A női profi teniszezők nemzetközi szövetsége, a WTA is beszámolt honlapján a Magyar Tenisz Napjáról, a budapesti WTA-viadal sikeres szombati rendezvényéről.

Az angol nyelvű világportál megemlíti, hogy az egykori világelső Szeles Mónika is itt volt a magyar fővárosban, s két egykori top-játékos, Temesvári Andrea és Marosi Katalin, valamint a sportág hazai klasszisai társaságában vett részt a teniszt népszerűsítő programban, a gyerektenisz-oktatásban.

Szeles Mónika lesz a vasárnapi eredményhirdetés díszvendége, ő adja át a trófeát a 13 órakor kezdődő Babos Tímea-Lucie Safarova finálé győztesének.

A korábbi világelső Szeles Mónika speciális olimpikonokkal és kerekesszékes teniszezőkkel is játszott - Fotó: MTSZ

Szombaton fantasztikus hangulatú teniszünnep részesei lehettek azok, akik már az elődöntőket megelőzően, délelőtt is ott voltak a BOK Csarnokban. Szeles Mónika, Marosi Kati, Csurgó Virág, Markovits László és rengeteg gyermek részvételével került sor a Magyar Tenisz Napjára, melynek sikeréhez a Balázs Testvérek Tenisziskola és a HTF Csoko Tenisziskola is nagy segítséget nyújtott.

A korábbi világelső Szeles Mónika speciális olimpikonokkal és kerekesszékes teniszezőkkel is játszott, de rengeteg gyerek is lehetőséget kapott arra, hogy a korábbi világelsővel lehessen egy pályán.

A Vajdaságban született, szerb-magyar-amerikai állampolgár Mónika a wtatennis.com honlapon nyilatkozott újabb budapesti látogatásáról.

- Nagyon örülök, hogy a Magyar Tenisz Szövetség meghívására három év után ismét részese lehettem a budapesti WTA verseny forgatagának, s a Magyar Tenisz Napja gyermekprogramjában népszerűsíthettem a sportágat. Remélem át tudtam adni nekik a tenisz iránti rajongásomat, ők is ütőt ragadnak, s egyszer majd láthatjuk őket a centerpályán.

Szeles Mónika a bemutatót követően autogram-félórát tartott, kézjegyével ellátott teniszütőjét jótékonysági célra, árverésre ajánlotta fel, majd délután végignézte Babos Tímea és Julia Görges elődöntős párharcát. Vasárnap délután, a Babos-Safarova döntők követően ő adja át a budapesti WTA-verseny győztesének a díjat.

- Valóban álomdöntő ez, az első és a második helyezett csatázik a fináléban! A WTA erősségét is mutatja, hogy már e fedettpályás torna első évében két ilyen topjátékos vívja az aranymeccset. Mindig nagy örömmel jövök Budapestre, boldogsággal tölt el, hogy van WTA-viadala a városnak. Az pedig, hogy Timi a döntő egyik szereplője, igazán nagy siker neki, s a rendezők számára is. Bízom abban, hogy telt házas döntő lesz, s a finálé is hozzájárul a verseny további fejlődéséhez, növekedéséhez - mondta Szeles Mónika a wtatennis.com portálon.

FaLang translation system by Faboba

tenisz lexikon – most féláron!

Pályakereső