Nyomtatás

Július végén rendezték az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) Győrött, ahol az alkalomra színvonalas teniszközponttal gazdagodott a megyeszékhely.

A Radnóti utcai Olimpiai Sportparkban (OSP) a létesítményt immár a lakosság is használhatja.

A kemény borítású teniszpályák közül négyet fednek be, öt marad szabadtéri, de ebből kettő fölé sátortető kerül, s ehhez kialakították a teljes gépészetet is.

Ez még a nyári állapot - négy játéktér egész évben fedett pályaként üzemel majd

Simon Csaba, az üzemeltető Győr Projekt Kft. ügyvezetője a Kisalföld című napilapnak adott interjúban elmondta:

- Várhatóan október tizenötödikére végeznek a kollégák a munkával, de december végéig gyakorlatilag minden hely elkelt, a csúcsidőszakot hiánytalanul lefoglalták már a teniszezni vágyók, a hétvégeken akad még egy-egy szabad óra.

A pályabérlés ára 3000 és 5500 forint között mozog óránként. Három idősávot alakítottak ki, főidőszaknak hétköznap a 16 és 20 óra közötti sáv számít.

A pályákhoz kapcsolódó sportkomplexumban tágas terek, öltözők, büfék találhatóak. A fedett tenisz mellett itt rendezték a nyáron a tornászok és a cselgáncsozók EYOF-küzdelmeit is.

- Nemsokára elkészülnek a szobák, nyolcvan-száz embert tudunk gond nélkül elszállásolni és ellátni a létesítményen belül, s azt gondolom, ennél jobb lehetőség aligha kell egy sportolónak. Nem kell oda-vissza utazni, az edzés után egyből le tudnak pihenni, az étkezés is helyben van, tényleg csak a munkára kell koncentrálni – mondta Simon Csaba.

A sportolók felkészülését szolgálja majd a hamarosan kialakítandó konditerem is, ez viszont a nagyközönség számára nem lesz nyitott.

FaLang translation system by Faboba