Akkor lennék büszke magamra, ha már 18 évesen abba mertem volna hagyni az élsportot - mondta a kesport.hu-nak az egy esztendeje Kecskeméten élő, a WTA 13. helyéig jutott Szávay Ágnes. 

Tanulságos olvasmány a múltidéző interjú a kezdetekről, a lelki tényezőkről, a sérülésekről és az aktív pályafutása utáni életéről.

 

Részletek a kesport.hu interjújából:

Szávay Ágnes Soltvadkerten töltötte gyermekkorát, ott ismerkedett meg a tenisszel, majd később Kecskemétre járt be, ahol éveken keresztül az Ujhidy Tenisziskolában edzett, nap mint nap. A teniszkedvelő nagyközönségnek aligha kell őt bemutatni, hiszen már juniorként nyert Wimbledonban és a Roland Garroson, később a felnőtt mezőnyben is kimagasló eredményeket ért el, Magyarország legjobb női sportolójának választották, illetve két olimpián is indulhatott. Talán még azt is sokan tudják, hogy több sérülés kísérte végig a pályafutását, azonban az már nem biztos, hogy olyan köztudott, hogy – részben a sérülések miatt is – lelkileg egy idő után nem bírta a profi életet, nem szerette már a teniszt, és szinte „pezsgőt bontott” mikor kiderült, törött a csigolyája, és nem kell többet játékosként a teniszpályán szenvednie.

- Amikor 13 esztendős lettem, óriási változás következett be az életünkben, hiszen egy svájci menedzsercég felkarolta a karrierem irányítását. Emiatt Budapestre költöztünk, mert azt mondták, hogy a fővárosban sokkal jobb lehetőségek vannak számomra infrastrukturálisan és minden más szempontból is. Junior Európa-bajnokságot nyertem, 2005-ben a juniorok között a Roland Garroson egyéniben és párosban, valamint Wimbledonban párosban is győztem.

- Mennyire volt nehéz ilyen fiatalon ezeket a kiemelkedő sikereket feldolgozni?
- Számos velejárója a sikerességnek távol állt tőlem, például kifejezetten utáltam, hogy mindenki megismer és figyel engem. Teniszezni is addig szerettem leginkább, amíg nem tudták a nevemet. Addig volt számomra élvezhető a játék, amíg tényleg csak a játékról szólt. Minden profi sportra elmondható, hogy nagyon sok anyagi érdekeltség van a játékosok körül. Onnantól kezdve, hogy a felnőtteknél kezdtem el sikeresen szerepelni, nem személyként voltam számon tartva, hanem inkább termékként, ahogyan az összes többi játékos is. Annak függvényében értem valamennyit, hogy éppen milyen eredményeket szereztem. Ezt a világot nagyon nehezen tudtam elfogadni, talán sohasem sikerült megszokni. 18 éves koromtól kezdve folyamatosan fájt a derekam, onnantól borzalmasan nagy ellenállást tanúsított a lelkem és a testem a pályafutásom ellen.

- Ennek ellenére ott maradtál a profik között...
- Voltam a világranglista 13. helyezettje, játszhattam Grand Slam-tornán a négy közé jutásért, a 2007-es US Openen párosban elődöntőig jutottunk. Egyéniben öt, párosban két WTA-tornát nyertem. Két olimpián szereztem indulási jogot egyéniben és párosban is. Többször választottak Magyarország női teniszezőjévé, illetve a Magyarország női sportolója díjat is nekem szavazták, a Junior Príma és számos más díj mellett. Tekintettel arra, hogy gyakorlatilag sérülten játszottam végig a profi pályafutásomat, úgy gondolom, hogy szép eredményeket értem el.

- Mire vagy a legbüszkébb? Valamelyik eredményedre, vagy esetleg arra, hogy a sérüléseid ellenére is sokáig kitartottál?
- A szívem mélyén akkor lennék igazán büszke magamra, ha 18 évesen azt mertem volna mondani, hogy mindenki akarata ellenére abbahagyom a versenyteniszt, mert ez nem jó a lelkemnek és még rosszabb a testemnek. Ha viszont eredményt kellene választanom, akkor a pekingi tornagyőzelmemet emelném ki 2007-ből, amikor meccslabdát hárítva győztem a fináléban a világranglistán akkor harmadik helyen álló, második kiemelt Jelena Jankovic ellen. Szintén szívesen gondolok vissza arra a meccsre, amikor 2009-ben a Roland Garroson a világranglista harmadik Venus Williams ellen úgy győztem, hogy az első szettet 6-0-ra zsebeltem be.

- 2013-ban jött el a döntés, hogy sérülés, illetve az említett lelki tényezők miatt abbahagyod profi pályafutásodat. Ezt a döntést hogyan hoztad meg, felszabadultál utána?
- 2011-ben megtudtam, hogy az egyik csigolyámnál mindkét csigolyaívem eltörött. Más sportolót lehet, hogy hetekig, hónapokig elkeserített volna ez az információ, nekem szinte pezsgőt bontani lett volna kedvem. Évekig azt hallgattam több edzőmtől is, hogy nincsen nekem semmi bajom, nem fáj semmim, csak lusta vagyok és nem akarok edzeni. Hiába mondtam, hogy fáj a derekam, évekig egyszerűen nem derítették ki, hogy mi bajom. Egy külföldi orvos vette észre a törést, és a fenti okok miatt nekem ez nagy megkönnyebbülés volt. Kihagytam egy hosszabb időszakot ezt követően, de a fájdalmaim ellenére megpróbáltam még visszatérni. 2012-ben az olimpián és két amerikai versenyen is elindultam, de a rehabilitáció és a pihenés nem vezetett eredményre. 24 évesen meg kellett hoznom a döntést, hiszen fizikálisan nem voltam képes tovább teniszezni, és az egészségemet nem akartam ennél is tovább kockáztatni.

- A szavaidból jól vettem ki, hogy nem hiányzik neked a tenisz?
- Egyáltalán nem hiányzik. Nem is tudok teniszezni, mert a mai napig nagyon fáj a derekam. De maga a játék szeretete, a játék öröme, az elmondhatatlanul hiányzik, és mai napig bízom benne, hogy egyszer még visszakapom ezt az érzést.

- Amióta nem láttunk teniszpályán, mivel töltöd a mindennapjaidat, mivel foglalkoztál az elmúlt években?
- A Testnevelési Egyetemen szereztem sportmenedzseri diplomát. Budapesten elkezdtem gyermekekkel foglalkozni, megalapítottam a Tenisziskolámat. A TF teniszpályáit üzemeltettem éveken keresztül, jelenleg a felújítás miatt a Feneketlen-Tónál található Park Teniszklubba költöztünk át, és nagyjából 150 tanítvány jár hozzánk. Nekem az a legfőbb célom – saját példámból is kiindulva -, hogy a fiatalokkal megszerettessem a teniszt és életük végéig a sportág mellett maradjanak jó szívvel. A gyermekek oktatása mellett az elmúlt években sok más területen is tevékenykedtem; a Digi Sportnál voltam sokáig szakkommentátor, néhány évig Erzsébet-tábor vezető voltam, illetve a Speciális Olimpikonoknak is évekig voltam a nagykövete. Emellett testnevelésóra keretein belül iskolákba visszük be a teniszoktatást, illetve az utóbbi időben a Nemzeti Sportügynökségnek dolgoztam, például az idei debreceni Davis-kupát mi szerveztük meg.

- Korábban már elárultad nekem, hogy Kecskeméten laksz. Hogyhogy visszaköltöztél a hírös városba?
- Egyrészt visszahúzott a szívem az Alföldre, másrészt fizikailag közelebb szerettem volna lenni a családomhoz. Több, mint egy éve lakunk már Kecskeméten a csodálatos kisfiammal, aki természetesen az első helyet foglalja el az életemben. Azzal, hogy ideköltöztünk, a szüleimmel rendszeresebb és szorosabb kapcsolata alakult ki, aminek tiszta szívemből örülök.

A teljes interjú ITT OLVASHATÓ

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső