Bíró Melinda és Kincses Kolos a Monte-Carlóban megrendezett Kinder+Sport Tennis Trophy mesterverseny döntőjében sem talált legyőzőre, így mindketten folytatták idei kiemelkedő szereplésüket az U12-es mezőnyben.

A szövetségi edző, dr. Zsiga László szerint mindkét fiatal kezében ott a lehetőség, hogy a későbbiekben is az európai élvonalhoz tartozzanak.

Lesz-e, mikor lesz, s ki rendezi? A budapesti női WTA viadallal kapcsolatban e három kérdés fogalmazódott meg tavaly, s maradt megválaszolatlanul mostanra is.

A Nemzeti Sport annak kapcsán kezdett most vizsgálódni, hogy a WTA a tavalyi menetrendet hirdette meg erre az évre is: azaz februárban Budapesten, júliusban Bukarestben...

Mivel a cikk a sportújság internetes kiadásában nem látott napvilágot, lapszemlénkben változtatás nélkül idézzük Klein Ron írását azon olvasók számára, akikhez nem jutott el a pénteki NS.

A 17 esztendős Drahota-Szabó Dorka előbb bravúros győzelemmel, majd a WTA 142. helyén álló Veronica Cepede Royg elleni nagyszerű helytállásával hálálta meg a 60 ezer dolláros, székesfehérvári ITF-torna szabadkártyáját. Dorka úgy érzi, erőnlétileg kell még fejlődnie a felnőtt mezőnyhöz, amelyet a korosztályos versenyzés helyett választott – edzőjével, Hajnal Istvánnal, és családjával egyeztetve.

Noszály Sándor, Sávolt Attila, Temesvári Andrea és sok más hazai éljátékos egykori edzője, Polyák Ferenc két és fél évtizednyi magyarországi edzősködés után nemrégiben tért vissza Szlovákiába. A kiváló kassai szakember számára mindig fontos volt a tanítványaihoz fűződő emberi kapcsolata, de azt is elismeri, alázat nélkül semmire sem lehet menni ebben a sportágban. 

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2019

Pályakereső