A vidékbajnokságon aranyat, az ob-n bronzot nyert az L14-es csapat

A győri Marcal Teniszcentrumban négy évvel ezelőtt új időszámítás kezdődött. Néhány lelkes budapesti fiatal megalapította a Panakor Tenisz Clubot. Céljuk az volt, hogy komoly utánpótlásnevelő bázist és virágzó klubéletet teremtsenek.

Komoly, megalapozott üzleti modellel indult útjára a vállalkozás, amelynek középpontjában mindig is a spoés közösségrt volt. Az idén nyáron már 300 teniszpalántát táboroztattak, a csoportos évközi edzésekre pedig 150 gyereket irattak be.

Az A-kategória érmesei - Fotó: MTSZ

A strandteniszezők számára közeleg az esztendő legfontosabb eseménye, az augusztus végi gödöllői országos bajnokság.

Előtte a napokban rendezték az utolsó nagy versenyt, a Hungarian Beachtennis Tour '18 negyedik fordulós küzdelmeit, szintén Gödöllőn.

A beach tenisz növekvő népszerűségét jelzi, hogy a gyermek és női kategóriában is sok résztvevő volt.

A profi hozzáállás dönti el azt, hogy valaki végül a legjobbak közé kerül-e

Példaértékű utánpótlás-nevelő bázist és virágzó klubéletet szeretnének teremteni Dunakeszin a helyi teniszegyesület vezetői.

Bogyó Tamás szakmai igazgató vezetésével az iskolatenisz program már négy éve segíti a sportág népszerűsítését a legfiatalabbak között. A kezdeményezésben a helyi önkormányzat és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) is segítségükre van.

Az első hazai padelverseny díjazottjai

Megnyílt a tenisz és a fallabda elemeit ötvöző sportág, a padel első hivatalos hazai versenypályája Budapest II. kerületében, a hűvösvölgyi Vadaskertben, a MESE teniszcentrum területén.

Erre a napra úgy tekintünk majd vissza, mint a sportág hazai születésnapjára” – hangoztatta beszédében Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső