A Grand Slam Parkban befejeződött a 2018-as szabadtéri magyar bajnokság egy hetes küzdelemsorozata.

Az 1. kiemelt Jani Réka karrierje során először emelhette a magasba a Körmöczy Zsuzsa vándorserleget. Szettveszteség nélkül játszotta végig a sorozatot. Akárcsak a Gulyás István vándordíj nyertese, a tavalyi finalista Valkusz Máté.

Jani Réka, 2018 magyar bajnoka - Fotó: MTSZ

A vasárnap délelőtti női döntőben a 18 éves Nagy Adrienn 5-2-re elhúzott, a döntő pillanatban azonban nem tudta érvényesíteni előnyét, s Jani egyenlített, a rövidítést 7-5-re nyerte, aztán pedig viszonylag könnyedén behúzta a második játszmát. A 2014-es fedett pályás elsőség után immár szabadtéri bajnoki címmel is büszkélkedhet.

A férfiaknál abszolút papírforma érvényesült a döntőben, hiszen az 1. és 2. kiemelt csatázott a bajnoki címért. A világranglistán előrébb álló Valkusz két játszmában győzte le Davis Kupás csapattársát, Nagy Pétert.

A magyar bajnok nettó pénzdíja a férfiaknál 833 ezer forint, a második helyezett 416 500-at vihet haza, míg az elődöntősök 208 250 forinttal gyarapíthatták számlájukat. A hölgyeknél a bajnok 357 ezret, a finalista 178 500-forintot, míg az elődöntő vesztesei fejenként 89 250 forintot kaptak.

A párosoknál a férfi győztes kettős tagjai 297 500 forinton osztoztak, míg a női bajnok duó 127 500 forintot oszthatott szét testvériesen.

*

A férfi selejtezők döntői:

Hermán Benedek (MTK) - Kovács Milán (Fagyas Team, 1.) 6:4, 6:1
Tóth Gábor János (Diego SC) - Czigler Bálint (Római TA, 8.) 6:1, 6:1
Sallay Péter (Bregyó TE, 3.) - Tóth Attila (Pasarét TK, 7.) 6:4, 6:4
Buzonics Dominik (Tenisz Műhely) - Koczka Patrik (CO-OP Star, 4.) 6:2, 7:6(6)

*

FÉRFI EGYES
1. forduló:
Valkusz Máté (Golden Ace, 1.) - Héjjas Csongor (Piszkenet) 6:4, 6:1
Tóth Gábor János (Diego, Q) - Zeljenka Martin (Fagyas Team ) 6:4, 6:4
Marozsán Fábián (MTK) - Tamás Bence (Pasarét TK) 6:3, 6:1
Balla Péter (Pasarét, 8.) - Dulganov Richárd (Bregyó) 6:3, 6:1
Sallay Péter (Bregyó, Q) - Szappanos Márton (Kőszegi SE, 3.) 6:3, 5:4, feladta, görcs
Necz András (Metro RSC) - Szendrői László (Budaörs SC) 6:1, 6:1
Makk Péter (Győri AC) - Bálint Dávid (MTK) 6:0, 6:4
Toronyi Erik (Fagyas, 7.) – Buzonics Dominik (Tenisz Műhely, Q) 6:2, 2:6, 7:5
Borsos Gábor (Siófoki Spartacus, 6.) - Kis-Balázs Rafael (BBTC) 6:2, 6:0
Kéki Márk (Panakor TC) - Vörös Máté (MTK) 6:2, 6:2
Füle Mátyás Lajos (MTK) - Hornung Iván Noel (BBTC) 6:1, 3:6, 6:2
Bartakovics Marcell (Kőszeg, 4.) - Cseresznyés Máté (MTK) 7:6(3), 6:3
Tili Balázs (Budaörs) - Szintai Dávid (MTK, 5.) 6:3, feladta, sérülés
Hermán Benedek (MTK, Q) - Velcz Zsombor (Match Point) 2:6, 6:1, 6:1
Kisantal Dominik (GYAC) - Haunold Máté (MTK) 6:4, 6:2
Nagy Péter (MTK, 2.) - Varga-Tóth Olivér (Budaörs) 6:0, 6:2

2. forduló:
Valkusz Máté (Golden Ace, 1.) - Tóth Gábor János (Diego, Q) 6:1, 7:6(6)
Marozsán Fábián (MTK) - Balla Péter (Pasarét, 8.) 6:0, 6:2
Sallay Péter (Bregyó, Q) - Necz András (Metro RSC) 1:6, 6:3, 6:1
Makk Péter (Győri AC) - Toronyi Erik (Fagyas, 7.) 7:5, 6:2
Borsos Gábor (Siófoki Spartacus, 6.) - Kéki Márk (Panakor TC) 7:6(4), 2:6, 6:3
Füle Mátyás Lajos (MTK) - Bartakovics Marcell (Kőszeg, 4.) 6:4, 6:3
Hermán Benedek (MTK, Q) - Tili Balázs (Budaörs) 6:2, 6:1
Nagy Péter (MTK, 2.) - Kisantal Dominik (GYAC) 6:3, feladta, rosszullét

Negyeddöntő:
Valkusz Máté (Golden Ace, 1.) - Marozsán Fábián (MTK) 6:3, 7:6(5)
Makk Péter (Győri AC) - Sallay Péter (Bregyó, Q) 6:0, 6:2
Füle Mátyás Lajos (MTK) - Borsos Gábor (Siófoki Spartacus, 6.) 6:3, 7:6)3)
Nagy Péter (MTK, 2.) - Hermán Benedek (MTK, Q) 6:2, 6:1

Elődöntő:
Valkusz Máté (Golden Ace, 1.) - Makk Péter (Győri AC) 6:2, 6:2
Nagy Péter (MTK, 2.) - Füle Mátyás Lajos (MTK) 5:7, 6:4, 6:2

Döntő:
Valkusz Máté (Golden Ace, 1.) - Nagy Péter (MTK, 2.) 6:3, 6:1

*

NŐI EGYES
1. forduló:
Jani Réka (MTK, 1.) - Molnár Kitti (Metro RSC) 6:1, 6:0
Udvardy Luca (Kiskút TK) - Punyi Anna (Dunakeszi TK) 6:2, 6:0
Baranyai Dóra Eszter (Dunakeszi) - Bordás Patrícia (SZVUK SE) 6:2, 6:1
Földeák Kata (MTK, 7.) - Szalai Réka (Game Tennis) 6:0, 6:1
Jánosi Luca (Győri AC, 4.) - Mészáros Anett (Városmajor) 6:0, 6:0
Kovács Zita (GYAC) - Dávid Cintia (SZVUK) 6:4, 6:1
Szabanin Natália (MTK) - Wiandt Viktória Veronika (SZVUK) 6:1, 2:0 feladta
Horváth Adrienn (Game Tennis, 5.) - Müller Nikoletta (Budaörs SC) 6:2, 6:3
Gécsek Fanni (MTK, 6.) - Toronyi Dominika (Budaörs), jn, sérülés
Reichert Lili (MTK) - Barta Boglárka (Fortuna SE) 6:4, 6:1
Szabó Laura (Gyöngy TSC) - Ferenczy Szilvia (MTK) 6:2, 6:2
Nagy Adrienn (MTK, 3.) - Mihálka Zsófia (Alfa TI) 6:2, 6:0
Csordás Boglárka (Panakor TC, 8.) - Kállai Szófia (Pasarét TK) 6:0, 6:0
Bartha Panna (Pécs VTC) - Csizmadia Petra (Ábris 2010) 6:0, 6:2
Matkó Réka (Debreceni USE) - Stumpf Aliz (MTK) 6:0, 6:0
Fárbás Réka (MTK, 2.) - Petrova Anasztazia (BLKE) 6:1, 6:2

2. forduló:
Jani Réka (MTK, 1.)- Udvardy Luca (Kiskút TK) 6:0, 6:0
Földeák Kata (MTK, 7.)- (Dunakeszi) 4:6, 6:1, 6:1
Kovács Zita (GYAC) - Jánosi Luca (GYAC, 4.) 6:4, 6:4
Horváth Adrienn (Game Tennis, 5.) - Szabanin Natália (MTK) 7:5, 7:5
Gécsek Fanni (MTK, 6.)- Reichert Lili (MTK) 6:0, 6:3
Nagy Adrienn (MTK, 3.) - Szabó Laura (Gyöngy TSC) 6:1, 6:1
Bartha Panna (Pécs VTC) - Csordás Boglárka (Panakor TC, 8.) 6:1, 7:5
Fárbás Réka (MTK, 2.) - Matkó Réka (Debreceni USE) 6:3, 6:4

Negyeddöntő:
Jani Réka (MTK, 1.) - Földeák Kata (MTK, 7.) 6:0, 6:0
Kovács Zita (GYAC) - Horváth Adrienn (Game Tennis, 5.) 6:3, 7:5
Nagy Adrienn (MTK, 3.) - Gécsek Fanni (MTK, 6.) 7:5, 6:2
Fárbás Réka (MTK, 2.) - Bartha Panna (Pécs VTC) 6:4, 7:5

Elődöntő:
Jani Réka (MTK, 1.) - Kovács Zita (GYAC) 6:4, 6:1
Nagy Adrienn (MTK, 3.) - Fárbás Réka (MTK, 2.) 6:3, 6:2

Döntő:
Jani Réka (MTK, 1.) - Nagy Adrienn (MTK, 3.) 7:6(5), 6:1

*

FÉRFI PÁROS
1. forduló:
Borsos Gábor, Nagy Péter (Siófok, MTK, 1.) – Marics András, Valkusz Milán (Golden Ace) 6:0, 6:1
Necz András, Tóth Gábor János (Metro RSC, Diego SC) - Dobák Bálint, Haunold Máté (UNIK, MTK) jn, sérülés
Kéki Márk, Vörös Máté (Panakor TC, MTK, 4.) – Bartakovics Marcell, Velcz Zsombor (Kőszegi SE, Match Point) 6:3, 6:3
Czigler Bálint, Szebeni Dániel (Római TA) – Dienes Krisztián, Dienes Márk (Fővárosi Vízművek) 6:2, 2:6, 10-5
Kovács Milán, Varga-Tóth Olivér (Fagyas Team, Budaörs SC) - Khin Dániel, Kisantal Dominik (MTK, GYAC) 6:4, 6:3
Cseresznyés Máté, Dulganov Richárd (MTK, Bregyó TE) - Toronyi Erik, Zeljenka Martin (Fagyas Team, 3.) 6:4, 6:3
Füle Mátyás Lajos, Sallay Péter (MTK, Bregyó) – Buzonics Dominik, Hermán Benedek (Tenisz Műhely, MTK) 7:6(6), 6:3
Balla Péter, Szintai Dávid (Pasarét, MTK, 2.) – Tamás Bence, Tóth Attila (Pasarét), jn, betegség

2. forduló:
Borsos Gábor, Nagy Péter (Siófok, MTK, 1.) – Necz András, Tóth Gábor János (Metro RSC, Diego SC) 7:6(4), 6:2
Kéki Márk, Vörös Máté (Panakor TC, MTK, 4.) – Czigler Bálint, Szebeni Dániel (Római TA) 6:2, 6:3
Cseresznyés Máté, Dulganov Richárd (MTK, Bregyó TE) - Kovács Milán, Varga-Tóth Olivér (Fagyas Team, Budaörs SC) 6:3, 6:2
Füle Mátyás Lajos, Sallay Péter (MTK, Bregyó) – Balla Péter, Szintai Dávid (Pasarét, MTK, 2.) jn, sérülés

Elődöntő:
Borsos Gábor, Nagy Péter (Siófok, MTK, 1.) – Kéki Márk, Vörös Máté (Panakor TC, MTK, 4.) 6:2, 6:3
Füle Mátyás Lajos, Sallay Péter (MTK, Bregyó) - Cseresznyés Máté, Dulganov Richárd (MTK, Bregyó TE) 6:3, 6:1

Döntő:
Borsos Gábor, Nagy Péter (Siófok, MTK, 1.) – Füle Mátyás Lajos, Sallay Péter (MTK, Bregyó) 6:1, 6:0

*

NŐI PÁROS
1. forduló:
Gécsek Fanni, Nagy Adrienn (MTK, 1.) erőnyerő
Horváth Adrienn, Petrova Anasztazia (Game Tennis, MTK) erőnyerő
Jánosi Luca, Punyi Anna (GYAC, Dunakeszi) erőnyerő
Dávid Cintia, Wiandt Viktória (SZVUK SE) erőnyerő
Csordás Boglárka, Müller Nikoletta (Panakor TC, Budaörs SC) erőnyerő
Bartha Panna, Mihálka Zsófia (Pécs VTC, Alfa TI) erőnyerő
Baranyai Dóra Eszter, Barta Boglárka (Dunakeszi TK, Fortuna SE) erőnyerő
Fárbás Réka, Földeák Kata (MTK, 2.) erőnyerő

2. forduló:
Gécsek Fanni, Nagy Adrienn (MTK, 1.) - Horváth Adrienn, Petrova Anasztazia (Game Tennis, MTK) 6:2, 6:4
Jánosi Luca, Punyi Anna (GYAC, Dunakeszi) - Dávid Cintia, Wiandt Viktória (SZVUK SE) 6:2, 6:2
Bartha Panna, Mihálka Zsófia (Pécs VTC, Alfa TI) - Csordás Boglárka, Müller Nikoletta (Panakor TC, Budaörs SC) 6:3, 6:2
Fárbás Réka, Földeák Kata (MTK, 2.) - Baranyai Dóra Eszter, Barta Boglárka (Dunakeszi TK, Fortuna SE) 6:1, 6:3

Elődöntő:
Gécsek Fanni, Nagy Adrienn (MTK, 1.) - Jánosi Luca, Punyi Anna (GYAC, Dunakeszi) 6:1, 3:6, 10-4
Fárbás Réka, Földeák Kata (MTK, 2.) - Bartha Panna, Mihálka Zsófia (Pécs VTC, Alfa TI) 4:6, 6:0, 10-5

Döntő:
Gécsek Fanni, Nagy Adrienn (MTK, 1.) - Fárbás Réka, Földeák Kata (MTK, 2.) 6:2, 6:1

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső