Lám, kamatozik a sok hazai verseny: évtizedekre visszatekintve sem emlékszünk olyan itthoni profi viadalra, ahol három magyar versenyző jutott volna a legjobb négy közé.

Igazoldódott, hogy érdemes ilyen kategóriájú versenyeket rendezni, s lám a átékosok élnek a hazai körülmények nyújtotta versenyzés előnyeivel, pontokkal gyarapodva lépnek előre.

Profitálnak ebből nem csak ők, hanem azok a fiatalok is, akik még most kezdik pályájukat, s nemzetközi versenyen teszik próbára tudásukat, figyelik a külföldiek játékát, edzéseit, velüket együtt gyakorlatoznak.

Most Balázs Attila, Nagy Péter és Piros Zsombor lett elődöntős, s az ő példájuk húzhatja előre azokat, akik majd a következő években érkeznek e stációkra.

Nagy Péternek spanyol ellenfele lesz az elődöntőben

A Park Teniszklub pénteki játéknapján az is tisztázódott, hogy mindenképpen lesz magyar finalista a vasárnapi döntőben.

Az 1. kiemelt Balázs Attila ugyanis szombaton 12 órától azzal a Piros Zsomborral elődöntőzik majd, aki pénteken újabb bravúrt végrehajtva, két órás csatában búcsúztatta a 3. kiemelt svéd Erikssont (3:6, 6:2, 6:0).

A meccs hosszúsága szinte percre azon volt Balázs és a belga Desein összecsapásán is, ám itt a 7:6(1), 7:5-ös magyar sikerhez kellett ennyi idő.

Nagy Péter (4.) az 5. kiemelt osztrák Brunner ellen 6:4, 7:6(4)-re nyert, s szombaton 14 órától a spanyol Lopez-Perez lesz az ellenfele. A 2. kiemelt ibériai a negyeddöntőben 6:2, 6:0-ra verte az eddig derekasan szereplő szabadkártyás Szintai Dávidot.

S miközben a Park Teniszklubban a véghajrához készülődnek, Kecskeméten az Ujhidy Tenisz Klub pályáin szombaton megkezdődik az újabb 15 ezer dolláros viadal. A selejtezőkre éppen megtelt a 64-es tábla, így a nyitány napján 32 mérkőzést rendeznek a kvalifikáció 2. fordulójába jutásért.

 

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2021

Pályakereső