Dunakeszin és Gödöllőn rendezik a Champions Bowl hazai U12-es és U14-es selejtezőtornáját május elején.

A két évvel ezelőtti umagi világdöntőben elért magyar sikereket idén is szeretné megismételni az esemény magyarországi jogtulajdonosa, Bogyó Tamás.

A Nexon Dunakeszi Teniszklub az idei szezontól ismét belép a tornarendezők aktív körébe.

A 2019-es világdöntőn szerepelt magyar fiatalok

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Két évvel ezelőtt érkezett Magyarországra a Champions Bowl-sorozat, amely 2004 óta ad nívós versenyzési lehetőséget a 9-16 éves korosztály legjobbjai számára. A hazai állomásnak, amely a szeptemberi umagi világdöntő kvalifikációs tornája, Dunakeszi adott otthont, az esemény magyarországi jogtulajdonosa ugyanis Bogyó Tamás a Nexon Dunakeszi Teniszklub vezetőedzője.

A koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt a viadal, ám idén már javában zajlanak a május 7. és 9. között sorra kerülő esemény előkészületei, amely az MTSZ hivatalos versenynaptárában is helyet kapott, ráadásul két helyszínnel. Dunakeszi mellett ezúttal a klub partneregyesülete, a gödöllői Rub&Roll Tennis Club is részt vesz a lebonyolításban. A nyitóévben ugyanezen korosztályok számára más tornák is zajlottak egy időben, ám ez mégsem volt akadálya annak, hogy valóban színvonalas mezőny jöjjön össze Dunakeszin. Az akkori győztesek között volt például Kardos Lora, Kis-Czakó Eszter, Bíró Melinda, vagy Kincses Kolos, akik később a horvátországi döntőben is sikerrel szerepeltek, Lora, Melinda és Kolos pedig egyesben ma már korosztályos magyar bajnoki címmel is büszkélkedhet.

− A szezon szempontjából korai időpontot azért választottuk, hogy kevésbé befolyásoljuk a már megszokott versenynaptárt – mondta el honlapunknak Bogyó Tamás, aki idén is csapatvezetőként kíséri majd el Horvátországba a győzteseket. A világdöntőn 2019 szeptemberében négy arany, két ezüst és két bronzérmet nyert a magyar delegáció, amellyel az országok pontversenyében a negyedik helyen végzett. Annak ellenére, hogy magyar részről nem volt minden korosztályban induló, hiszen akkor is, és most is, csupán az 10-14 éves fiataloknak szól a hazai selejtező.

– A torna különlegessége, hogy az adott évben született játékosok játszanak egymás ellen a világdöntőben, ami a megszokottnál kiegyensúlyozottabbá teszi az erőviszonyokat, ugyanakkor bonyolítja a rendezést és nagyobb erőforrásokat kíván. Miután ezúttal is többet szeretnénk nyújtani a résztvevőknek, mint egy hagyományos tornán való indulás, ezért Dunakeszin a klasszikus életkori besorolások alapján rendezzük meg a viadalt, ám arra is sort kerítünk, hogy minden korosztályban eldöntsük ki a legjobb.

A szabályok lehetővé teszik, hogy minden országban a jogtulajdonos határozza meg a korosztályokat, amely számára a tornát rendezi. Mivel Bogyó Tamás és klubja elsősorban az utánpótlás-nevelés terén szerzett elismertséget, logikus a döntés, hogy itthon elsősorban a fiatalabbaknak adják meg ezt a lehetőséget. A szakember azonban idén is rendelkezik szabadkártyákkal, amelyeket a rátermettség alapján fognak odaítélni az arra érdemes játékosoknak.

A korosztály számára ráadásul nemcsak szakmailag, de élmény szintjén is sokat jelenthet az umagi részvétel, amely a felnőtt tornákat másoló külsőségei révén akár egy későbbi sikeres karrierhez is döntő motivációt adhat. De már a hazai selejtező sem lesz szokványos, Bogyó Tamás is igazodni kíván a Champions Bowl által képviselt szellemiséghez.

− A versenysorozat azért is volt számomra az első perctől kezdve szimpatikus, mert a gyerekek számára lényeges, hogy fontosnak érezzék magukat, ők legyenek a központban és ne csak a teniszről szóljon ez a hétvége – véli Bogyó Tamás, aki március végén éppen a legfiatalabbak motiválásáról és a velük történő hatásos kommunikációról tartott előadást a WTC (World Tennis Conference) által szervezett online konferencián. A 29 országból érkezett 63 előadót, több mint ezren követték élőben a világ számos pontjáról.

A belső inspiráció nagyon fontos kérdés, hiszen hosszú éveken át meg kell tartani ahhoz, hogy valakiből végül sikeres felnőttjátékos legyen. Ebben segíthetnek a hasonló jellegű események. A csarnokban például kialakítunk egy „élményközpontot”, ahol a fiatalok nemcsak pihenhetnek a meccsek között, de értelmesen és legfőképpen élvezetesen tölthetik az idejüket. Ehhez készségfejlesztő, valamint memóriajátékokat tervezünk, de a szervezés minden elemében arra törekszünk, hogy maradandó, és inspiráló emlékként maradjon meg bennük a részvétel. A támogatókkal egyelőre még folynak a tárgyalások, hiszen a hazai válogatótorna után jön csak az igazi feladat, a világdöntőn való részvétel megszervezése és az ottani helytállás. Persze olyan nagy nemzetekkel, mint a németek, vagy a spanyolok nem tudjuk felvenni a versenyt, de ott vagyunk szorosan mögöttük. Két éve előbbiek harminc játékossal, utóbbiak húszfős delegációval érkeztek. Mi tizenhárman voltunk, a nyolc hivatalos bajnok mellett, öt fiatalt tudtunk szabadkártyával Umagba utaztatni. Idén is szeretném tartani ezt a létszámot, de természetesen a támogatóktól és a szponzoroktól is függ majd, meddig nyújtózkodhatunk.

Dunakeszin láthatóan felpezsdült a teniszélet, a 90-es években magyar bajnokságnak, hatvanezer dolláros összdíjazású női, huszonötezres férfi, valamint futures-tornáknak is otthont adó klub idén visszatér a rendezők sorába. A sort áprilisban egy U14-es leány kiemelt viadal kezdi, majd U12-es Tennis Europe és négyes kategóriás junior ITF-tornára sor kerül. A Pest megyei teniszéletben kiemelkedő személyiségnek számított a klub elnöke, a télen elhunyt Bogyó László, akinek emlékét méltóképpen szeretné fia tovább vinni.

− Mindenképpen szeretnénk édesapám nevével egy hagyományos tornát indítani, de még nem tudjuk pontosan, milyen típusú legyen és mikor. Ebben, ahogy általában minden másban is, szerencsére Dunakeszi városára és polgármesterére Dióssi Csabára is számíthatok, ami nagy biztonságot ad a tervezéshez. Június elsejére várható a Magyarság Sporttelep területén az új önkormányzati fejlesztésben megépült multifunkcionális csarnok átadása, amely a későbbiek során bármikor lehetővé teszi számunkra, hogy mobil centerpályát alakítsunk ki benne. A terveinkben éppen ezért az is szerepel, hogy kétpályás edzőcsarnokot építsünk mellé, amely így készen kapná valamennyi kiszolgáló helyiséget, s ezzel a lehető leggazdaságosabb módon tudnánk mi is épülni, szépülni. A rangosabb tornák rendezése pedig azonnal realitássá válna, a tökéletes infrastrukturális háttér megteremtésével. De ez persze még a jövő zenéje, most a Champions Bowl színvonalas lebonyolítása a legfontosabb – összegzi terveiket Bogyó Tamás, aki nagy szomorúsággal, de számtalan tervvel vette át édesapjától a klub elnöki teendőit. Ehhez nemrégiben egy új tízfős elnökséget hoztak létre, amelynek szintén fontos feladatai lesznek az egyesület sikeres működtetésében.

 

dunakeszi eric morris bazula geza bogyo tamas takacs bercel thuri nagy dominikTakács Bercel (jobbról a második) köré igyekszik Bogyó Tamás erős csapatot építeni. Képünkön (balról) egy ilyen közös gyakorlás után a 22 esztendős amerikai játékos, Eric Morris, Bazula Géza, Bogyó Tamás és Thuri Nagy Dominik

 

A szakmai munka terén Bogyó Tamás a meglévő ígéretes játékosok mellé kíván csapatot építeni. Ilyen például a 2008-as születésű Takács Bercel Sándor, aki a szakemberhez Szerbiából érkezett magántanítványával készül együtt, s most keresnek egy harmadik tizennégy év alatti fiatalt ahhoz, hogy egységes legyen ez a csoport. Hosszútávon ugyanis a sikeres utánpótlás-nevelés lesz a cél Dunakeszin:

− Korábban nagyon sokat utaztam, ennek köszönhető, hogy jelenleg is több külföldi magántanítványom van, akik a saját játékosaink fejlődését segíthetik. A sors azonban édesapám halálával és a koronavírus-járvánnyal az én életemet is alapjaiban változtatta meg és mostantól az egyesület eredményes működése lesz számomra is a legfontosabb, nemzetközi tapasztalataimat itt szeretném kamatoztatni. Azt szeretném, hogy a családom és a város egyaránt büszke legyen a nálunk folyó szakmai munkára, s ezzel édesapám emlékét is méltón ápoljuk.

 

champions bowl 2021

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső