Május utolsó napján ünnepli 92. születésnapját a magyar és a nemzetközi röplabdasport kiemelkedő egyénisége, dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella.

Az első hazai röplabda doktorátust megszerző, Prima Primissa Díj nyertes mesteredző a veterán teniszéletnek is közismert alakja volt, Európa-bajnokságon többször is jutott a fináléig.

Dr. Kotsis Attiláné, az ünnepelt és Barsi Tünde, az egykori csapattárs

 

Gy. Szabó Csilla írása * Honlapunk a Park Teniszklubban köszöntötte a kiváló szakembert. Korántsem véletlenül beszélgettünk éppen a budai tenisztelepen a 92. születésnapját vasárnap ünneplő dr. Kotsis Attilánéval, hiszen Gabi néni alig három évvel ezelőtt, 89 éves korában tette csak le végleg a teniszütőt. A női röplabda-edzősködésben hazai és nemzetközi szinten egyaránt úttörőnek számító, a magyar női válogatottat három olimpiára (München, Montreal, Moszkva) is kijuttató szakember az MTK pályáján pedig igen gyakran megfordult fiatalabb korában. Amikor a nevét híressé tevő sportágában már nem volt aktív, a teniszezők között mutatta meg sokszínűségét, veterán Európa-bajnokságokon indult, mi több a döntőig jutott.

A Roger Federer technikai sokszínűségét nagyra tartó és csodáló mesteredző, a Prima Primissa Díj sport kategóriájának tavalyi győztese, a röplabdások Nemzetközi Hírességek Csarnokának egyetlen magyar női tagja – férfit is csupán dr. Holvay Endrét választották be hazánkból rajta kívül – maga sem gondolta volna, hogy megjelenésével kisebb fajta „rendbontást” okoz a Feneketlen-tónál.

Az egyik pályán játszó négy hölgy egyike ugyanis, a meccs kellős közepén szaladt ki a pályáról, csak hogy köszöntse a rég nem látott és mindenki által tisztelt egykori csapattársat.

− Különösen a vegyes párost szerettem, gyors voltam, remek labdaérzékkel, szinte olvastam az ellenfél gondolataiban, ezért a röptékkel különösen eredményes voltam. Amíg férfi páros társaim többnyire hátul előkészítették a labdamentet, engem már küldtek is fel a hálóhoz, hogy gyorsan befejezzem a játékot. A technikai repertoárom viszont nagyon szegényes volt, sem nyesni, sem pörgetni nem tanultam meg. Szentendrén, ahol gyermekként édesanyám kérésére az első leckéket vettem, egy szinte laikus oktatóval hozott össze a sors. Nem csoda, hogy az atlétika, a kosárlabda majd a röplabda izgalmasabb volt a számomra – emlékezik vissza Gabi néni kedvenc számára, a vegyes párosra és a kezdetekre, hozzátéve, hogy később alaposan bepótolta az elvesztegetett időt, s csupán betegsége miatt hagyta abba három éve a teniszezést. Szíve szerint még ma is játszana. Veterán Európa-bajnokságon persze aligha kerülhetett volna döntőbe, ha különleges sportképességei mellett egy igazi edző nem foglalkozott volna vele. Újhelyi Sándornak köszönheti, hogy rendesen megtanult ütni, s az egykezes fonákot addig gyakorolták, míg jobb lett a tenyeresénél.

– Örültem is, amikor az ellenfelek automatikusan a backhandemet támadták, nem sejtve, hogy ezzel csak bajt okoznak maguknak. A veterán Eb-ről csak szép emlékeim vannak, általában a helyi lakosoknál szálltunk meg, amit különösen élveztem. Mindig is érdekeltek az idegen népek és kultúrák, a sportnak köszönhetően pedig szinte az egész világot beutazhattam.

Gabi néni szaktudásánál tehát csak kíváncsisága volt nagyobb, amelyet munkája során a fejlődés és a tanulás szolgálatába állított. Edzőként soha nem szégyellt konzultálni kollégáival, sőt, örömmel emlékszik vissza azokra az időkre, amikor a nagy röpis világversenyeket követően, a szakemberek még közösen beszélték meg sportáguk legújabb tendenciáit. Az sem titok, hogy a magyar játékosok testi adottságaiból kiindulva a kisebb termetű japánok technikáját is sokat tanulmányozta, s azt „leányai” temperamentumához fazonítva vette át.

A gátfutásban ob 2. helyezett, NB I-es kosárlabdázó és 26-szoros magyar válogatott röplabdázó felett hiába múltak az évek, túl a kilencvenen is aktív szellemileg és jelenleg is sportága számára készít szakkönyvet. A lépésről lépésre kidolgozott gyakorlatok mellett olyan fontos „igazságokat” ír le benne, amelyek nemcsak a röplabda edzők számára lehetnek hasznosak, de valamennyi labdajátékban, így a teniszben is. Gabi néni szerint minden gyermek önálló egyéniség, ezért nem is lehet előre meghatározott séma szerint nevelni őket, a helyes technikát pedig minél fiatalabb korban kell megtanítani, később, a felnőttek között már csak alig-alig lehet korrigálni a rossz beidegződéseken. A fokozatosság mellett ugyanakkor a játékosságra is felhívja a figyelmet, ezzel lehet ugyanis a fiatalok folyamatos érdeklődését fenntartani.

− Egy edzőnek szívvel-lélekkel a pályán kell lennie a tanítványaival, folyamatosan beszélve hozzájuk, a javítás, dicséret, javítás, dicséret, javítás, dicséret ritmusából sohasem kiesve – véli dr. Kotsis Attiláné, aki szerint a jó mesternek élénk fantáziára is szüksége van a változatos gyakorlatok kitalálásához. Ennek kapcsán pedig ismét eszébe jut a tenisz, s hogy milyen sokszor bosszankodott a szomszédos pályákon edzést tartókon, akik sematikusan adogatták tanítványuk elé a labdát, megfosztva ezzel a játékot minden életszerűségtől, versenyzőjüket pedig a fejlődés lehetőségétől.

Időközben a Gabi nénit játék alatt köszöntők edzésideje is lejárt, és szeretettel üdvözölték a rég nem látott edzőtársat. A legtovább Barsi Tünde maradt az asztalunknál, és az Erdért SE teniszpályáján eltöltött éveket felidézve. A két egykori csapattárs felváltva sorolta a Budapest I. osztályban játszó együttes tagjainak nevét, Mikola Elenát, Gráczol Erzsit, Dudics Julit és Böbét, utóbbinak vezetékneve azonban már egyikőjüknek sem jutott eszébe.

− Gabi határozott, vezéregyéniség volt, Elenával ketten vitték a prímet – idézi fel Barsi Tünde a csapat két hangadóját, hozzátéve, bármilyen jók is voltak, az utazások miatt nem akartak felkerülni az OB-szintre. Azt meghagyták a fiatalabbaknak, akiknek sok borsot törtek az orruk alá, hiszen a röplabda nagyasszonya a teniszpályán is úgy állította össze az együttest, mint amikor Radó Luciáékat készítette fel világbajnoki meccseikre. – Pontosan tudta, kit ki ellen kell csatasorba állítani, mint egy hadvezér. Gondoljuk át alaposan, mit szeretnénk, és annak megfelelően játsszunk, mondta mindig.

Erre a mondatra már Gabi néni is elmosolyodott és újabb bölcsességet osztott meg velünk, igaz, nem az utánpótlás-nevelés rejtelmeiről:

− Ők teniszeztek, mi pedig taktikáztunk. Jó volt a fiatalok ellen játszani, mert mindig be tudtuk csalni őket a mi utcánkba.

Az egykori csapattársak még hosszasan sztoriztak a partik utáni sörözgetésről, s csak azt sajnálták, hogy a viszontlátás örömét nem tudták stílszerűen megünnepelni. A Park Teniszklub itallapjáról ugyanis hiányzott a sör, Gabi néni közismerten és mind a mai napig kedvenc itala.

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső