A fiúknál hat, a lányoknál tíz ifjú magyar játékos szerepel a Tennis Europe korosztályos ranglistáján a legjobb 300 névsorában. Közülük a 2001-es születésűek néhányszor már az ITF Futures tornákon is megmérettették magukat, az ifjabbak még a kortársak között versenyeznek.

Az elmúlt időszakban a 14 esztendősök között nyilván tartott (16. helyen álló) Tóth Amarissa Kiara szerzett sok pontot az idősebbeket is felsorakoztató az összesített rangsorban, a napokban pedig Velcz Zsombor gyarapította szorgalmasan pontjai számát, s harminc helyet lépett előre a rangsorban.

Dobák Bálint és Velcz Zsombor - Fotó: MTSZ

Jól szerepelt az elmúlt időszakban az európai korosztályos ranglista 85. helyén álló Velcz Zsombor. A 15 esztendős magyar fiatal a fedett pályás szezon zárásaként március közepén Teplicén, a Tennis Europe 16-os versenyen egyéniben harmadik, párosban pedig (partnerével Fajta Péterrel) második helyet ért el.

A szabadtéri szezon is jól indult. A vajdasági Újvidéken a Yason Cup TE II. kategóriás versenyen négy nyertes mérkőzést vívott, s az elődöntőbe jutásért az 1. kiemelt, a Tennis Europe 16-os ranglista 3. helyén álló szerb Kristijan Juhas legyőzésével egyéniben a harmadik helyen végzett, és párosban Fajta Péterrel szintén bronzérmet nyert. E két viadal hozománya, hogy Zsombor harminc helyet javított rangsorán, s a 85. helyre lépett előre.

A lányoknál még ennél is tovább jutottak a mieink. A négy közé három magyar, Jánosi Luca, Drahota-Szabó Dorka és Kovács Zita is bejutott, ahol Luca kikapott a szerb Stankovictól, Zita pedig 76(2) 64-re verte Dorkát, majd a döntőben a szerb lánynál is jobbnak bizonyult 46 63 60 arányban. Zita párosban is remekelt, Lucával szettveszteség nélkül nyerték meg a versenyt.

A Tennis Eurupe korosztályos összesített rangsorán a Top-300-ban szereplő magyarok.

 

Fiúk:

4. Makk Péter (2001)             935 pont

10. Sallay Péter (2001)          760

79. Buzonics Dominik (2002)  475

85. Velcz Zsombor (2002)      450

136. Fajta Péter (2002)          375

221. Dobák Bálint (2002)       285

 

Lányok:

15. Zádori Réka (2001)                 1238

36. Gécsek Fanni (2001)                  823

57. Nagy Adrienn (2001)                 705

100. Jánosi Luca (2002)                  540

124. Kovács Zita (2001)                  470

124. Tóth Amarissa Kiara (2003)       470

158. Visontai Tímea (2001)              413

181. Drahota-Szabó Dorka (2002)     390

233. Petrova Anasztazia (2002)         350

271. Szabanin Natalia (2003)            320

FaLang translation system by Faboba

tenisz lexikon – most féláron!

Pályakereső