Bihor megye székhelyén, Nagyváradon lép pályára Románia ellen november közepén a magyar Billie Jean King Kupa-válogatott.

A nemrég épült Sala Polivalenta Oradea Arena kemény pályás játékterén lesz a Billie Jean King Kupa osztályozója november 11-én és 12-én.

 

A 27,5 millió euró költséggel épült nagyváradi többfunkciós csarnokot idén áprilisban avatták fel s nézőterén 5265 ülőhely van. A román teniszezők kérésére a parkettborításra gyors keménypályát készítenek a mérkőzés idejére. Nagyvárad alig néhány kilométerre van a magyar-román határól, az M3-as autópályán könnyen megközelíthető (Budapesttől 306 km, kb. 3 és fél óra autózás), így vélhetően sok teniszbarát szurkoló érkezik majd hazánkból.

George Cosac, a Romanian Tennis Federation (FRT) játékosként egykor hazánkban is sokszor szerepelt jelenlegi szövetségi elnöke elmondta, hogy "mostanáig csak Galaţi, Bucharest, Sibiu, Constanta és Cluj-Napoca adott otthont Davis Kupa- vagy Fed Kupa fedett pályás mérkőzéseknek". A nagyváradi csarnokban ezen a találkozón mutatkozik be a sportág. Magas színvonalú létesítmény, modernebb, mint a kolozsvári csarnok, s joggal pályázhat olyan világversenyek rendezésére, mint például a tornász vébé.

A románok három legjobb játékosa közül ketten biztosan nem lesznek ott a nagyváradi párharcon, ugyanis Simona Halep (9.) és Sorana Cirstea (39.) sem versenyez már idén, de Irina-Camelia Begu (33.), Ana Bogdan (46.) és Jacqueline Cristian (82.) is Top100-as játékos

Nálunk Babos Csaba női szövetségi kapitány együttese tehát fedett, kemény pályán száll harcba keleti szomszédainkkal annak érdekében, hogy jövőre ott legyen a BJK-kupa világdöntőjének selejtezőjében. Jelen állás szerint minden játékosunk hadra fogható - Bondár Anna a 61., Udvardy Panna a 81., Gálfi Dalma a 87., Jani Réka a 105., Szabanin Natália a 266., Babos Tímea pedig a 308. helyen áll a legfrisebb egyéni WTA-világranglistán. A bő keret kihirdetésére várhatóan két héten belül sor kerül, ám az utazók nevét csak novemberben tudjuk meg.

Románia ellen legutóbb 2014-ben mérkőztek a magyarok, akkor 2-1 arányban kikaptunk. A két ország hölgyteniszezőinek kilenc eddigi csapatmeccsén az egyetlen sikerünket 1993-ban arattuk.

A novemberi párharc győztese jövőre részt vehet a Billie Jean King-kupa döntőjének selejtezőjében, a vesztes fél 2023-ban is az euro-afrikai zóna I-es csoportjában versenyez.

 

nagyvaradA meccs helyszíne, a nagyváradi multifunkcionális csarnok

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső