mérkőzéslabdáját, így bejutott a legjobb 64 közé. A találkozó 1 óra 46 percig tartott.

Babos a következő fordulóban a spanyol Carla Suarez Navarróval (39.) vagy a lengyel Magdalena Frechhel (163.) találkozik.

Párosban és vegyespárosban is rajthoz áll, így sűrű program vár rá a következő napokban.

A torna főtáblás küzdelmeinek másik magyar szereplője, Fucsovics Marci kedden hajnali 1 órakor a 10-es pálya első összecsapásán mérkőzik a legjobb 64 közé jutásért a moldáv Radu Albot ellen.

A nyitónap egyébként nem szűkölködött más meglepetésekben sem, hiszen kiesett  a sokszoros Grand Slam-győztes 5. kiemelt 37 esztendős Venus Williams (3:6, 5:7 a svájci Bencic ellen), a 13. helyen jegyzett amerikai Sloan Stephens (6:2, 6:7, 2:6 a kínai Zhang ellen), a férfiaknál pedig a dél-afrikai Kevin Anderson (11.) - Kyle Edmund győzte le ötjátszmás nagy csatában (a brit 6:7, 6:3, 3:6, 6:3, 6:4-re nyert).

FaLang translation system by Faboba