Nyomtatás

A négy magyar teniszező közül hárman szereplnek a nyitónapi programban. Jánosi Luca (8. kiemelt) reggel 9 órakor rajtol, akárcsak Fajta Péter (6.). Velcz zsolt (15.) meccse a centerpálya második mérkőzése lesz.

A negyedik magyar résztvevő, Drahota-Szabó Dorka (5.) játék nélkül került a 2. fordulóba, mivel 59 résztvevő van mindkét kategóriában, így az első öt kiemelt erőnyerő a nyitányon.      

A kilenc pályás csillogó-villogó olimpiai teniszcentrumban reggel 9-től a villanyfényes zárásig tartanak a küzdelmek, szombaton délelőtt lesznek a döntők.

A tenisz mellett atlétika, cselgáncs és torna a győri EYOF Olimpiai Parkban

 Vasárnap este ETO Parkban rendezett nyitóünnepséget felvezető látványos show első felében fellépett többek között a világbajnok ugrókötelező Bánhegyi Adrienn, a Vaskakas Bábszínház, a Győri Balett és a Győri Nemzeti Színház tánckara, valamint artisták, táncosok, és extrém sportolók. Összesen több mint háromszázan gondoskodtak a helyszínre kilátogatók és a Duna World nézőinek szórakoztatásáról. A látványhoz egy hatszor hat méteres LED-kocka, valamint a nézőknek kiosztott, speciális, világító és villogó karkötők is hozzájárultak.    

Köszöntő beszédében Borkai Zsolt polgármester, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta, "csodálatos ez a pillanat, amit most együtt élhetünk át. Az EYOF-nak köszönhetően erre az időszakra mindannyian egy nagy családdá válunk. Az EYOF egy kis olimpia az öt karika és a fair play szellemében".    

Az ötkarikás versenyek megnyitóját idéző ünnepségen az olimpiai zászlójának bevonulása után a versenyzők nevében Fehér Nóra tornász, az edzők képviseletében Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, a bírók nevében pedig Petrov Iván, a Győri Úszó Sportegyesület vezetője mondta el az esküt.

Ezt követően a résztvevő sportolók is felvonultak, a magyar csapat élén a zászlót az ifjúsági Európa-bajnok cselgáncsozó Sipőcz Richárd vitte. Ezt követően fellobbant az EYOF lángja, melyet Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó gyújtott meg.    

Az est zárórészében szerephez jut a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató öt fellépője, a Kerekes Band, a "The Biebers" előadja az idei EYOF himnuszát, az "Itt és most"-ot, majd Steve Aoki amerikai DJ produkciója, valamint tűzijáték zárja az estét.    

A hétfőtől vasárnapig tartó viadalon tíz sportágban, 130 versenyszámban vetélkednek a 14 és 18 év közötti fiatalok. A győri eseményre ötven országból 2573 sportoló és 1100 kísérő érkezett, a magyar színeket 152 versenyző képviseli - köztük a négy teniszező, akik egyesben és párosban is pályára lépnek.

FaLang translation system by Faboba