Népes kínai küldöttség vett részt a napokban két fővárosi teniszeseményen is.

A népligeti pályákon rendezték a Budapest-Peking IVY csapatmérkőzést, aztán a szeniorok nyílt Budapest-bajnokságán láthattuk az ázsiai ország negyven játékost felsorakoztató delegációját.

A kínai kapcsolatról, a sportbéli hídépítésről Wei Xiang számolt be honlapunknak.

 

Az üzletemberből fotó- és festőművésszé avanzsált Wei Xiang idestova két évtizede él hazánkban, így nem csoda, hogy nem csupán megszokta, de meg is szerette országunkat, s az sem meglepetés, hogy szerepet vállal kedvenc sportága működtetésében: elnökségi tagja a Budapesti Tenisz Szövetségnek, s cége, a Wink International Association of Art, Culture & Sport névadó szponzora volt a szeniorok Budapest-bajnokságának.

Wei azonban a kapcsolatépítésben is jeleskedik.

– Két hetet töltött Magyarországon az a negyvenfős csapat, mely alapjaiban a pekingi IVY klub játékosaira épült, de voltak olyan teniszezőink is, akik nem az anyaországban élnek, hanem az Egyesült Államokból, Kanadából vagy Új-Zélandról érkeztek. Az ötvenhez közelítő, s ennél idősebb korosztály tagjai érkeztek a sportot a turizmussal összekötő kirándulásra – számol be a kínai vendégek útjáról az esemény fő szervezője. – A két verseny közötti időszakot pedig az országgal való ismerkedéssel töltötték. Megcsodálták Budapest szépségeit, jártak a Balatonnál, s látogatást tettek a borospincék világában is. Nagyszerűen érezték magukat. Már most hozzákezdtem a következő kirándulás, a jövő évi látogatás megszervezéséhez.

Megtudtuk, hogy a mostani öt nap teniszezés helyett 2020-ban hét nap játékot tervez a programba illeszteni, azaz újabb versenylehetőség is szerepel majd a kínálatban.

– Kínában nagyrészt kemény pályán teniszeznek, ezért aztán mindenkit érdekelt, mindenki számára élmény volt a salakpályás játékot megismerni. S az is bebizonyosodott, hogy a sport tökéletes kapcsolatépítési lehetőség: nagyszerű barátságok szövődtek, pályán és pályán kívül egyaránt.

Ami a pályát illeti, az Építők népligeti sporttelepén rendezett csapatmeccs gondos szervezést igényelt a magyar „kapitánytól”, Miklósi Zsoltnétól, a BTSZ főtitkárától, hogy olyan együttest toborozzon, melyben minden vendég a korosztályának megfelelő vetélytársat kapjon. A férfiak és a hölgyek is öt-öt egyéni mérkőzést vívtak, s volt még nyolc-nyolc páros is a programban (a házigazda magyarok 17-9-re nyertek, s aztán ízletes gulyáspartin, a finom étekkel, s a házi készítésű meggyes pitével „engesztelték ki” vendégeiket). A nyílt Budapest-bajnokságon három számban is kínai győztest avattak: Wen Hongyi (női 50+), a Bei Zhou, Linglai Poon duó (női páros, -120) és a Fengling Leng, Ce Xue kettős (vegyes páros, 110+) vehetett át aranyérmet.

 

kinai kapcsolat
FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2018

Pályakereső