Első felnőtt tornagyőzelmét aratta a héten Udvardy Luca, a brit Emilie Lindh oldalán, az egyiptomi Sharm El Sheikh 15 ezer dollár összdíjazású női ITF-viadalának páros küzdelmében.

A Budapesti Honvéd fiatal teniszezője október óta készül a holland Rick Vleeshouwers-szel, aki a siker kapcsán nyilatkozott honlapunknak.

A belga páros világelső Elise Mertens korábbi edzője szerint Luca helye három-négy éven belül a felnőtt top százban lehet. 

Az első profi diadal: Emilie Lindh és Udvardy Luca 2023 februárjában, Egyiptomban

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * A tizenhét esztendős Udvardy Luca egyesben is remekül helytállt, hiszen az első és a második héten egyaránt a negyeddönőig jutott, s olyan nála jóval előkelőbb helyen rangsorolt játékosokat vert meg, mint a holland Wisscher (WTA 632.; ITF 388.), az olasz Lucia (ITF 531.), a hong-kongi Ho Ching Wu (WTA 647.; ITF 179.) vagy éppen Nagy Adrienn (WTA 516.; ITF 43). A Budapesti Honvéd fiatal teniszezője korosztályos ranglistahelyezésének köszönhetően – ami jelenleg a 36., de tavaly volt már 14. is –, fért fel a főtáblára, s láthatóan alaposan ki is használta a felnőttek között kínálkozó lehetőséget.

Udvardy Luca tavaly júliusban azzal hívta fel magára a világ figyelmét, hogy a wimbledoni juniorbajnokságon egészen a döntőig menetelt. Ősszel két hétig készülhetett a Nadal Akadémián, majd Belgiumba utazott egy hétre, ahol Rick Vleeshouwers-szel gyakorolt. Azóta a holland szakember irányítja a Udvardy Luca felkészülését.

− Korábban is ismerte már Lucát? – tettük fel a kérdést Rick Vleeshouwers-nek a hétvégi sikert követően.
− Milánóban, egy juniortornán láttam először játszani. Párosban éppen az én tanítványom ellenfele volt, igazából tehát vetélytársként ismertük meg egymást. Nagyon jó meccs volt és bizony lenyűgözött a játékával. Ezt követően a Roland Garroson is ott voltam az első fordulós meccsén. Tavaly ősszel vettük fel személyesen a kapcsolatot, mivel éppen edzőt kerestek a szülei. Én akkor már nem dolgoztam kifejezetten senkivel, egy kis akadémiát vezettem Belgiumban. Mivel nem volt teljesen ismeretlen a számomra, sőt, kifejezetten jó emlékeim voltak róla, megszerveztünk egy próbahetet Bree-ben.

− Nem gondolkodtak túl sokáig, hiszen egy hét alatt döntöttek arról, hogy közösen folytatják.
− Mindkét részről megvolt a kellő szimpátia, s amilyen rövid volt a próbaidőszak, legalább olyan jól sikerült. Tizenöt éve edzősködöm, ezalatt számos igen jó játékossal volt szerencsém dolgozni, a Lucában rejlő lehetőségeket is gyorsan felismertem. Számomra nagyon fontos, hogy a tanítványomból sugározzon a pozitív energia, nála ez azonnal érezhető volt. Ugyanakkor egy határozott, kétlábon a földön járó személyiség, aki keményen dolgozik a céljaiért és imád teniszezni. A szülei is nagyon kedves, őszinte és segítőkész emberek – ami a teniszben szintén fontos kérdés – ezért döntöttem úgy, hogy a csapat tagja leszek.

− Hogyan alakult eddig az együttműködés?
− Tavaly évvégén Lucának volt néhány balszerencsés sérülése, ezért időnként módosítanunk kellett a versenynaptáron, de most végre elkezdtünk igazán játszani. Úgy, ahogy ő valójában képes. És ez nagyon jó érzés. Most az a legfontosabb feladatunk, hogy fizikálisan és mentálisan egyaránt felkészüljön arra, hogy egy teljes évet végig játsszon a felnőtt női profi mezőnyben. Ehhez mindenképpen javítanunk kell a lábmunkáján, az ütéseken, valamint a szerva, a fogadás, és az azt követő harmadik, negyedik labdák minőségén. A WTA gyorsabb játékához csak így lehet alkalmazkodni.

 

rick es luca 2023 02 16

 

− Hogy látja Lucát teniszezőként? Melyek ön szerint az erősségei, és melyek a gyenge pontjai?
− Lucának nagyon jó az alapképzettsége, tökéletesen érti a játékot, okos teniszező, akinek már most számos hatékony eszköze van az ellenfél megtörésére. A tenyeresének például kifejezetten nagy rajongója vagyok, mégis tovább kell fejlesztenünk. Ez elkerülhetetlen ahhoz, hogy a pályán uralhassa a játékot és az ellenfelére kényszeríthess az akaratát. Gyengeségekről viszont sohasem beszélek, mert számomra ez egy negatív kicsengésű szó. Luca egy tizenhét esztendős leány, aki most lép át a felnőtt profi teniszezők világába. A játéka folyamatosan fejlődik, és ez most sokkal fontosabb, mint maguk az eredmények. Hiszek Lucában, ha a jövőben a megfelelő lépéseket választjuk, és a jó úton maradunk, akkor az eredmények sem maradnak el.

− Miként zajlik önök között a mindennapi munka? Milyen az edző, tanítványa kapcsolat?
 − Úgy érzem nagyon jó. Őszinték vagyunk egymáshoz. Éppen ezért néha azokat a dolgokat is kimondjuk, amelyeket egyébként nem olyan jó hallani. Szerencsére Luca ezeket a pillanatokat is megérti, elfogadja, s emiatt különösen jó vele dolgozni. Hiszek abban, hogy csak összhangból születhetnek igazán jó eredmények, ám a továbblépéshez néha kemény szavakra is szükség lehet. Amíg pozitívan gondolkodunk, és megvan az egyensúly, a bizalom, ez nem okozhat problémát. Arról is meg vagyok győződve, hogy a jó és a rossz időkben egyaránt össze kell tartanunk, egy csapatot kell alkotnunk. Az élet pedig olyan, a tenisz pedig különösen, hogy az utóbbiakra is szükség van ahhoz, hogy végül célba érjünk.

− Milyen programot állított össze Luca számára?
− Idén most már főleg felnőtt ITF-tornákon indul, valamint a junior Grand Slameken. Lehet, hogy beiktatunk majd néhány nagyobb korosztályos versenyt is, a hangsúly azonban azon van, hogy minél előbb jó WTA-helyezése legyen, és minél több, magas színvonalú meccset játsszon. Hosszú távon az a célunk, hogy három-négy éven belül a legjobb száz közé jusson, ide pedig a rövid távú tervünk az első lépés, vagyis az, hogy már idén a legjobb ötszáz közé kerüljön.

*

Rick Vleeshouwers: 37 esztendős, Hollandiában született. Játékosként a korosztályos top5 tagja volt szülőhazájában, de végül nem lett profi játékos. Ehelyett egyetemet végzett, nemzetközi üzleti, valamint coaching diplomája van. Élt Spanyolországban, Brazíliában, majd a Kim Clijsters Akadémián dolgozott Belgiumban. A korábbi világelső távozását követően a Bree Tennis Academy vezetője lett. Edzőként legjobb eredményét a belga Elise Mertens-szel érte el, akit a 12. helyig vitt el és két WTA-címet nyertek együtt. Szakmai célja mindig az, hogy a játékosából egy erős személyiséggel kombinált a korábbinál jobb teniszezőt formáljon.

rick es luca 20230226 copy copy copy copy copyRick és Luca, 2023

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső