Kettős magyar győzelemmel zárult a budapesti Europe Tennis Center U14-es Tennis Europe versenye.

A fiúk fináléjában a 13 esztendős Kincses Kolos (6. kiemelt) nyert Halmos Kornél (3.) ellen, s a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A lányoknál Varga Viktória az 1. kiemelt legyőzésével nyerte a finálét.

 

tenisz-palya.hu/MTSZ * A vasárnap zárult ETC Cup küzdelmein erős nemzetközi mezőny jött össze. Kincses Kolos a 6. kiemeltként az első fordulóban az osztrák Wagner ellen 6:1, 7:5, majd a szerb Ilic ellen 6:1, 6:1, a harmadikban barátja, és klubtársa, a német Münster ellen pedig 6:3, 6:4 arányban nyert. Az elődöntőben korosztálya egyik legjobbja, az Európa-bajnok cseh válogatott éljátékosa, Mrva ellen diadalmaskodott 7:6(4), 6:2-re. A másik elődöntő magyar párharcot hozott: Halmos Kornél  2:6, 6:3, 6:4-re verte a selejtezőből feljutott Zsembery Andrást.

Kincses számára a döntőben következett az első magyar ellenfél, s az első háromszettes meccs. Halmos Kornél ellen végül Kincses hatalmas párharc után 6:3, 4:6, 6:4 arányban nyert.

Kincses Kolos az idén három Tennis Europe-14 versenyen indult, és 13 éves létére mindhármat (Bad Waltersdorf, Székesfehérvár, Budapest) megnyerte.

A BTC edzői kollektívája (Balázs György, Enyedi János, Kaszás Benjamin, Kellner Ádám, Krafcsik Tamás, Mészáros Dániel és Szendrei Dániel) segítette a felkészítést, és az alkalmazkodást a folyamatosan változó körülményekhez.

A leányok versenyén az elődöntő hozott magyar párharcot, szintén kiélezett küzdelmet. Varga Viktória végül 6:2, 1:6, 6:3-ra verte Bíró Melindát (2.) és bejutott a döntőbe. A 8. kiemelt magyar játékos a lendületét az 1. kiemelt osztrák Kühbauer ellen is megtartotta, s 6:0, 2:6, 6:0-ra nyert, így kettős magyar sikerrel zárult a budapesti torna. A nyíregyházi Marso TC tornagyőztes fiatalja pályafutása első nemzetközi tornagyőzelmét aratta.

A Grand Slam Parkba tervezett másik U14-es Tennis Europe-versenyt (Alfa TI Cup) a koronavírus-járvány miatt már nem rendezik meg.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon

Pályakereső