Pontosan ötven esztendeje Mexikóban épült a világon az első padel pálya.

Néhány éve immár hazánkban is hódít a tenisz testvérsportága.  

A fővárosban napokon belül hótól, esőtől védett helyen, télen is lehet majd játszani.

Majdnem olyan mint az országos szervezet, de mégsem.

A több mint háromszáz játékost mozgató hajdú-bihar megyei teniszt évek óta egy civil egyesület fogja kézbe, s irányítja profi módon.

Meghallgattuk a közgyűlésüket, és sok tanulnivalót tapasztaltunk. Leginkább a vezetés demokratikus módszereivel kapcsolatban.

A Kecskeméti Amatőr Teniszezők Egyesülete megtartotta díjátadó évzáróját a Református Iskola rendezvénytermében.


Az egyesület szervezésében megrendezett városi amatőr csapatbajnokság 14 héten át tartott, öt osztályban összesen 36 együttes, 154 játékos szerepelt.

Kabay Tibor

Napra pontosan éppen negyven esztendeje, 1979. november 23-án alakult meg a hajdúsági fürdővárosban a modernkori teniszélet.

Kabay Tibor aktív részese volt az indulás éveinek. Felidézi, hogy az MTSZ elnöke és főtitkára négy nappal a tervek megszületése után már ott volt a városban, s 50 ezer forintot is hozott támogatásként.

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2019

Pályakereső