Davis Kupa: Piros Zsombor legyőzte a franciák éljátékosát, 1-0-ra vezettünk. Fucsovics sajnos kikapott.

Bravúrosan megnyert mérkőzését követően Zsombi  elmondta, nagyon jó érzés győztesen beülni a meccs utáni sajtótájékoztatóra és óriási dolognak tartja, hogy vezetéshez tudta juttatni csapatát.

Piros Zsombor - Fotók: MTI/Illyés Tibor

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * Piros Zsombor ismét hangsúlyozta, hogy mennyire szeret a magyar színekért a Davis Kupában játszani, s reméli, hogy Marci ki fogja használni a lehetőséget, hogy nyertes mérkőzéssel kezdődött a párharc. A folytatás nem úgy alakult, ahogy reméltük, így 1-1 állásról folytatódik szombaton az összecsapás.

Piros Zsombor - Benjamin Bonzi 7:6(4), 6:3

A tenisz-pálya.hu arra volt elsőként kíváncsi, hogy miért engedte át a szerva lehetőségét ellenfelének, jóllehet neki kedvezett a szerencse, s ő választhatott először:

- Sohasem szeretek meccset kezdeni, számomra kell egy kis idő, mire igazán felveszem a találkozó ritmusát. Ugyanakkor a ritörn a kedvenc ütésem, és ezen a héten ez kifejezetten jól működött. Sokat is gyakoroltam, így nagyon bíztam benne. S bár nem sikerült azonnal meglepetést okozva breakelnem, kicsit később viszont igen. A jó fogadásaimnak köszönhetően a folytatásban is egyre inkább nyomás alá tudtam helyezni. Éppen ezért úgy gondolom, hogy helyes döntést hoztam.

Második kérdésünk a taktikára vonatkozott, s arra, hogy láthatóan hosszan és igen szélesen játszott a francia fiú ellen.

- Igen, kifejezetten jól nyitottam a szögeket, ami nagyon nem tetszett neki, hiszen sokszor kellett védekeznie. Pedig ő egyébként egy igen agresszív játékos. Nem mondom, hogy teljesen tökéletesen alakult minden, hiszen azért többször millimétereken múlott egy-egy fontos pont, de azért a taktika terén közelítettünk a maximumhoz, sikerült meglepnem.

Újságírói kérdésekre Zsombor elmondta, hogy bár nagyon sokat ki vett belőle már az első szett is, azért volt még benne tartalék. Egyébként is megszokta már, hogy néha szinte a semmiből képes újraépítenie magát, ami egyre több önbizalmat ad neki a nagy meccsek során. Éppen ezért most már nem is izgult annyira a meccs előtt, mint korábban. De ehhez szükség volt arra a sok mérkőzésre, amelyek ma már a háta mögött vannak. Az MTK Budapest játékosa elismerte, hogy a szerencse is segítette néha, például az első szett vége felé, amikor egy milliméteren múlott, hogy a francia a játékkal együtt nem nyerte meg a szettet. Ő maga is csodálkozott azon, hogy nem szólt az out jelzés. Ugyanakkor semmit sem bízott a szerencsére, a második szettben, hátrányból pontosan tudta, hogy nagyon keményen kell megütnie a labdákat ahhoz, hogy esélye legyen. És ez be is jött, a bátorsága győzelmet ért.

A sajtószobábanZsombit  szomorúan követte a francia Benjamin Bonzi, aki tudta, hogy nehéz meccs vár rá Piros Zsombor ellen, ennek ellenére meglepte őt a fiatal magyar. A tapasztalt játékos azonban hangsúlyozta, hogy ez csak az első meccs volt, és csapatával arra törekszenek, hogy a találkozót végül ők nyerjék. Bonzi elismerte, hogy Piros a vártnál agresszívebben játszott, és valójában tényleg apró dolgokon, millimétereken múlt a mérkőzés sorsa. A magyar szerinte mindig a legjobb pillanatokban mentette meg a helyzetet, tenyerese nagyon erős és kemény volt. Szeretett volna jobban játszani, de ez most nem jött össze. A harmadik negyedik ütéseknél rendre ő került hátrányba, s nem volt elég stabil, megbízható a játéka. Bonzi szerint nagyon sok jó játékos van a mezőnyben, akik bár hátrább foglalnak helyet a ranglistán, mint ő, mégis veszélyesek. A teniszpályán sok minden megtörténhet, a Davis Kupában pedig különösen, hiszen ő is érezte milyen nagy erőt adott a közönség a magyar játékosnak, aki most jobban játszott nála.

 

fucso copy copy copy copy

 

Fucsovics Márton - Ugo Humbert 3:6, 2:6

A második találkozót követően Sebastien Grosjean francia kapitány, valamint a Fucsovics Mártont két szettben legyőző Ugo Humbert érkezett először a sajtószobába.

A kapitány gyors értékelése szerint mindkét mérkőzésen az agresszívabb teniszező hagyhatta el győztesen a pályát, Humbert esetében azonban azt is kiemelte, hogy a fiatal francia tökéletes meccset játszott karrierje első Davis Kupa-szereplésén.

Arra a kérdésre, hogy meglepte-e őket az első találkozó elveszítése, a korábbi kiváló játékos igen sportszerűen válaszolt:
- Nem lepett meg bennünket, ugyanis mi minden esetben esetben a maximumra készülünk, saját magunk és az ellenfél tekintetében egyaránt. Egyébként is tudtuk, hogy Piros Zsombor a Davis Kupában nagyon szeret játszani, a csapatversenyben korábban is képes volt nagy teljesítményt nyújtani. Benjaminnek ugyanakkor talán kicsit nehéz volt az elsőszámú játékos vállára nehezedő terheket elviselnie. De hát ezért különleges a DK, bármi megtörténhet, s bizony nagyon kevésen múlt, hogy nem hozta az első szettet. Ugo viszont tökéletes meccset játszott. A taktika az volt, hogy az első perctől kezdve agresszív legyen, és próbálja minél nehezebb helyzetekbe kényszeríteni Fucsovicsot. Ez sikerült is neki, és ezzel egy nagy győzelmet aratott. A találkozónak még nincs vége, most a párosra koncentrálunk, természetesen szeretnénk megnyerni.

Ugo Humbert szerint a számszerű eredmény ellenére egyáltalán nem volt könnyű a Fucsovics elleni mérkőzés, amelynek során a legelső ponttól kezdve megpróbált agresszív lenni. A saját maga által produkált színvonal pedig azért nem érte váratlanul, mert egy igen kemény és sikeres alapozási időszakot tudhat maga mögött.
- Úgy érzem, nemcsak én, de az ellenfelem is jól játszott – nyilatkozta Ugo Humbert. – Összességében nagyon jól éreztem magam a pályán, kizárólag önmagamra koncentráltam,
valamint a csapatomra és a francia drukkerekre. Bevallom, a magyar szurkolókat nem is hallottam, őket teljesen kizártam. Imádok csapatban játszani, a Davis Kupa hangulata mindigmagával ragad, ez így volt most is. Még ma is jól emlékszem azokra az időkre, amikorkisgyerekként a francia válogatott meccseit néztem a tévében. Fantasztikus dolog, hogy győzelemmel mutatkozhattam be, nagyon boldog vagyok.

"Kellemetlen, balkezes játékos" - Fucsovics Márton szerint ezzel szinte mindent el is mondott Ugo Humbertről, a franciák második számú játékosáról, aki szerinte hibátlan napot fogott ki ellene Tatabányán.

- Minden teniszező életében van egy-két olyan nap, amikor minden összejön neki, és egyszerűen legyőzhetetlennek tűnik. Én is megtapasztaltam már ezt, a mai napon viszont Ugo fogott ki egy ilyen meccset. Az első szettben még volt két breaklabdám, de azt követően hiba nélkül játszott, nem volt mit tennem ellene. A bekiabálások engem egyáltalán nem zavartak, nagyon szeretek közönség előtt játszani, Zsombinak láthatóan sokat segítettek a drukkerek. Ma egyetlen gondom volt, az ellenfelem szinte hibátlanul játszott. Bár jobb voltam a fonák nyerőkben, mégis azt mondom, leginkább a szervámra tudtam támaszkodni, amikor az bejött, akkor volt esélyem a pontokat is megnyerni. Látható volt, hogy kizárólag extrákkal tudtam fölé kerekedni. Kedd óta egy kisebb hátsérülés zavarta a felkészülésemet, de első játékosként ez nem befolyásolhatott. Ahogy holnap sem fog, s mindent megteszünk a győzelem érdekében. Nem szeretek jósolgatni, most a regenerálódásra koncentrálok. Nagyon fontos volt, hogy Zsombi bravúros meccsen nyerjen, szombaton a napi forma fogja eldönteni az összecsapás végső sorsát.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső