A magyarok számára a búcsúzás napja volt a szerdai: a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornán egyetlen kívétellel valamennyi magyar játékos kiesett a versenyből. Szó azonban aligha érheti a ház elejét, hiszen az ifjak most tették első lépéseiket ilyen nagy viadalon.

Gálfi Dalma igazán derekasan helyt állt, miként a kedden bravúrgyőzelmet jegyző Stollár Fanny is - mindketten sokkal tapasztaltabb, kiemelt versenyzőtől szenvedtek vereséget. Párosban Udvardy Panna is búcsúzott, aki az orosz Anna Blinkova oldalán egy sima és egy szoros szettben (6:1, 7:6) kapott ki a negyedikként rangsorolt tajvani Hszieh Szu-vej - párosban volt világelső és kétszeres Grand Slam-bajnok - és grúz Okszana Kalasnyikova duójától.

Babos csütörtökön egyesben és párosban is pályára lép - Fotó: MTSZ

De szóljunk az egyéni mérkőzésekről, ahol az 1. helyen kiemelt Babos Tímea a keddi párosbeli "bemelegítés" után szerdán meggyőző biztonsággal, 77 perc alatt verte a török Ipek Soylut (6:3, 6:2)

- A mai teniszben nehéz kötelező győzelmekről beszélni, de persze én voltam az esélyesebb. Örülök, hogy simán és jó tenisszel nyertem, és csodálatos, hogy éppen itthon szereztem meg az első idei WTA-győzelmemet - mondta az MTI-nek boldogan Babos, hozzátéve, a tallinni Fed Kupa-tornán aratott két győzelme is sokat segített. - Az Australian Open óta jobban ment a játék, de rendre top 20-as és top 30-as ellenfelekkel találkoztam, sok döntő szettes meccs ment el, ebből tudok tanulni.

Csütörtökön délután négytől a selejtezőből érkezett Blinkova (WTA 148.) lesz az ellenfele a nyolcaddöntőben. S aztán némi pihenőt követően este nyolckor a cseh Lucie Safarova oldalán párosban is pályára lép a Bukta Ágnes, Stollár Fanny magyar duó ellen.

A világrangsorban 154. helyen álló Gálfi Dalma négynapos influenzával a "lábában" lépett pályára, s betegségét feledtetve harcos meccset vívott a hórihorgas franciával.

- Ha nem idehaza vagyok, akkor valószínűleg visszaléptem volna, de összeszorítottam a fogamat, mert mindenképpen akartam játszani végre hazai közönség előtt - mondta a mérkőzés után, s beszámolt arról is, hogy hétfőtől Dubajban edzőtáborozik, aztán Kínába repül két 60 ezer dollár összdíjazású tornára.

Stollár Fanny (282.), az előző nap bravúrgyőzelmét nem tudta megismételni, s két megnyert game után tizenkettőt veszített a fizikálisan jóval erősebbnek tűnő kiemelt német játékos ellen.


Szerdai eredmények

Egyes:


1. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos (1.) - Soylu (török) 6:3, 6:2
Dodin (francia, 7.) - Gálfi 6:4, 6:4
Wickmayer (belga, 5.) - Sinikova (bolgár) 6:3, 4:6, 7:5
Witthöft (német) - Cirstea (román) 6:3, 6:2
Hromacseva (orosz)- Allertova (cseh) 6:7(6), 6:3, 6:4
Falconi (amerikai) - Stefkova (cseh) 4:6, 7:5, 6:4

Nyolcaddöntő:
Szasznovics (fehérorosz) - Parmentier (francia, 6.) 7:6 (7-3), 6:4
Beck (német, 8.) - Stollár 6:2, 6:0
Safarova (cseh, 2.) - Hszieh (tajvani) 6:2, 6:1
Görges (német, 3.) - Vekic (horvát) 6:2, 6:2

Páros

1. forduló (a 8 közé jutásért):
Hszieh, Kalasnyikova (tajvani, grúz, 4.) - Udvardy, Blinkova (magyar, orosz) 6:1, 7:6(5)

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső