Akár sorsdöntő is lehet, hogy 1-1 állásnál miként alakul a Világcsoportba való feljutásról döntő magyar-orosz derbi párosmeccse. Cikkünk folyamatosan frissül.

Az oroszok friss erőket dobtak csatába, Kravcsuk és Medvegyev lépett pályára, nálunk is az előre nevezett duó, a Fucsovics, Balázs egység lépett pályára.

Mindez, ugye azt is jelenti, hogy Attila alig tizennégy órával az agyat és testet igencsak próbára tevő péntek éjszakai szingli után ismét harcba indult.

A magyar kettős: Fucsovics Márton és Balázs Attila

Az első játszma a rövidítés után dőlt el.

Nagyszerűen kezdődött a mérkőzés. Marci hozta a szerváját, aztán jött a break, s utána Ati nyertes játéka, s máris 3:0 volt az eredmény. Visszaszárkóztak a vendégek, s a szett hajrájában együtt haladt a két gárda. Egészen a tie-breakig. Ott 3-3 után Marci két sistergős szervája, s egy orosz rontás után a szettnyerés kapujába került a magyar duó, s noha 6-3-nál Kravcsuk még begyötört egy ászt, a következő pont, s ezzel az első játszma a miénk.

 

Második szett. 2-2-nél, a hosszú game során Medvegyev szór három kettőshibát, de az oroszok mindig talpra tudnak állni, s nem engedik ki a kezükből a szervajátékot. Break nélkül folytatódik a mérkőzés.

Egészen 4:4-ig, amikor ismét Medvegyeven az adogatás sora. Az ifjú orosz most is bizonytalan, s noha kettőshibát ezúttal nem jegyez, a hálónál és az alapvonalról is "gyengélkedik". Szóval most pontot sem szerez az orosz csapat. Együtt a break. Balázs Ati teszi fel az i-re a pontot: szervajátékát pontvesztés nélkül hozza a magyar csapat, s így már kétszettes előnyben várjuk a folytatást.

Harmadik szett.  Most 4:4-nél Kravcsuk szervájánál rezgett a léc az oroszoknak, de breaklabdánk elúszott egy sikertelen emeléskor, s aztán a következő két pont az oroszoké lett. Fucsó lesimázza a szervajátékát, s máris 5:5. S megint 6:6.

A tie break során 3-0-ra elhúztunk, 5-1-nél fordultunk, 6-1-nél meccslabdák, Kravcsuk két szervával kozmetikáz, 6-3, Fucsó első szervája is az oroszoké, 6-4, ám utána Medvegyev rosszul piszkál bele a hálónál a labdába, s NYERTEK A MAGYAROK!

Magyarország - Oroszország 2-1

Fucsovics Márton – Andrej Rubljev 6:2, 6:4, 5:7, 2:6, 6:3
Balázs Attila – Karen Kacsanov 6:3, 2:6, 6:7 (12-14), 1:6

Balázs, Fucsovics - Kravcsuk, Medvegyev 7:6 (7-4), 6:4, 7:6 (7-4).

Vasárnap
14.30: Fucsovics Márton – Karen Kacsanov
Balázs Attila – Andrej Rubljev

 

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2021

Pályakereső