Híre ment, hogy milyen jól sikerült tavaly a veterán teniszezők vidékbajnoksága a debreceni egyetemi sporttelepen.

A szenior bizottság elnökének kérésére az idén bővítik a résztvevők táborát: nyílt verseny lesz, így a fővárosiak is ott lehetnek a mezőnyben.

Kedvezményes jelentkezés június 1-ig.

- A szenior bizottság vetette fel, hogy legyen nyílt verseny, azaz indulhassanak fővárosi teniszezők is a vidékbajnokságon. Így, noha ebben az évben is azonos időpontban zajlik a mi versenyünk és a népligeti Építők-pályán a Budapest-bajnokság, nem lesznek zárt kapuk, tehát azok a pesti teniszezők, akik a debreceni részvétel, a nagyerdei kirándulás mellett döntenek, pályára léphetnek a DEAC-sporttelepen zajló viadalon - mondta honlapunknak a helyi szervező bizottság vezetője, Kollár László.

Az ötlet tehát meghallgatásra talált, s a hajdúságiak immár teljes gőzzel készülnek a július 5-7. közötti eseményre.

Érdemes már most jelentkezni, hiszen ebben a hónapban még kedvezményes feltételek mellett lehet nevezni. A jelentkezéseket kizárólag csak a www.videkbajnoksag.hu weboldalon keresztül lehet eljuttatni a szervezőkhöz.

- Sok versenyző, erős mezőny várható, ezt már most látjuk az érdeklődésekből. Igyekszünk ismét jó házigazdák lenni, s a versenyzés élménye mellett egyéb kínálattal is emlékezetessé tenni a debreceni tartózkodás napjait - ígérte Kollár László, aki beszámolt arról is, hogy az egyetem kollégiumjaként szolgáló, a pályától pár percnyi sétára található KLK Hotel lesz a központi szálláshely (szobáiban kábel TV és hűtőszekrény található), de kérésre segítenek kedvezményes lehetőséget találni a Nagyerdő egyéb hoteljeiben, panzióiban, vagy a belvárosban is.

Nevezés csak online!
www.videkbajnoksag.hu 

Nevezési határidők és díjak
Egyéni versenyek: július 2., 4500 forint/fő
Páros: július 5., 3500 Ft/fő
A 70 esztendő felettiek 50 százalék kedvezményt kapnak

Információk:
dr. Szentkirályi István, 06-20/932-6879
Kollár László, 06-30/415-1174

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2018

Pályakereső