A hallássérültek Brazíliában zajló világjátékán a debreceni Máthé Gábor a döntőig menetelt, ott azonban fiatal cseh ellenfele a nagy csatában jobbnak bizonyult nála.

 

A XXIV. nyári siketlimpián, a brazíliai Caxias do Sul városában húsz magyar sportoló képviseli hazánkat, köztük a DEAC teniszezője, Máthé Gábor, aki kilenc évvel ezelőtt, 2013-ban Szófiában megnyerte a viadalt.

A hallássérültek legrangosabb sporteseményére az olimpiához hasonlóan négyévente kerül sor. A legújabbat eredetileg 2021 decemberében rendezték volna a brazíliai Caxias do Sul városában, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, és május 1–15. közötti időpontra tették át.

Máthé Gábor az immár ötödik siketlimpiájára is nagyon komolyan készült edzőjével, a Grand Slam-győztes Temesvári Andreával és a jóga regenerációt biztosító Kökényné Annával.

A hallássérült játékosok nemzetközi szabályzata szerint - az esélyegyenlőség miatt - a versenyzőknek hallókészülék nélkül kell pályára lépniük, ami azért is nehezebb, mert például nem hallatszik a labda pattogása, vagy az ütés hangja.

Az ötödik helyen kiemelt teniszező (néhány hét múlva lesz 37 esztendős) remekül szerepelt a tornán. Az első fordulóban sima 6:0, 6:0-val kezdett a brazil Carlos Alexandre ellen, majd a francia Vincent Novellit 6:2, 6:2 arányban győzte le. A negyeddöntőben a második helyen kiemelt ecuadori Adres Sebastian Vazquez ellen 6:3, 6:4-re nyert, az elődöntőben pedig az indiai Prithvi Sekhart (4. kiemelt) felett diadalmaskodott 7:5, 6:2-re.

A döntőben a címvédő, 1. helyen kiemelt, mindössze 20 éves Jaroslav Smedek várt rá. A két játékos jól ismeri egymást, hiszen az Európa-bajnokságon, illetve egy prágai nemzetközi versenyen tavalymár összecsaptak egymással. Mindkétszer a cseh fiú nyert a fináléban, és ezúttal is ő bizonyult jobbnak 6:3, 7:6(5) arányban. Máthénak az elveszített első játszmát követően a másodikban 5:3-as vezetésénél két szettlabdája volt a hátrány ledolgozásához, de végül a cseh 6:3 7:6(5)-ra győzött és megszerezte az aranyérmet.

Máthé Gábor így a dobogó második fokára állhatott fel. Ötödik siketlimpiai szereplése a korábban szerzett bronz (2009) és arany (2013) után most ezüstöt hozott.

 

siketlimpia 2022

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2021

Pályakereső