Nyomtatás

Pályafutása legfontosabb tanulságait osztotta meg honlapunkkal Marosi Katalin, aki március óta dolgozik az MTSZ-ben a válogatott koordinátoraként.

A korábbi topjátékos szerint nem volt kellő önbizalma ahhoz, hogy a fiatalon elért sikereket helyesen kezelje. Úgy véli, a tehetségen túl, kitartás és alázat is szükséges ahhoz, hogy valaki a legjobbak közé jusson.

A torinói DK-világdöntőn a magyar válogatott koordinátora volt - Fotó: MTSZ/Peleskey Bence

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Egyetlen helyezés választotta el az ezredfordulón egyesben Marosi Katalint attól, hogy a top100-asok elit csoportjába léphessen. S bár párosban 33. volt a legjobb WTA-rangsora, ez utóbbi sem változtat azon a tényen, hogy játékos-pályafutása során nem tudta kihozni magából a maximumot. Pedig sokan irigykedhetnének az eredményeire, hiszen Vidáts Réka partnereként az U14-es korosztály Európa- és világbajnoka volt, Mandula Petrával a legjobb nyolc közé jutott a 2000-es olimpiai játékokon, Sydney-ben, s mind a négy Grand Slam torna egyes főtáblájának alanyi jogon volt résztvevője.

− Valóban gazdag karrier áll mögöttem, s ezt nemcsak az eredményeimmel kapcsolatban gondolom, ám amit érzelmileg, kulturálisan és emberileg kaptam a tenisztől, azt nagyon nehéz szavakba önteni – értékeli a legjobbak között eltöltött tizenkilenc szezont Marosi Katalin, aki 2021 márciusában lépett az MTSZ kötelékébe, hogy a válogatott koordinátorként segítse a magyar tenisz legjobbjainak külföldi versenyeztetését.

– Jól beszélek angolul, spanyolul és portugálul, ez kézzelfogható nyereség, ugyanakkor az egyéniségem kialakulásában is hatalmas szerepe volt az élsportnak, innen merítettem az élethez való hozzáállásomat, miközben kitartásra, munkára és nyitottságra nevelt. Tiniként csöppentem a Tour-ba, így nem volt még igazán kialakult világnézetem sem, egyszerűen belenőttem ebbe a színes és változatos forgatagba, s mindenhonnan a jót szedegettem fel. A világ öt pontján élnek szívbéli, igaz barátaim, akikkel ma már a technológiának köszönhetően itthonról is tarthatom a kapcsolatot.

A gyergyószentmiklósi sportos családból származó Marosi Katalin számára születésétől kezdve természetes volt a mozgás szeretete, hiszen édesapja tornászból lett tornaedző, édesanyja pedig kosárlabdázott. A hargitai városban egyébként is, aki csak tehette, sportolt valamit, télen például mindenki síelt. Az azonban igen korán eldőlt, hogy édesapját nem követheti, hiszen a tornához túl erős és magas volt. A legjobban a teniszpályán érezte magát, s annyira bele tudott feledkezni a játékba, hogy az edzés utáni falazáskor az idő múlását sem érzékelte. Volt, hogy nagymamájának kellett érte mennie, amikor már órák óta otthon kellett volna lennie…

− A kitartásomra és a szorgalmamra sohasem lehetett panasz, nem kellett kétszer mondani, ha az edzésen volt a sor – idézi fel gyermekkorát és a későbbi teniszkarrierjéhez igen fontos, és már ekkor nyilvánvaló erősségeit Marosi Katalin, aki szerint minden játékosnak szüksége van egyfajta tehetségre, ám ez soha nem pótolhatja az alázatot és a munkabírást. – Édesapámmal, aki a lehető legjobb érzékkel, amolyan biztos háttéremberként kísérte végig a pályafutásomat, gyakran beszélgetünk a tanulságokról. Szerinte a másfél évvel idősebb bátyám, Péter, mindig is tehetségesebb volt nálam. Mégis én lettem eredményesebb, a szorgalom, és mentális erő ugyanis az én oldalamon állt. Mi tehát a saját sorsunkon keresztül is megtapasztalhattuk a tenisz egyik nagy igazságát.

A kislányt az Elekes házaspár tanította az első ütésekre, s már 8-10 éves korában rendszeresen versenyzett. A helyi csapattal járták a tornákat, amelyeket nagyon élvezett, a legkisebb nyomás nélkül lépett pályára. A tenisz egy játék volt a számára, amelyet mindennél jobban szeretett. A Marosi család 1989-ben költözött át az anyaországba, s egy percig sem volt kérdés, hogy az alig tíz esztendős Kata itt is folytatja a teniszezést. Ahogy néhány évvel később, tizennégy évesen is szinte gondolkodás nélkül tette le voksát amellett a gimnázium mellett, amely elnézőbb volt a versenyzés miatti hiányzásaival szemben. Pedig nagyon jó tanuló volt, ám ekkor még a tenisz erősebbnek bizonyult. Később persze bepótolta az egyetemi tanulmányokat is, Brazíliában tanult pszichológiát, majd az Egyesült Államokban diplomázott, Spanyolországban pedig elit sport coach képesítést szerzett.

− Egy sikeres juniorkarrier után fontos, hogy a felnőtt élmezőnybe vezető út elejét minél gyorsabban tegye meg egy játékos. Nekem ez tökéletesen sikerült, hiszen alig négy versenyt követően már négyszázon belül voltam, majd a kétszázban, s két évvel később már a Grand Slamek selejtezőjében – beszél a sikeres rajtról Marosi Katalin, aki szerint azért is jutott gyorsan túl ezen a kritikus, „darálós” időszakon, mert fizikálisan mindig a legjobbak közé tartozott. Utóbbiban édesapjának volt oroszlánrésze, akire az átmeneti, edzők nélküli időszakokban a tenisz terén is mindig számíthatott, alapvetően azonban az erőnléti programjáért felelt.

– A folytatás azonban már nem a tervek szerint alakult. Amikor megvalósult az álmom, s ott álltam nagyon fiatalon egy Grand Slam-torna főtábláján, nem tudtam a helyzetet jól kezelni. Hiányzott belőlem az önbizalom, nem hittem el, hogy valóban ott a helyem a legjobbak között. Ekkor volt egy féléves időszak, hogy még meccset sem tudtam nyerni. Pedig nem felejtettem el teniszezni, nem lettem gyengébb vagy lassabb sem. Egyszerűen fejben veszítettem. Ma már úgy látom, hogy akkor és ott szükségem lett volna egy mentális szakemberre, aki átlendít ezen a nehéz időszakon és rávezet a szükséges technikákra. Nem véletlen, hogy később pszichológiát tanultam, hiszen azon túl, hogy mindig is rajongtam ezért a tudományért, azt is meg akartam érteni, mi történt velem, min múlott a karrierem. Mert hogy ezen, az biztos.

Marosi Katalin a berobbanás évében még az amerikai Meghann Shaugnessy-t is úgy verte 6:0, 6:1-re egy 10 ezer dolláros összdíjazású ITF-tornán, hogy ellenfele spanyol edzője is elismerte, esélyt sem adott tanítványának. De Elena Gyementyevát és Flavia Penettát is magabiztosan győzte le. Hiányzott azonban mögüle egy erős és egységes csapat. Az ő edzője ekkor első férje, az argentin Andres Aracama volt, akivel hosszútávon nem sikerült a hivatás és a magánélet összehangolása, ami végül váláshoz vezetett.

− Saját tapasztalatom alapján mondom, ezek a legnehezebb helyzetek, és én nagyon fiatal voltam ahhoz, hogy jól kezeljem a problémát – vall a teniszkarrierjét is meghatározó személyes érzéseiről Marosi Katalin, aki szerint szülő és gyermek viszonylatában könnyebben működhet a munkakapcsolat, mint férj és feleség között.

– Sokan kerülnek hasonló helyzetbe, hiszen egy profi játékosnak nem sok ideje marad a Tour-on kívül ismerkedésre, mégis ritkán lesz ezekből sikertörténet. A válás után nagyon megtörtem, nem igazán szerettem volna egyetlen edzőt sem közel engedni magamhoz. Úgy gondoltam, egyedül is boldogulni fogok. Végül egy német hölggyel mégis megegyeztem, utólag kiderült, hogy ez egy nagyon rossz döntés volt. Annyira rám telepedett, hogy egyszerűen megutáltatta velem a teniszt. Ezért is akasztottam szögre az ütőt huszonnégy éves koromban, s csak négy évvel később kezdtem újra. Makacs voltam és kemény, nem hagytam, hogy segítsenek, viszont a szünet idején tanultam pszichológiát, úgyhogy hasznosan töltöttem az időmet. Persze az egyes karrieremre ekkor már keresztet vethettem, párosban azonban tényleg a legjobbak közé küzdöttem magam vissza. Ebben nagy része volt annak, hogy az Egyesült Államokban indulhattam a klasszikus csapatbajnokságban, amely fantasztikus élményekkel gazdagított. Visszahozta a tenisz iránti szeretetemet, ami minden játékos esetében fontos. Kétezertizenegy-tizenkettőben annyira jól ment a játék, hogy tényleg idő kérdésének tűnt csupán egy kiugró eredmény.

Marosi Katalin biológiai órája azonban egyre hangosabban ketyegett, s második férjével, Cserny Csabával minél előbb gyermeket szerettek volna. 2013-ban úgy döntöttek, a leendő utódra hagyják a döntést, a kis Csaba pedig nem is késlekedett sokáig. A teniszjátékos örömmel hajolt meg a bontakozó anyai érzések előtt, s a legkisebb keserűség nélkül döntött a család mellett. Négy évvel később Bence megszületésével lett teljes az otthoni csapat.

 

marosi kati 2015Családi fotó 2015-ből

 

Az MTSZ válogatott koordinátora különösen nagy örömmel végzi a munkáját, hiszen visszakerült abba a világba, amely korábban olyan fontos volt számára. A Davis Kupa-csapat torinói vendégszereplésével kapcsolatos valamennyi adminisztrációs feladatot is ő látta el, az olaszországi küzdelmek idején pedig számos korábbi ellenfelével találkozott, akik hasonló szerepkörben kísérték el hazájuk férfi együttesét a döntőre.   

− Rengeteg intézni való volt világdöntő kapcsán. Három hónappal korábban kezdődött az adatgyűjtés, hihetetlen mennyi mindenre volt szükségük a rendezőknek – beszél legutóbbi legemlékezetesebb munkájáról Marosi Katalin. – Óriási élmény volt Torinóban a régi ismerősökkel találkozni. Mégis azt mondom, hogy a gyerekek állnak hozzám a legközelebb és bizony nagy örömmel kísértem el az tizenkét éven aluli leányok válogatottját a nyári csapat Eb-re. Álmom, hogy egyszer saját klubomban nevelhessem a magyar tenisz utánpótlását. Az egyesület már létezik is a Velencei tónál, ahol mi is lakunk. Egy kisebb helyi gyermekcsoport teniszedzéseit koordinálom, valamint mentáltréning foglalkozásokat vezetek, ám ez utóbbit nem csupán teniszezők számára.

 

u12 csapat eb nemcsek kalman mihalka marosiAz U12-es csapat Európa-bajnokságon: Nemcsek Gréta, Kálmán Luca, Mihálka Anna és Marosi Katalin

 

FaLang translation system by Faboba