A Kolozsvárott megjelenő foter.ro című internetes honlap számolt be részletesen arról, hogy az egykori román teniszcsillag a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettestől Budapesten, a Parlamentben.

Ha a magyar-román államközi viszonyok néha csikorognak is, azért akad olyan román, akivel kiváló a magyar állam viszonya: az egykori román teniszcsillag, Ion Ţiriac például olyan jó kapcsolatot alakított ki Budapesttel, hogy a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettestől a Parlamentben.

A hivatalos indoklás szerint a köztársasági elnök által adományozott magas rangú elismerést a magyar tenisz sportért és az utánpótlás-nevelés fejlesztéséért, valamint Magyarország jó hírnevének öregbítéséért tett erőfeszítéseinek elismeréseként vehette át brassói születésű – idén 80 esztendős – Ion Ţiriac, aki a magyar nyelvet gyerekként tanulta meg és mind a mai napig hibátlanul őrzi.

„A neves üzletember és sportszervező személyében Magyarország nagy barátját tisztelhetjük, aki fiatal kora óta gyakran látogatja hazánkat és jó hírünket viszi a nagyvilágban” – indokolják az elismerést.

Semjén Zsolt közölte, Ţiriac az ünnepségen azt mondta: óriási lehetőséget lát abban, hogy Magyarország sportnagyhatalom lehet, és ebben ő is aktívan részt kíván venni.

Ţiriac az elmúlt időszakban többször is dicsérte a magyar miniszterelnök tevékenységét. Țiriac korábban a magyar kormányfő által szorgalmazott sporttámogatási programot emelte ki egy nyilatkozatában, amelynek szerinte már látszanak az eredményei, és amelyhez hasonlóval az üzletember szerint a romániai élsport helyzetén is javítani lehetne. Tavaly szeptemberben pedig azt állította, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök hajlandónak mutatkozott arra, hogy megszerezze Magyarország számára egy részben általa tulajdonolt tenisztorna szervezési jogait.

Ion Ţiriac sportpályafutását jégkorongozóként kezdte, a román nemzeti válogatott tagjaként világbajnokságokon és az innsbrucki olimpián vett részt 1964-ben. Ezzel párhuzamosan teniszezőként több mint 40 címet nyert, köztük párosban a Roland Garrost is. Profi pályafutását követően is aktív maradt, sportmenedzserként olyan sportolókat nevelt és támogatott, mint Boris Becker és Goran Ivanisevic. Szervezője, tanácsadója és támogatója volt több magas színvonalú nemzetközi teniszbajnokságnak. Ion Ţiriac pályafutása során nagy hangsúlyt fektetett a gyerekek sportra és a sport által való nevelésére.

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2018

Pályakereső