Családi vállalkozásként, a Turi szülők alapították, s most a Turi lányok, Katus és Zsuzsi vezetik a zuglói klubot. 

Az elmúlt hónapokban alaposan megújult a székesfehérvári Kiskút Teniszcentrum. Az új alapokra kerülő teniszoktatásnak köszönhetően hat általános iskola harmincegy, valamint öt középiskola nyolc osztálya vehet részt a képzésben.

Székesfehérvár Önkormányzata és a Kiskút Teniszcentrum megállapodásának értelmében a köznevelési intézmények tanulói, valamint a székesfehérvári lakosság részére térítésmentesen biztosítják a sportpályák használatát az elmúlt hónapokban jelentősen megújult létesítményben. A 2016/2017. tanévben hat általános iskola harmincegy, valamint öt középiskola nyolc osztályának növendékei vehetnek részt teniszoktatáson a Kiskút Teniszcentrumban. Az országosan is egyedülálló kezdeményezés kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a jövőben minél többen próbálhassák ki a városban a teniszt.

-         Az volt az elsődleges célunk, hogy az együttműködés keretében segíteni tudjuk annak az infrastruktúrának a fejlődését, ami a teniszhez és minden más sportághoz is szükséges. Kiemelendő az a tény, hogy egy olyan megállapodás született a város és a Kiskút Teniszcentrum között, melynek köszönhetően minél több fiatalt tudunk bevonni ebbe a csodálatos sportágba. Innentől kezdve tehát már nem az anyagi helyzettől függ majd, hogy a gyermekek el tudjanak kezdeni teniszezni. Köszönettel tartozunk a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerületének, illetve a Székesfehérvári Szakképzési Centrumnak, hogy a partneri kapcsolat keretében több mint ezer székesfehérvári iskolás kapcsolódhat be a tenisz vérkeringésébe. A mostani megállapodás révén egyre több fiatal próbálhatja ki magát ebben a sportágban, emellett kinőhetnek azok a tehetségek is, akik a város és az ország imázsát is növelik – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester.

A teniszcentrum tulajdonosa, Viszló Csaba is az összefogás fontosságát hangsúlyozta:

- Hiába építettük volna meg a teniszcentrumot, ha nem tudjuk emberrel megtölteni. Ennél a ténynél azonban sokkal fontosabb az, hogy az utánpótlásbázist biztosítsuk a tenisznek a sportág jövője érdekében. Ez okból gondoltunk közös akarattal arra, hogy minél több fiatalt bevonjunk a teniszbe. Szeretnénk egy csarnokot is építeni, melyben öt salakos pálya kapna helyet. terveink megvalósításához egyesületünk támogatója, a csákvári Aqvital Kft. is segítséget nyújt.

Nemo dolore nam, at reiciendis, dui quo malesuada, laborum veniam dolores officiis, totam quidem tempora similique esse fuga habitant, mollis! Impedit id leo cupidatat massa pede unde alias porttitor, facilisi, quam in, posuere sem culpa, aenean, mattis libero consequatur ullam. Lorem nascetur temporibus praesentium? Mi commodo optio praesent.

Nemo dolore nam, at reiciendis, dui quo malesuada, laborum veniam dolores officiis, totam quidem tempora similique esse fuga habitant, mollis! Impedit id leo cupidatat massa pede unde alias porttitor, facilisi, quam in, posuere sem culpa, aenean, mattis libero consequatur ullam. Lorem nascetur temporibus praesentium? Mi commodo optio praesent.

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső