A városmajori BSE-pályák helyén egy évvel ezelőtt kezdte meg működését a Budai Tenisz Centrum.

Borsos Olivér sportigazgató a klub Facebook-oldalán vetett számot az elmúlt időszakról.

 Mindennap büszkék lehetünk arra, amit elértünk!” – összegzett.

Beszélt a Blue Tigers Clubról is.

E cikkből idézünk részleteket.

Fotó: Budai Tenisz Centrum

 

– Azt gondolom, hogy ez egy sikeres időszak volt. Úgy érezzük, hogy mindennap büszkék lehetünk arra, amit elértünk! Ezt belül is így érezzük és kifelé is ezt tudjuk mutatni. Az a klub, amelyet Gécsek Tibor és Hamar Gábor felépített és azt együtt álmodtuk meg, az nem csak egy álom, hanem valósággá tudott válni. Az, hogy itt játsszanak Magyarország legjobb teniszezői, az valósággá vált. Azt, amit megterveztünk, hogy ez a létesítmény meg tud adni mindent, ami egy teniszezőnek szükséges, az meg is valósult. Kezdve a profi csoportunktól, amelynek Babos Timi volt az első oszlopa, nagyon sokat köszönhetünk neki! Utána Balázs Attilával együtt, kiegészülve, ikonikusan vitték ezt a klubot. Majd csatlakozott Udvardy Panna, Arn Gréta, s Fucsovics Marci is. Hasítunk, mint klub és nekünk is jó visszajelzés, hogy jól csináljuk. Hiszen ők is jól érzik itt magukat, hálásak azért, hogy itt lehetnek, büszkén viselik azt, hogy ez az ő klubjuk.

– Melyik sikerre a legbüszkébb a tavalyi indulás óta?

– Hatalmas boldogság, hogy utánpótlás játékosaink és versenyzőink, mint Gécsek Fanni, Vörös Máté, Kéki Márk, már felnőtt magyar bajnokok párosban vagy éppen csapatban. Óriási eredmény ezt ilyen fiatalon elérni! Emellett a még ifjabbak annyi hazai és nemzetközi sikert értek el, hogy nehéz lenne felsorolni az összeset, mert olyan sok volt. Nem csak tornagyőzelmekről szól, hanem külön-külön megélt sikeres mérkőzésekről és játszmákról. Vagy éppen beszélhetünk arról, hogy kimentek, ott voltak, csinálták a feladatukat. Voltak kiemelkedő diadalok, például Fanni, Márk, Máté nagyon nehéz ITF-versenyt tudott nyerni párosban, vagy éppen Cseresznyés Máté, Velcz Zsombor, Dankó Vanessza, Kántor Anna és Udvardy Luca is remek eredményeket ért el. De ugyanígy a legifjabbak, Kószó Petra, Fehér Alex vagy éppen Győri Lóri is megy és teszi a dolgát. Az a legnagyobb siker, hogy mindenkinek tudunk példaképet mutatni, mindenkinek előre vezető utat tudunk adni! Hogyan tudsz eljutni addig, hogy Fucsovics Marci, Balázs Ati, Arn Gréta vagy Babos Timi legyél! És már jönnek az újabb generációk, Udvardy Panna, Bartakovics Marcell, Gécsek Fanni, Kéki Márk, Vörös Máté, Cseresznyés Máté, Velcz Zsombi vagy éppen Dankó Vani, Kántor Anna és Mészáros Patrik, Fehér Alex, Győri Lóránt. Ezt álmodtuk meg, ez volt az egész klub célja, hogy megteremtsük a jövőt a magyar teniszezők számára.

A sportigazgató kiemelte azt is, hogy a klub számos remek eseménynek adott otthont. A BTC-n már rendeztek téli korosztályos csapat Európa-bajnoki selejtezőt és fedett pályás országos bajnokságokat, nyílt napokat és háziversenyeket, de volt már nyári tenisztábor is.

– Mindegyikre büszkék vagyunk. Mindegyiknek volt különlegessége, hiszen gyönyörű látványt nyújtott, amikor Play and stay vagy U12-es versenyt rendeztünk és tele volt a klub. Alig lehetett megmozdulni a pályán, de szintén szép emléket jelent az Eb-selejtező vagy a négy korosztályos Ob. Ezek nagy dolgok egy klub életében. Az elmúlt egy évben rengeteg olyan dolgot éltünk meg, amelyekért nagyon sokat dolgoztak az emberek. Csapatként rengeteget tett ezért a klub összes munkatársa, a vezetők, az étterem dolgozói, most már a Balance is, a pályák gondnokai és a többiek. Köszönhet az alapítóktól kezdve, korábbi és jelenlegi vezetőinknek, Babos CsabánakBalázs György és Enyedi János edzőknek. Összes szakemberünknek köszönöm a hatalmas alázatot, az eltöltött rengeteg időt. A szülőknek a kitartást, a megértést, az erőforrásokat!. A játékosoknak pedig a mindennapi pozitív hozzáállást és magatartást.

Az elmúlt tizenkét hónap értékelése után előre is tekint a sportigazgató, s Borsos Olivér arról is beszélt a Fb-cikkben, hogy feladatok várnak a BTC-re.

– Mint egy nagy tűzben, most már erőre kaptak a lángok. Ezeket a lángokat kell táplálni és kordában is kell tartani. Hiszen már elértük arra a szintre, hogy a lehető legmagasabb minőséget adjuk a játékosoknak. Az előttünk álló periódusban is ez a cél! Hiszen hamarosan indul a felkészülés az Australian Openre, Timi és Marci is itt végzi majd az alapozás fontos részét, de a többi játékosra is kemény edzések várnak a következő év előtt. Az a cél, hogy mindig előre menjünk és tanuljunk az elmúlt időszakból, próbáljunk fejlődni.

A közelmúltban indult egy új kezdeményezés, a Blue Tigers Club. Erről így beszélt a sportigazgató:

– Egy újabb álom megvalósítása. Erre is szükség van ahhoz, hogy az itteni összes játékos összeforrjon, hogy legyen egy szimbólum, az összetartozás érzése és normája! Olyan erős legyen a kohézió, hogy minden ember segítse a másikat, a legjobb játékosoktól a kicsikig. Ezért kellett megadnunk a csapatunk szimbólumát, értékeit! Ez egy olyan értékrendszer, amelyben mindenki tudja, hova tartozik. A közösség adja a nagy erőt, és ezt kifelé is szeretnénk mutatni. Ez a lényege az egésznek: egységet kívánunk mutatni! Itthon és külföldön is megpróbálunk olyan csapat lenni, amely mindenkit tisztel, de egyben mindenki ellen fel is veszi a kesztyűt. Ezért szeretnénk betörni külföldön is egy olyan branddel, amely megmutatja az értékeinket: ilyen játékosaink és edzőink vannak, ilyen létesítményünk van!

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső