Nagy lendülettel indult útjára a Morvai Árpád által a tenisz-palya.hu portálon is népszerűsített HózenTróger.hu közösségi zárt csoport, amelynek célja a hazai éljátékosok edzőpartner-problémáinak enyhítése.

A Nexon Dunakeszi Teniszklubnál dolgozó szakembert is meglepte a játékosok és edzőik érdeklődése, ezért a juniorok számára is létrehoznak egy hasonló csoportot.

Lám, egy alulrólt indult, úgymond civil kezdeményezés, amely hiánypótló feladatot tölthet be, hiszen van rá igény.

Bogyó Tamás vezetőedző és Morvai Árpád Dunakeszin

Gy. Szabó Csilla írása * Néhány nap telt el csupán azóta, hogy Morvai Árpád a facebook oldalán, aztán a tenisz-palya.hu portálon is meghirdetetett egy edzőpartner-kereső csoportot a hazai éljátékosok számára, s a gyakorlatban szinte azonnal beindult a szervezés. A héten már többen is a HózenTrógen.hu névre keresztelt közösségnek köszönhetően találtak maguknak edzőtársat. A mostantól Dunakeszin dolgozó szakember maga is meglepődött ötlete népszerűségén.

− Álmomban sem gondoltam volna, hogy szinte minden általam megszólított edző és játékos elfogadja a meghívásomat, ráadásul ilyen gyorsan – osztotta meg honlapunkkal az elmúlt napok tapasztalatait Morvai Árpád, aki jelenleg Füle Mátyás edzőjeként tapasztalja nap mint nap a sparing-partner keresés korántsem könnyű feladatát. −  Sokan szokták azért kritizálni a hazai teniszéletet, hogy mindenki csak a saját érdekét nézve halad előre, a kezdeményezésemre érkező reakciók azonban most épp ennek ellenkezőjét bizonyítják. Matyi miatt persze engem is a saját érdekem vezérelt, de végül egy olyan közösségi csoportot tudunk kialakítani, amely révén a játékosok is jobban megismerik egymást. Néhány kivételtől eltekintve többnyire fiúkkal dolgoztam eddig, így például a női élversenyzőkkel, mint mondjuk Gálfi Dalma vagy Jani Réka nem volt élő kapcsolatom, s most nagy öröm számomra, hogy ők is azonnal elfogadták a meghívást.

Morvai Árpád korábban népesebb juniorcsapatokkal dolgozott, így az edzőmérkőzéseket viszonylag könnyen megoldották házon belül. Később, amikor egy vagy két versenyzővel is kipróbálta magát, már nehezebb volt a kérdést megoldani. S bár adott esetben maga is beállhat játszani, szerinte ez a legkevésbé jó megoldás:

− A fiatalok esetében különösen, de az idősebbeknél is fontos a változatosság, a különböző stílusú játékosok elleni gyakorlás lehetősége. Utóbbiaknál, a legmagasabb szinten, már kevés lehetséges partner marad, így maximálisan ki kell használni a bázisunkat. Az eddigi gyakorlat szerint mindenki a saját kis körén belül oldotta meg a dolgot, s egy-két sikertelen telefon után, nekem is gyakran elment a kedvem a további keresgéléstől. Volt, hogy eszembe jutott ugyan egy játékos, de nem tudtam kivel, hol, vagy éppen milyen borításon készül. A zárt csoport létrehozásával, most mindenki anélkül posztolhatja a kívánságát, hogy azt bárki tolakodónak érezné.

A szakember számára különösen fontos, hogy az edzők is a közösséghez tartozzanak, hiszen a játékosok érdekeinek figyelembevétele mellett, a kollégák együttműködésére és egyetértésére is számít. Annak ugyanis még a látszatát is szerette volna elkerülni, hogy az ő megkerülésükkel hozzon létre egy közösséget. Az ötlet pedig olyannyira sikeres lett, hogy újabb lehetőségek merültek fel.

− Több olyan tehetséges, de az elit szintjét még el nem érő fiatalt kellett visszautasítanunk, akinek szintén komoly problémát jelent edzőpartnert találni – beszél a vártnál nagyobb érdeklődés hátulütőiről Morvai Árpád, aki már el is határozta, hogy amilyen gyorsan csak lehet a juniorok számára is létrehoznak egy hasonló csoportot. S ahogy a felnőttek esetében, itt is a beindításra kell majd a legtöbb energiát szánni, a siker igazából a tagokon és az ő aktivitásukon múlik majd. Erre pedig a HózenTróger.hu-ban szerzett tapasztalatok szolgálhatnak bizonyítékul.

−  Az éppen itthon tartózkodó játékosok nemcsak jelentkeztek a csoportba, de a héten már be is indultak a közös edzések. A lendületre tehát eddig nem lehet panasz, s remélem a jövőben sem fog csökkeni.

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2018

Pályakereső