Bondár Anna fontos pillanatnak tartja a román Bogdan elleni győzelmet, és az Osztyapenkótól elszenvedett vereség tanulságait is értékeli.

Kuhárszky Zoltán tanítványa csütörtökön hajnalban párosban is sikerrel vette az AO első fordulóját, péntek reggel már a legjobb 16 közé jutás lesz a tét.

Anna szerint a szerváin múlt a 2017-es Roland Garros-győztes elleni meccse.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * Kisebb mérföldkőként is értékelheti Bondár Anna (WTA 81.) az idei Australian Open-szereplését, hiszen a román Bogdan ellen megszerezte első egyéni Grand Slam-győzelmét.

A 2022 júliusában, az 50. helyen elért WTA-karriercsúcs ugyan kifejezetten sikeres idényről árulkodott, ám a GS-tornákon nem sikerült túljutnia az első fordulókon. Igaz, a sorsolás sem volt túl kegyes hozzá, sőt, kifejezetten nehéz ellenfeleket kapott elsőre.

–  Azért most Bogdan sem volt egyszerű a nyitányra, hiszen tavaly nyáron már az ötvenen belül volt, de nem foglalkoztam a helyezésekkel – idézte fel idei első melbourne-i meccsét Bondár Anna, aki végül 6:2, 2:6, 6:3 arányban hozta a találkozót. – Jól ismertem játékosként, a Billie Jean Cup-on ráadásul élőben is megfigyelhettem a játékát. Tudtam, mire számíthatok ellene. Tavaly ugyanitt, borzasztóan izgultam életem első főtáblás Grand Slam-meccsén, aminek mostanra nyoma sem maradt. Ennek is része volt abban, hogy jól kezdtem a találkozót. Tudtam dominálni a játékot, s minden a terveim szerint alakult. A megnyert első szettet követően a másodikban már kettő-nullára vezettem, amikor volt egy kis szünet. Közben ő láthatóan összeszedte a gondolatait, miközben én túlságosan elmerültem a sajátomban. A döntő szettben azonban újult erővel mentem neki a játéknak, nem ragadtam bele hullámvölgybe és megnyertem a meccset. Ennek azért van számomra különösen nagy jelentősége, mert egy korábban többször is tapasztalt hibán tudtam túllépni. Hasonló mérföldkő tehát számomra, mint az, hogy végre sikerült Grand Slam-tornán egyéni meccset nyernem.

A tökéletesen sikerült rajtot a Osztyapenko elleni összecsapás követte. Igencsak eltérő körülmények között. Az elsőn még 38 fokot mértek és a nagy hőség miatt kellett szüneteket tartani, a másodikon viszont már csak 18 fok volt, és a szitáló eső állította újabb próbatétel elé az idei Australian Open mezőnyét.

A lett teniszezőnő pillanatnyilag 17. a világranglistán, de volt már ötödik is, 2017-ben pedig megnyerte a Roland Garrost. Anna azonban nem ijedt meg ellenfele eredménylistájától, s egyenrangú félként vágott neki a meccsnek, amelyet végül vetélytársa nyert 7:6(5), 5:7, 6:0-ra. De Annának már az elején is voltak lehetőségei, sőt 5:3-as vezetésnél szerválhatott a szettért.

 

bondar ao 2023

 

S bár Kuhárszky Zoltán tanítványa számára egyértelmű hiányérzetet jelentett, hogy 2022-ben nem sikerült a négy nagy viadal első körén túljutnia, nem esett abba a hibába, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítson ennek a ténynek. Saját bevallása szerint nem tett különösen nagy terheket emiatt a saját vállára és Bogdan ellen sem gondolt a kínálkozó lehetőség mindenáron történő kihasználására. Szerinte ugyanis az elvégzett munkának mindig megvan az eredménye, késni késhet picit, de el sohasem maradhat. S itt nemcsak a hosszú évek alatt befektetett óriási energiákra gondolt, de a közvetlen felkészülésre is.

– Jól sikerült az alapozásunk, eleinte Budapesten, majd pedig Tenerifén készültünk – avatta be honlapunkat a decemberi történésekbe Bondár Anna. – Utóbbit azért választottuk, mert a körülmények jobban hasonlítottak az ausztráliaihoz, mi pedig minden apró részletre figyeltünk. A felkészülés fizikálisan és technikailag egyaránt jól lett felépítve, utóbbiban elvégeztük a folyamatosan szükséges csiszolásokat. Adelaide-ben ugyan egyik ötszázas tornán sem sikerült feljutnom a főtáblára, ám az olasz Paolini elleni győzelmem jó alaphangot adott az évkezdetnek. Mindig nehéz újból belejönni a játékba, itt is erre ment el az első szettem. Nagyon jó, színvonalas meccs volt, ami sokat ki is vett belőlem. A következő fordulóban Kalinina ellen ez meg is látszott rajtam. Összességében brutálisan erős volt mindkét mezőny, kiemelkedően jó teniszezőktől kaptam ki. Próbáltam erőt meríteni a jó pillanatokból, s az sem volt hátrány, hogy időben megérkeztem Melbourne-be és ettől kezdve csak a nyitányra koncentrálhattam.

– Sajnos az adogatások terén nem tudtam a maximumot kihozni magamból, ezért is nem sikerült például behúzni az első szettet – elemezte az Osztyapenko elleni találkozót Bondár Anna. – De összességében is a szerváimon múlt minden. Ha azok jobban sikerülnek, a tiebreak is meg lehetett volna, s vele az első szett. Ez pedig egészen más helyzetet teremtett volna. Jelena tipikusan az a játékos, aki azonnal belecsap egy olyan első adogatásba, amely akár csak egy picivel is gyengébb a kelleténél. Borzasztó agresszíven teniszezik, a lehető leggyorsabban próbálja lezárni a gémeket. Én ezzel szemben szeretem a labdameneteket hosszabban, az állóképességemre alapozva fizikálissá tenni, ami ellene sajnos nem igazán sikerült. Természetesen az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket is meg kell tudnom oldani, ezért kifejezetten tanulságos mérkőzés volt a számomra. És persze optimizmusra ad okot, hogy ilyen szoros két szettet tudtam játszani ellene, s teljesen pariban voltunk egymással. Röviden tehát azt mondhatom, hogy számos területen tettem határozott előrelépést az idei Australian Openen, ám továbbra is számos dolog maradt, amin javítanom kell.

Az esztendő első Grand Slam-tornája azonban még korántsem ért véget Bondár Anna számára, hiszen magyar idő szerint csütörtök hajnalban újabb sikert könyvelhetett el, mégpedig a belga Greet Minnen oldalán. A női páros torna 14. kiemeltjét, a Rosolska, Routliffe lengyel, új-zélandi kettőst 1 óra 17 perc alatt verték 6:4, 6:1 arányban. Következő ellenfelük a Golubic, Niculescu svájci, román duó lesz a legjobb 32 között.

 

bondar paros ao 2023Fotók: Eurosport

 

– Szeretek párost játszani, különösen egy Grand Slam-tornán. Szerencsére összeszokott kettőst alkotunk Greet-tel, tavaly Párizsban a negyeddöntőig jutottunk. S bár nem tűztünk ki nagy célokat, úgy érzem, van esélyünk arra, hogy újabb kört, illetve köröket menjünk. Bevallom az első forduló előtt még a táblát sem néztem meg, mert itt is, mint az egyéniben, szeretek meccsről-meccsre haladni és kizárólag a következő feladatomra koncentrálni. Magabiztosan, jól játszottunk, ami optimizmusra ad okot, miközben mindent megteszünk a győzelemért. Egy Grand Slam-torna második hetében játszani óriási élmény, függetlenül attól, hogy egyesben, vagy párosban marad valaki versenyben – foglalta össze a folytatásra vonatkozó gondolatait Bondár Anna. A Golubic, Niculescu duó elleni meccs a 17. pálya második összecsapása lesz magyar idő szerint pénteken reggel 6 óra körül.

Melbourne-ben éjszaka volt egy másik magyar érdekeltségű női páros meccs is. Babos Tímea a francia Kristina Mladenovic oldalán lépett pályára az Udvardy Panna Aliona Bolsova (spanyol) duó ellen. A meccset a Grand Slam-győztes, világbajnok Babos, Mladenovic kettős nyerte 6:2, 6:2 arányban.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső