Ausztráliától Brazíliáig, Egyiptomtól Amerikáig és Izraelig valamennyi kontinensről, összesen 38 országból léptek pályára a hagyományos Körmöczy Zsuzsa ITF700-as szenior versenyen.

Az úszóvébé, s a nyáron esedékes atlétikai világbajnokság vonz csak ennél több nemzetet hazai sporteseményre.

Összesen 429 játékos lépett pályára, a rendezés azonban így is jól vizsgázott. A döntők napján több győztes, s szervező is nyilatkozott honlapunknak.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * 49 versenyszám, 38 ország, 429 teniszező, 587 nevezés, 528 mérkőzés. Az impozáns számsor a Mini Garroson egy héten át megrendezett 700-as nemzetközi szenior torna gyorsmérlege, amely mindent elmond az esemény nagyságáról. És akkor még nem is említettük a világ- és Európa-bajnokok, valamint világranglista vezetők nagy számát, akik játékukkal a legmagasabb színvonalat garantálták a Szentmihályi úti teniszklubban. Így nem is viselhette másnak, mint Körmöczy Zsuzsának, a magyar teniszsport kiemelkedő alakjának nevét. A korábbi I-es kategóriás verseny nagy valószínűséggel idén is bekerül majd az ITF-hírlevelébe, mint a legnépesebb februári szenior fedett pályás nemzetközi viadal.

− Nagyon erős mezőny jött össze, a 35 éven felüli hölgyek versenyében a világranglista első három helyezettje is itt van, amire azért nagyon büszkék vagyunk – tudtuk meg Bíbok Tamástól a Szenior Tenisz Szövetség főtitkárától, aki természetesen maga is indult a tornán. – A rekordlétszámban nagy szerepe volt a jó mozgósításnak. A külföldieknek személyre szóló e-mailes meghívókat küldtünk, a hazai mezőnyben pedig megcéloztuk a szeniorok közé frissen belépő harminc pluszosokat. Legnagyobb örömünkre, többen is éltek közülük a lehetőséggel. S mivel az újoncok többnyire jól is szerepeltek, láthatóan nem kell aggódnunk az utánpótlás miatt.

Ehhez az óriási létszámhoz persze elegendő pályára volt szükség, ezért a Metró és a Tengerszem Teniszklub is besegített azokon a napokon, amikor a legnagyobb nyomás volt a szervezőkön. Volt olyan pillanat, amikor egyszerre összesen tizenkilenc pályán ment a játék.

 

tagas jatekosvaro lett az egyes palyabol 2023Tágas játékosváró lett az egyes pályából

 

− A csütörtöki nap volt a legkeményebb, nem kevesebb mint százhuszonkét meccset kellett pályára küldenünk, de szerencsére minden jól ment, s csak néha-néha voltak kisebb csúszások – idézi fel az egy hetes kemény munkát Beöthy Bernadett, aki a hazai szenior szövetség elnöke, Erdei Csaba mellett ülve versenybíró helyettesként biztosította a meccsek zavartalan lefolyását. – A pénteki nap is erős volt, akkor száztíz találkozót kellett lebonyolítani. A legnépesebbre az ötvenöt év feletti férfiak mezőnye sikeredett, ebben a kategóriában harminchét nevezővel nem is volt elég a harminckettes tábla. S bár az egy hét alatt többet voltunk itt, a pályán, mint otthon, a játékosok pozitív visszajelzései kárpótoltak bennünket a fáradozásért.

A szervezőkben persze némi félelmet is keltett a nevezők nagy száma, ám úgy tűnik felesleges volt minden aggodalom. A Mini Garros központi nagy sátrának egyes pályáján kialakított player’s lounge pedig a lehető legjobb ötletnek bizonyult, a résztvevők és a nézők a lehető legkényelmesebb és legkulturáltabb körülmények között egyszerre négy mérkőzést is követhettek, és a sarokban kialakított büfé is folyamatosan rendelkezésükre állt. Erdei Csaba szerint a Turi lányoknál, Katusnál és Zsuzsinál nehéz jobb házigazdát találni.

Az otthonosság hangulatát egy rögtönzött kiállítás is erősítette, amelynek különlegessége éppen az volt, hogy a 45+-os női kategória egyik indulója, Hegyi-Hankó Tilda alkotásaiban gyönyörködhettek a sátorba belépők. A Balatonbogláron, többek között Kuti-Kis Ritával együtt nevelkedő teniszező a női egyes első fordulójában ugyan az első kiemelt Pestuka Szilviától vereséget szenvedett, és Örfi Erik oldalán a vegyes párosban sem volt több szerencséje, vasárnap is ott találtuk a játékos pihenőben.

 

turi zsuzsa es hegyi hanko tilda 2023Turi Zsuzsa és Hegyi-Hankó Tilda

 

− Nagyon jó döntés volt, amikor három-négy évvel ezelőtt visszatértem a versenyzéshez, egyszerűen imádom a jól ismert hangulatot és a meccsek izgalmát – mondta lelkesen Hegyi-Hankó Tilda, akinek a tenisszel egyenrangú hobbija lett a festés, jóllehet alig öt évvel ezelőtt készült el az első alkotása. – Általános iskolás koromban nagyon szerettem rajzolni, de később másfelé vitt az élet. Háromgyermekes édesanyaként egy este jelent meg előttem egy kép, amit azonnal papírra kellett vetnem. Eleinte izgultam, vajon sikerül-e úgy lerajzolnom, ahogy az bennem megszületett, de szerencsére sikerült. Azóta folyamatosan jönnek az újabb és újabb ötletek, nagyszerűen ki tudom fejezni magamat általuk. Erikkel a második kiemelteket fogtuk ki, így sajnos vereséget szenvedtünk, de majd ezt a meccset is jól megbeszéljük. Azért szeretek vele teniszezni, mert végre találtam valakit, akivel nemcsak játszani lehet, de elemezni is a partikat. Ez pedig számomra nemcsak szórakozás, de a fejlődés lehetőségét is jelenti, én ugyanis mindig jobb szeretnék lenni. Akár festésről, akár teniszről van szó.

Először kóstolt bele a szenior tenisz légkörébe Csonka Gábor, aki 2020-ban tért haza a tengerentúlról, s két éve Nyíregyházán egyengeti a korosztályos válogatott Varga Viktória útját. Korábban nem is tehette volna, hiszen most töltötte be a harmincadik életévét, s így a férfiak legfiatalabb kategóriájában próbált szerencsét. S ha már az ország másik végéből eljött a torna kedvéért, akkor nyomban meg is nyerte azt.

− Azért oda kellett tennem magam, de nagyon akartam a győztesnek járó hétszáz pontot – ismerte el a Szabolcsi Gábor ellen 6:2, 6:1 arányban megnyert 30+-os finálét követően a nyírségi szakember, aki a 2010-es évek elején még a Futures-tornákon jeleskedett. – Számomra fontos a versenyzés, ezért már most komoly célokat tűztem ki magam elé, előbb top tízes, majd top ötös szeretnék lenni, s ki tudja hol lesz majd a végállomás. Az mindenesetre biztató, hogy az első tornát azonnal megnyertem. Tudom, hogy edzenem is kell majd, a munkamorálom azonban mindig erős volt, így ezzel most sem lesz probléma. A maximumot szeretném kihozni majd magamból a szeniorok között is. A játékosaim láthatóan felnéznek rám minden siker után, különösen akkor, ha külföldi ellenfelem volt.

 

csonka gabor a dobogo tetejen a 2023Csonka Gábor a dobogó tetején

 

A 40+-os férfiak között is olyan magyar győztest köszönhettünk, aki számára ma már a tanítványok eredménye a legfontosabb. Wacha Gergely 2021 nyarán Svájcból hazatérve a Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club tenisz szakosztályánál kezdett dolgozni, s munkájának eredménye egyre inkább beérik a füredi fiatalok jobbnál jobb produkciója révén. Csonka Gáborral ellentétben ő már 2021 ősze óta állandó résztvevője a hazai szenior versenyeknek, sőt, ha teheti, külföldre is szívesen utazik:

– A teniszt egyszerűen nem lehet abbahagyni. De egyébként is törekszem arra, hogy minél jobban megőrizzem a formámat, úgy gondolom, hogy így lehetek hiteles a gyerekek előtt. Számomra fontos, hogy magam is be tudjam mutatni azt, amit megkövetelek tőlük. De nem csak én nem tudok elszakadni ettől a sportágtól versenyzőként, hiszen a döntőbeli ellenfelemmel, Káplán Krisztiánnal nyolc-tíz éves korunk óta vívunk hatalmas csatákat, szinte szívjuk egymás vérét. De hát ugyanahhoz a nagy teniszes családhoz tartozunk. S bár a pályán már fontos a győzelem, igazából a játék öröme hoz minket ide újra és újra vissza.

 

wacha gergely ferfi parosban is bajnok a2023Wacha Gergely (kék trikóban) sikeres hetet zárt

 

Ahogy egy kategóriával feljebb, a 45+-os férfiak között is egy korábbi kiváló magyar teniszező, Davis Kupa-játékos állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Kisgyörgy Gergely a lengyel Ludwikiewicz-cel vívott hatalmas csatát, s végül 3:6, 5:7, 6:1-re nyert. Ellenfelének két meccslabdája is volt a második szettben. A Diego SC játékosa azonban nem változott, ahogy korábban, úgy most is képes volt a sírból visszahozni a találkozót.

− Még aktívan játszottam, amikor egy kedves barátommal, Pincés Endrével párosozni kezdtünk a szeniorok között, s ha már ott voltam, egyesben is elindultam, s lettem a 35 éven felüliek között világelső – beszélt komoly szenior múltjáról a Diego Szuper Liga-csapatának kapitánya, aki párosban is aranyérmet nyert a Körmöczy Zsuzsa emlékversenyen ezen a hétvégén. – Az elején sem játszottam rosszul, de sokat hibáztam, nem tudom miért. De mentem tovább, játszottam, s egyre inkább ráerőltettem az akaratomat. Ekkor már hiba nélkül, nagyon stabilan és keményen játszottam.

Kisgyörgy Gergely azonban nemcsak játékosként, de szervezőként is sokat tett a torna sikeréért. Az eredeti tervek szerint ő lett volna a versenyigazgató, de mivel ez a nevezéssel összeférhetetlen volt, helyette Turi Katus lett hivatalosan a viadal felelőse. A gyakorlatban azonban Geri ezt követően is oroszlánrészt vállalt a szervezésből, szponzorokat gyűjtött, s az ő ötlete volt az egyes pálya játékos pihenővé alakítása is. Utóbbit teniszezőként szerzett tapasztalataira építve képzelte el, a mauthauseni csapatversenyeken, amelynek évek óta oszlopos tagja, ugyanis nagy hagyományai vannak a vendéglátásnak, a játék testközelbe hozásának. Ez pedig hazai viszonylatban is remekül működött.

 

turi katus es kisgyorgy gergely a 2023Kisgyörgy Gergely és Turi Katus

 

S hogy a Mini Garroson miért is fogadták olyan nagy szeretettel a közel félezer játékost? Erre Turi Katus adta meg a választ:

−  A tenisz az életünk. Imádom a versenyzést, minden hétvégén szervezek itt valamit. Ez a torna persze most a szokásosnál izgulósabb volt, hiszen hatalmas kihívást jelentett az óriási létszám és a nemzetközi vendégsereg. De megoldottuk, bár szinte éjjel-nappal dolgoztunk a sikerért. Számomra külön nehézséget jelentett a klubtagjaink számára is kellett alternatív lehetőségeket keresnem a torna egyhetes ideje alatt, de szerencsére olyan társasági teniszezők járnak zömében hozzánk, akik kifejezetten büszkék arra, hogy ilyen rangos nemzetközi eseménynek adtunk otthont, s ha tehették a meccsekre is kijöttek nézőként. Örülünk, hogy ilyen jól sikerült minden!

                                                                                 MAGYAR VONATKOZÁSÚ DOBOGÓS HELYEZÉSEK

FÉRFIAK

Egyes

MS30+: 1. Csonka Gábor, 2. Szabolcsi Gábor, 3. Bálint Dávid, Oláh Imre Szabolcs

MS35+: 3. Flórián Márk

MS40+: 1. Wacha Gergely, 2. Káplán Krisztián, 3. Ollé Tamás

MS45+: 1. Kisgyörgy Gergely, 3. Lipták János és Hitter Csaba

MS50+: 3. László Csaba

MS55+: 3. György Károly

MS60+: 3. Szekrényes Zsolt

MS70+: 2. Orosz György

MS75+: 3. Hofstädter Lajos

MS80+: 2. Németh Gyula, 3. Fegyveres Péter és Pohly Ferenc

MS85+: 3. Judik Zoltán, 4. Vizi E. Szilveszter

Férfi páros

MD30+: 1. Kovács Tibor, Wacha Gergely, 2. Kellner Ádám, Stein Ottó, 3. Bálint Dávid, Őrfi Erik és Kalázdi Csaba, Szűcs Barna

MD35+: 2. László Csaba, Ott Ákos, 3. Bagyó Dávid, Fábián Ákos

MD40+: 2. Káplán István, Káplán Krisztián, 3. Ollé Tamás, Schütt Róbert

MD45+: 1. Kisgyörgy Gergely, Lipták János, 2. Kosztoványi Roland, Tildi Balázs, 3. Halászy Tamás, Hitter Csaba és Chen Yangde (kínai), Kokavec István

MD50+: 1. Bujtás Szabolcs, Emil Egerer (német)

MD55+: 3. Erdei Csaba, Jose Sharon (paraguayi)

MD60+: 3. Márton Kálmán, Szekrényes Zsolt és Prágai Sándor, Sákovics Péter

MD65+: 1. Kovács Károly, Váry András

MD70+: 1. Peter Heller (svájci), Rakonczay Tibor, 3. Almai János, Fülöp László

MD75+: 1. Giantullio Cornalba (olasz), Vas István, 2. Cseke Sándor, Vladimir Skalos (cseh)

 

eredmeny geri pragaiA férfi MD45+ eredményhirdetése

 

NŐK

Egyes

WS30+: 2. Dobosné Sulyok Katalin, 3. Rusai Hédi  

WS35+: 4. Kalocsai Brigitta, 5. Kertesi Edina

WS40+: 1. Roszinszky Viktória, 2. Pintér Nóra, 3. Almádi-Székely Éva és Szabó Zsófia

WS45+: 1. Serfőző Eszter, 2. Szűcs Enikő, 3. Pestuka Szilvia és Sallai Anikó

WS50+: 2. Beck Katalin, 3. Bágyi Kinga

WS70+: 3. Orbán Zsuzsanna

WS75+: 3. Kiss Ágnes

WS80+: 1. Mikola Elena, 3. Horváth Flóra

Női páros:

WD30+: 3. Kertesi Edina, Rusai Heidi és Dobosné Sulyok Katalin, Szabó Zsófia

WD40+: 1. Roszinszky Viktória, Szűcs Enikó, 2. Aylin Kasapoglu, Sápi Zsófia

WD45+: 1. Pestuka Szilvia, Serfőző Eszter, 2. Jurate Hardy (litván), Zimonyi Eszter, 3. Balta Rózsa, Bágyi Kinga

WD55+: 2. Csábrády Anikó, Thekla Gutermann (német)

WD60+ 1. Szerencsésné Miltényi Éva, Turi Zsuzsanna, 2. Mihalicza Erzsébet, Suri Csilla, 3. Gremsperger Júlia, Danielle Meunier (luxemburgi)

WD65+: 3. Faragó Mária, Szűcs Mária

WD70+ 1. Fuchs Anna, Károlyi Marianna, 2. Kiss Ágnes, Orbán Zsuzsanna, 3. Béres-Molnár Natasa, Döbrei Éva és  Bércesi Julianna, Edeltraud Remy (német)

 

noi paros 2023Magyar hölgyek a dobogón. Serfőző Eszter (balról a harmadik) triplázott a Körmöczy emlékversenyen

 

VEGYES PÁROS

XD30+: 1. Rusai Hédi, Stein Ottó, 2. Pintér Nóra, Oláh Imre Szabolcs, 3. Szabolcsi Ágnes, Szabolcsi Gábor

XD40+: 1. Almádi-Székely Éva, Wacha Gergely, 2. Roszinszky Viktória, György Tamás, 3. Szűcs-Villányi Ágnes, Szűcs Barna és Aylin Kasapoglu, Szabó Zsolt

XD45+: 1. Serfőző Eszter, Kosztoványi Roland, 2. Pestuka Szilvia, Hitter Csaba, 3. Szűcs Enikő, Somi Imre

XD50+: 2. Bágyi Kinga, Emil Egerer (német), 3. Bodnár Györgyi, Bodnár Gábor és Zimonyi Eszter, Bíbok Tamás

XD55+: 1. Jurate Hardy (litván), Kováts Zsolt

XD60+: 1. Szerencsésné Miltényi Éva, Szekrényes Zsolt

XD65+: 2. Széman Katalin, Gelu Gheti (román), 3. Ujlaky Ildikó, Jakab Géza

XD70+: 3. Tóbel Éva, Váradi Iván

XD75+: 1. Kiss Ágnes, Pohly Ferenc 2. Károlyi Marianna, Román Ferenc, 3. Faragó Mária, Vas István

 

roman

 

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső