Május első hétvégéjén az MTSZ által szervezett alóbb osztályú csapatbajnokságban mindenütt megkezdődnek a küzdelmek.

A női I. osztályban két héttel később lesz a rajt, a férfi I. osztály küzdelmei, valamint mindkét nem számára a Szuper Ligák júniusban lesznek. Íme a csoportbeosztások.

Ebben az esztendőben is a Szuper Ligában szerepel a Kőszegi SE. Koltay Árpád csapatvezető irányításával tavaly Szappanos Márton, Bartakovics Marcell, Sardú Dániel, Csontos Balázs, Enyedi János, Serkédi Erik, Lipták János, Devecseri Olivér, valamint Sven Lah és Jarc Rok nevezési listával vágtak neki a küzdelmeknek.

A szövetségben elkészültek a csoportbeosztások. A különböző osztályokban összesen 97 férfi csapat és 24 női gárda küzd az országos bajnokságokban.

Újdonság, hogy a férfiaknál az OB III-ban nagyobb létszámú csoportokat képeztek, s így a CSB egy fordulós, a pályaválasztás sorsolással dőlt el. Minden csapat csak egyszer játszik a másik klub ellen.

A bajnokság őszi zárásakor 11 együttes jut fel a II. osztályba. A II. osztályú csoportok 8. helyezettjei esnek ki a III. osztályba.

A teljes menetrend, s a versenykiírás a huntennis.hu szövetségi honlapon megtalálható. Mi a csoportbeosztásokat, s a nyitó hétvége szombati játékrendjét közüljük.


FÉRFIAK

Szuper Liga (8 csapat)
A csapatok: Siófoki Spartacus-Bregyó TE, Győri AC, MTK, Diego SC Budapest, Pasarét TK Budapest, Kőszegi SE, Budaörsi SC, HOKER-Fagyas SE Budapest.
A sorsolást május 15-én tartják
Játéknapok június 10., 11., 13., rájátszás: június 15-16.

I. osztály (8 csapat)
Tálentum TC-MESE Budapest, Halasi TC Kiskunhalas, Pécs VTC, Siófoki Spartacus SE-Bregyó TE, Real Team TC Debrecen, Liget TE Mogyoród, Match Point TC Budapest, DEAC-DUSE Debrecen
A sorsolás május 15-én lesz
Játéknapok: június 22.,23. és 29., rájátszás: július 6-7., osztályozó: július 13.

II. osztály
A-csoport (8 csapat):
Május 4.: Fővárosi Vízművek - Fehérvár Kiskút TK, Építők TK - Balatonalmádi 1925, Ápris Pro Open Budapest - Unik SE Állványmester Budapest. Szabadnapos: Győri AC és Pécsi Elektromos SE.
További mérkőzések: május 5.,11., 12., 18., 19., 25., 26. és június 1.

B-csoport (8 csapat):
Május 4.: Szarvasi TC - MAFC Diego Budapest, Gödöllői SC - Fenyves TP Göd, TSZSK Gyula - Ganz EKM Wekerle TC. További szereplők: Kiskunfélegyházi TK és Pasarét TK Budapest.
További mérkőzések: május 5.,11., 12., 18., 19., 25., 26., június 1. és 2.

C-csoport (8 csapat):
Május 4.: Budaörsi SC - KPro Budapest, Marso TC Nyíregyháza - MTK, Fehérgyarmati TK - Budakalászi TC. További szereplők: Miskolci EAFC és Molnár TA Budapest.
További mérkőzések: május 5.,11., 12., 18., 19., 25., 26., június 1. és 2.

Rájátszás: szeptember 22., 28., 29.

III osztály
A-csoport (11 csapat):
Május 4.: Szinvai TM Sopron - Panakor TK Győr, Tenisz Klub Lövő - Fehérvár Kiskút TK, ÁSZ Veszprémi teniszezők - Savaria Haladás Szombathely, Győri Eleketromos SE - Balatonboglári BTC, Pápai TC - Győri AC, szabadnapos: Győri Lendület Óvári Építők.
További mérkőzések: május 5., 11., 12., 18., 19. és 25., szeptember 7., 8., 14., 15. és 21.

B-csoport (11 csapat):
Május 4.: Palotai TTE Budapest - Normafa Teniszbarát Team Budapest, Kaposvári TC - Siófok Bregyó, Evopro SE Budapest - Budakalászi TC, Százhalombattai VUK SE - Bajai TK, Magyar Telekom DSC Budapest - Hahn SE Szekszárd, szabadnapos: Paksi SE
További mérkőzések: május 5., 11., 12., 18., 19., 25., 26. és szeptember 7., 8., 14., 15. és 22.

C-csoport (11 csapat):
Május 4.: Liget SE Mogyoród - Petőfi TSE CVSE Cegléd, Mátyásföldi LTC - Pannon SE Budapest, Ganz EKM Wekerle TC Budapest - Szatelit TK Budapest, Jászapáti VSE - Balassagyarmati TE, Dunaharaszti MTK - Gran Tenisz SE Esztergom. Szabadnapos: Optofit SE Vác.
További mérkőzések: május 5., 11., 12., 18., 25., 26. és szeptember 7., 8., 14., 15. és 21.

D-csoport (12 csapat):
Május 4.: Szeged VTK - Fővárosi Vízművek SK Budapest, Szeghalom Tréning SE - Agroázis Sportmánia Egyesület Szeged, Kecskeméti ATE - Békéscsabai Előre TK, Budai FS - Vízügyi SC Budapest. A csoport további szereplői: Match Point TC Budapest, Kiskunfélegyháza VTK, TSZSK Gyula, Orosháza VTK.
További mérkőzések: május 5., 11., 12., 18., 25., 26. és szeptember 7., 8., 14., 15. és 21.

E-csoport (12 csapat):
Május 4.: Sólyomszem KTE Eger - Tabáni TTC Ászok Budapest, Árpádföldi TC Budapest - MIVAS SE Miskolc, Tiszaújvárosi TC - Futura TT Göd, Rudabányai TC - Manufaktura Team Budapest, Hegyvidék SE Budapest - Budafoki MTE. A csoport további szereplői: Co-OP Star Jászberény és DUSE-DEAC Debrecen.
További mérkőzések: május 5., 11., 12., 18., 19., 25., 26. és szeptember 7., 8., 14. és 15.

Rájátszás: szeptember 28-29., esőnap október 5-6.

NŐK

Szuper Liga (6 csapat)
A résztvevők: MTK, Fehérvár Kiskút SE, Győri AC, Budaörsi SC, Pécs VTC, Százhalombattai VUK SE
Sorsolás május 15-én
Játéknapok június 6.,16.,17.,19.,21. és 23.

I. osztály (6 csapat):
Május 18.: Fortuna SE Budapest - DUSE DEAC Debrecen, Panakor TK Győr - Das Weltautó Szentesi TK, Pasarét TK Budapest - Építők TK Budapest.
További játéknapok: május 19., 25., 26. és június 1.

II. osztály
A-csoport (6 csapat):
Május 4.: Balatonboglári BTC SE - Pannon SC, Siófoki Spartacus - Liget TK Pápa. A csoport másik két szereplője: Mátyásföldi LTC Budapest és Savaria Haladás Szombathely.
További játéknapok: május 5., 11., 12., 18. és 19.

B-csoport (6 csapat):
Május 4.: Pasarét TK Budapest - BEAC Orbita SE Budapest, Építők TK Budapest - Marso TC Nyíregyháza, TC Monor - Szenior SE Budapest.
További játéknapok: május 5., 11., 12., 18. és 19.

Rájátszás: szeptember 29., október 5-6.

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2018

Pályakereső