Balatonfüredről kapta szerkesztőségünk a magyar tenisz megújulását szorgalmazó dokumentumot, melynek aktualitását a közelgő MTSZ-közgyűlés adja.

Változtatás nélkül közöljük a klubvezető levelét.

 

Kedves Tagtársunk!

A magyar tenisz soha nem látott mélypontra került, amelyből csak akkor van esély kilábalni, ha a teljes tenisztársadalom összefog, és együttes erővel keresi a megoldást.

Az elképesztő méretű adósság azonnali lépésre kényszerít bennünket, és ehhez megújult szakmai, területi alapon is működő Elnökségre, hiteles személyekre van szükség. Ebbe a koncepcióba nem férhetnek bele azok, akiknek a kialakult helyzethez döntéshozói minőségben közük volt. Új arcokra, új csapatra van szükség! Hallgassunk a hiteles teniszezői és edzői múlttal rendelkezőkre, vonjuk be őket a szakmai vezetésbe!

Kérlek Benneteket, vegyetek majd részt személyesen a tisztújító közgyűlésen, és semmi esetre se adjatok képviseleti megbízást másnak. Most a személyes kiállásnak van helye.  Addig is több tagtársunkkal karöltve kérlek, válaszoljatok az alábbi felvetésekre: 

Egyetértesz-e azzal, és támogatólag helyesled-e azt, hogy:

1. Az elnök, az alelnök és a teljes Ellenőrző testület is mondjon le a tisztújítást megelőzően, vagy lemondásuk hiányában kerüljenek visszahívásra a közgyűlésen.

2. Az MTSZ honlapján 2020. május 22-én 12 óráig tegyék közzé az aktuális tagnévsort, megjelölve, hogy kik rendelkeznek szavazati joggal.

3. Ne támogassunk olyan jelöltet elnöknek, elnökségi tagnak, vagy az Ellenőrző Bizottságba, aki a jelenlegi ciklusban megválasztott tisztségviselő, vagy vezető alkalmazott volt.

4. A megválasztandó Elnökség első feladata legyen a teljes pénzügyi átvilágítás és a szakmai megújulás, nem utolsó sorban a vidéki teniszélet ujjá szervezése és felkarolása. A tenisztársadalmat reprezentáljuk az Elnökségben a versenysporttól a szenior teniszig. Működésünk alapját a teniszklubok jelentsék, a szó hagyományos értelmében.

5. A lehető legsürgősebben fel kell tárni az óriási adósságállomány okát és hogy azért ki és milyen mértékben felelős. A tenisztársadalom erről kapjon részletes tájékoztatást. Az új Elnökség haladéktalanul dolgozza ki a pénzügyi konszolidációhoz vezető megoldást, alakítsa ki azokat a társadalmi kapcsolatokat, amelyek ebben segíthetnek. Haladéktalanul terjesszen elő új, módosított Alapszabályt és azt vitassa meg a tenisztársadalommal.

6.  A közgyűlés szombati napon nem előbb, mint délelőtt 10 órakor, Budapesten legyen megrendezve, annak érdekében, hogy az ország bármely pontjáról reális nehézségek nélkül és időben mindenki jelen tudjon lenni. 

Kérlek, adj választ:

a)         Minden felvetéssel egyetértek

b)         Egyik felvetést sem támogatom

c)         Csak az alábbi felvetéseket támogatom: . . . . . . .

 

Számítok valamennyi tagszervezetre az elengedhetetlen megújulásban.

Vegyük a saját kezünkbe a sorsunkat!

Várva mihamarabbi visszajelzéseteket, tisztelettel:

 

Dr. Hajba Csaba s.k.

a Balatonfüredi Petőfi Sportkör és a Veszprém Megyei Tenisz Szövetség elnöke

E-mail: drhajba@t-online.hu

Balatonfüred, 2020. május 20.

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső