Nyomtatás

A  világcsoportba jutásról határozó szeptember közepi magyar-orosz Davis Kupa meccs zárása után egy nappal újabb fontos tenisztorna házigazdája lesz Budapest.

Akárcsak tavaly, ismét a Nemzeti Edzésközpontban rendezik a Junior Davis Cup and Fed Cup by BNP Paribas Finals, azaz a 16 esztendős korosztály csapat világbajnokságának mérkőzéseit.

Szeptember 19-24. között összesen huszonhárom nemzet ifjú teniszezői vetélkednek a NEK és a Vasas erre az alkalomra egybevont telepének 16 pályáján.

A kontinentális selejtezők zárása után tisztázódott, mely nemzetek érkeznek majd a magyarországi világdöntőre.

A junior Davis Kupa és Fed Kupa trófeái

A tavalyi győztesek közül az orosz fiú együttes harcba szállhat a címvédésért, ám a lengyel leány válogatott nem tudott túljutni a romániai galati városában rendezett selejtezőn.

Kilenc olyan nemzet van, amelyik a fiúk és a lányok között is ott lehet a 16-os elitmezőnyben: Argentína, Japán, Kanada, Marokkó, Olaszország, Oroszország, Tajvan, az Egyesült Államok és Magyarország indíthat két csapatot a nagyszabású tornán.

Belgium 21 esztendő után először lehet ott újra a fiúk mezőnyében, a lányoknál pedig érdekesség, hogy az afrikai Burundi tenisztörténete során első alkalommal kvalifikálta magát a 16 éves korosztály világdöntőjébe.

A mezőnyök.

Fiúk: Ausztrália, Argentína, Belgium, Brazília, Csehország, Egyesült Államok, Horvátország, Japán, Kanada, Kína, Magyarország, Marokkó, Olaszország, Oroszország, Peru és Tajvan.

Lányok: Argentína, Burundi, Egyesült Államok, Fehéroroszország, Franciaország, Japán, Kanada, Kolumbia, Magyarország, Marokkó, Olaszország, Oroszország, Thaiföld, Tajvan, Ukrajna, Uruguay.

FaLang translation system by Faboba