Az idei idény második felének kiugró eredményeinek köszönheti Szabanin Natália, hogy a WTA 250. helyén állított be új karriercsúcsot.

A tornagyőzelmek rengeteg tanulsággal szolgáltak számára, a legjobban mégis Nagyváradon érezte magát a női válogatottal.

A nagy lépések sorában, most már a Grand Slam-tornák kvalifikációs táblája a következő, amelyhez egyre közelebb áll.

Nagyszombat: a tornagyőztes horvát Fett és a finalista Szabanin Natália

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * Három győzelem és egy döntő az ITF 25 ezer dolláros összdíjazású tornáin, az első WTA-viadalon megnyert meccs, amely ráadásul főtáblás volt, és a női felnőtt világranglistán a 250. helyen beállított karriercsúcs. Ezek Szabanin Natália legfontosabb eredményei a 2022-es esztendőben, amelyek szépen egymásra épülve mutatják a 19 esztendős játékos útját a junioroktól a felnőtt mezőnyig. A sokak által rettegett korosztályváltás a Római Teniszakadémia játékosát egyáltalán nem zavarta meg, a tőle megszokott határozottsággal és lendülettel haladt végig az idényen. Pontosabban: annak második felén.

− A tavasszal nem lehetek elégedett, hiszen számtalan tényező hátráltatott – értékelte az elmúlt idényt Szabanin Natália, aki pillanatnyilag Izraelben egy 60 ezer dollár összdíjazású ITF-tornán szerepel. – Januárban covidos lettem, majd az érettségire való nyugodt felkészülés miatt hazaköltöztem Pozsonyból a Cibulkova Akadémiáról, Vaskó Balázs személyében új kondiedzőm lett, és persze a gimnáziumi vizsgák is jöttek. Túl sok változás volt tavasszal az életemben, ám attól kezdve, hogy kizárólag a teniszemre koncentrálhattam, minden jóra fordult. Nyártól tényleg megindult a szekér, a sikerek pedig egymást követték.

Nati remekül teljesített az iskolában, majd a pályán is megállíthatatlan volt. Prokupljében a kvalifikációból indulva nyerte meg a tornát, s mivel az azt követő héten, Hollandiában sem talált legyőzőre, egy fantasztikus, 13 győzelmes sorozattal tért vissza. Ezt követte a budapesti 250-es WTA-torna, amelyen a női világranglista 28. helyezettjétől, az olasz Trevisantól három szettben szenvedett vereséget, kiváló játékkal. A folytatásban két spanyol 60 ezres ITF-viadalon is túljutott az első fordulón, a mogyoródi 25 ezresen pedig elődöntős volt. Utóbbin csak hajszálon múlt a finálés részvétel, hiszen meccslabdáról kapott ki német ellenfelétől.

− Spanyolországban sajnos nem ment jól a játék, ami csorbította az önbizalmamat, így Mogyoródon először azt kellett újraépítenem – idézte fel az augusztusi félsikereket Szabanin Natália, aki korábban túlzottan maximalista volt, az utóbbi hónapokban azonban igyekszik kevésbé kemény lenni önmagával szemben. – A következő tornán, Bécsben már minden rendben volt, és az előző hetek tapasztalatait is alkalmaztam, kiélezett helyzetben is nyugodt maradtam.  Ez volt a harmadik tornagyőzelmem a nyár folyamán, és bizony nagyon elfáradtam. Éppen ezért ekkor már pihenni szerettem volna és készülni a budapesti WTA-tornára, de nem tudtam már szabályosan visszalépni Frydek Mistekben, s ezért ki kellett állnom a német Guth ellen. Az első szettet ugyan megnyertem, a másodikban azonban már nagyon gyenge voltam és a harmadikat végül feladtam. A történtek igen tanulságosak voltak számunkra, a csapatommal a jövőben sokkal jobban átgondoljuk majd a nevezéseket, hasonló hibát nem fogunk elkövetni.

Így azonban volt némi ideje Szabaninnak a pihenésre is és újult erővel vághatott neki a 125-ös budapesti tornának, amelyen szabadkártyát kapott a főtáblára, s az első körben nyomban Udvardy Pannával kellett megmérkőznie. A top százas magyar stílusát ráadásul egyáltalán nem ismerte, soha nem játszott ellene. Hallott ugyan róla néhány dolgot, sokan adtak is neki tanácsokat, de végül ott a meccsen, egyedül kellett kitalálnia, mivel is fogja meg őt. Merthogy nyerni akart, az ebben az esetben sem volt kérdéses.

− Minden hazai WTA-torna óriási lehetőség, amelyért nem lehetek elég hálás – jelentette ki Nati. – Jó játéklehetőség, miközben tanulni is itt lehet a legtöbbet, a legjobbak ellen. Panna esetében olyan volt, mintha egy külföldi ellen játszottam volna, mert szinte semmit sem tudtam róla. A körülmények nem voltak egyszerűek, óriási szél tombolt a Római-parton. Az első szett nagyon kiegyenlített volt, s azzal hogy megnyertem, szerintem kicsit meg is törtem Pannát. A másodikban már az én kezemben volt az irányítás. Belülről azt éreztem, hogy nagyon fáradt volt, én viszont a bécsi tornagyőzelemtől felpörögve, sikerre éhesen teniszeztem. 

 

szabanin es udvardy 2022Magyar meccs a Rómain: Panna és Nati (fotó: huntennis.hu)

 

A második fordulóban egy jó ismerőssel találkozott, akitől augusztus elején 6:0, 6:2-es vereséget szenvedett San Bartoloméban. Éppen ezért nagyon akart bizonyítani. Pontosan emlékezett mindenre a holland Rus elleni találkozójából, hiszen az első vereséget követően aprólékosan kielemezte a játékát. A taktikai felkészülésnek köszönhetően fordult is a kocka, és 6:4-re Nati hozta az első szettet. A másodikban ellenfele ment el egy breakkel, majd ismét a magyar lány került lépéselőnybe, labdája volt az 5:1-hez. A holland necces labdával hárított. 4:2.

− Ennek ellenére nyugodtan álltam neki a szervámnak, azonban újabb neccek és vonalak következtek, s ahogy jött fel, nekem úgy fogyott az erőm. Végül kikaptam, de azt hiszem, hogy ebből a találkozóból sokkal többet tanultam, mintha nyertem volna. Sohasem szabad fennakadni azon, ha látszólag elhagy a szerencse. Szótlanul és gondolkodás nélkül menni kell tovább, hiszen az akkor már a múlt egy pillanata, a meccs pedig a jelenben játszódik – emlékezett a 2022-es esztendő egyik legfontosabb leckéjére Nati, amelyet nem is az iskolában, hanem a teniszpályán kapott.

Ekkor már tényleg elkerülhetetlen volt a pihenés, a fiatal játékos egyre fáradtabbnak érezte magát. Különösen mentálisan. Alig tudta fejben követni azokat a fantasztikus eredményeket, amelyeket 2022-ben elért. De nem volt megállás, a szabadtéri ob-n a támogatási szabályok miatt rajthoz kellett állnia. És ő meg is tette, ám a második meccsére mégsem tudott kiállni.

− Pont ekkora kaptam oltási időpontot, az előttem álló utazások miatt pedig nem halogathattuk tovább az első dózist, hiszen sok helyen még most is ehhez kötik a belépést. Emiatt néhány napot muszáj volt kihagynom, majd indultunk tovább Bulgáriába, ahol az első körben ugyan nyertem, a másodikban azonban egy olyan török lánytól kaptam ki, akitől nem kellett volna. Gyengének és fáradtnak éreztem magam, úgyhogy nem halogathattuk tovább a pihenést – foglalta össze az RTA teniszezője a budapesti WTA-tornát követő eseményeket.

A négy-öt napos teljes pihenő és kikapcsolódás után az alapokról kezdték újra az építkezést. Az első héten Vaskó Balázzsal kondizott, a másodikon ifj. Fekete Rudolf és Palágyi Miklós válogatott edzőkkel és a Nemzeti Edzésközpontban tréningező fiúkkal gyakorolt, a harmadik héten pedig mesterével, Somogyi Alexanderrel folytatták a felkészülést. A negyedik hétre edzőmeccseket terveztek, s ehhez a trnavai 25 ezres tornát választották helyszínül.

Nati terhek nélkül vágott neki a viadalnak, a szlovákiai szakember terveiben csak a mérkőzések számának növelése, valamint az edzéseken addig gyakorolt elemek beépítése szerepelt. S bár a kihagyás miatt döcögősen indult számára a torna, a kedvező sorsolás is segítségére sietett, a harmadik fordulóban egy kvalis, az elődöntőben pedig a selejtező szerencsés vesztese volt az ellenfele. A döntőben azonban a korábbi top százas, horvát Fett várt rá.

− A fináléban túl nagy nyomást tettem a saját vállamra, feszülten játszottam és kiakadtam a labdaszedő gyerekeken, akik nem igazán álltak a helyzet magaslatán – ismerte be Szabanin, aki újabb tanulságként jegyezte meg, hogy a feszültség levezetésen továbbra is dolgoznia kell. Miközben volt egy ennél fontosabb tapasztalása is. – Óriási hibát követtem el, amikor a játék nélküli napomon igent mondtam Fettnek a közös gyakorlásra. Pontra játszottunk, s meg is vertem négy-kettőre. Őt azonban nem az eredmény, hanem én magam érdekeltem. Hagyott játszani, s közben aprólékosan kielemezte minden egyes mozdulatomat. Ez egyértelműen látható volt a döntőben. A jövőben ilyen esetekben inkább az edzőmmel fogok ütni, s nem fogom hagyni, hogy a rutinosabb játékosok ideje korán kitapasztalják a stílusomat.

Szabanin Natália 2022-ben gyakorlatilag fél év alatt túlszárnyalta azt, amit egy évre tervezett. Ő mégsem a győzelmeit említi az esztendő legszebb pillanataként. A fiatal játékos novemberben először kapott meghívást a felnőtt női válogatottba, s bár pályára nem léphetett a románok elleni Billie Jean King Cup-on, mégis örök emlék marad számára. Minden alkalommal, amikor felhangzott a magyar himnusz, a könnyeivel küzdött.

Óriási megtiszteltetésnek tartja, hogy ott lehetett és a csapattársak szeretettel fogadták. Éppen ezért azt az izgalmat és feszültséget is alig tudja leírni, amelyet a többiek meccse alatt érzett. S bár nagyon reméli, hogy egy napon, nem is olyan soká, címeres mezben is pályára léphet, azt biztosan tudja, hogy edző sohasem lesz. A kispadról egyszerűen képtelen lenne a szívéhez közelállókat követni.

Így hát nem is tehet mást, mint szorgosan gyűjtögeti tovább a WTA-pontokat, s halad tovább a legjobbak közé vezető nehéz úton. Reményei szerint ugyanis valamelyik Grand Slam-torna selejtezőjében okoz majd meglepetést karrierjének következő nagy állomásaként. Akár már 2023 januárjában, Melbourne-ben.

 

bjk nagyvaradon 2022BJK-válogatott, 2022: Babos Csaba, Szabanin Natália, Bondár Anna, Jani Réka, Udvardy Panna és Gálfi Dalma

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső