A 2023-ig terjedő négy esztendős időszakban is az amerikai David Haggerty irányítja majd a Nemzetközi Tenisz Szövetség munkáját.

A 14 elnökségi tag közé Európából hatan kerültek be.

A lisszaboni közgyűlésen az elnökválasztáson 437 szavazatból 428 volt az érvényes. Haggerty nagy fölénnyel, már a voksolás első szakaszában biztosította elsőségét.

David Haggerty (amerikai)          259 szavazat, a voksok 60,5 százaléka
Anil Khanna (indiai)                     93                            21,7%
David Miley (ír)                            46                            10,8%
Ivo Kaderka (cseh)                      30                              7% 

Az elnökségi tagok  megválasztása jóval hosszabb ideig tartott, hiszen a végeredménynél nem csupán a szavazatok száma döntött, hanem az is, hogy a nagy tenisznemzetek megfelelő arányban képviselve legyenek, illetve az egyes földrészek aránya is megfelelő legyen. 

Elnökségi tagnak korábban jelöltette magát Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára, a Tennis Europe alelnöke is, ám a pénteki voksolásnál már nem szerepelt a neve. Azz MTSZ honlapján később megjelent nyilatkozatában úgy indokolta visszalépését, hogy a maximális hat európai ITF-pozíció megtartása érdekében igyekezett ezzel a kontinens egységét elősegíteni, hogy ne legyenek annyira megosztottak a szavazásnál az európaiak.

Az eredetileg jelentkezettek közül – néhány visszalépést követően – végül 29-en vettek rész a szavazáson, közülük 14-en kerültek be az elnökségbe. A voksoláson 437-en vettek részt, a szavazatok közül 412 volt érvényes. A kazah Bulat Utemuratov kapta a legtöbb támogatást: 357-en javasolták elnökségi tagságát.

Elnökségi - Board Member -  tisztségre előzetesen jelöltette magát (sötét betűvel a pénteken megválasztott elnökségi tagok):

A korábbi elnökségből nyolcan szerepelnek a mostani listán, HAT új jelölt csatlakozott hozzájuk

 

Katrina Adams (amerikai)                                       295 voks     

Hilmi Onur Binay (török)

Carlos Bravo (Costa Rica)     ÚJ  tag                       298  

Martin Corrie (brit)                                                   239

Vasco Costa (portugál)

Gavin Crookes (dél-afrikai)

Miguel Díaz Román (spanyol)

Goran Djokovic (szerb)

Ismail El Shafei (egyiptomi)

Luisanna Fodde (olasz)

Bernard Giudicelli (francia)        ÚJ  tag               304

Jack Graham (kanadai)                                                  238

Razvan Itu (román)

Ivo Kaderka (cseh - az elnöki posztra is pályázott)

Nao Kawatei (japán)       ÚJ  tag                                275

James Kenani (kenyai)

Anil Khanna (indiai - az elnöki posztra is pályázott)   203

Ulrich Klaus (német)       ÚJ  tag                              213

Thomas Kønigsfeldt (dán)

David Miley (írországi - az elnöki posztra is pályázott)

Salma Mouelhi Guizani (tunéziai)     ÚJ  tag          269

Celia Patrick (Új-Zéland)

Camilo Perez Lopez Moreira (paraguayi)  ÚJ  tag  290

David Rawlinson (brit)

Richter Attila (magyar)

Gabriel Sánchez-Sierra (kolumbiai)

Alexey Selivanenko (orosz)                                       201

Rene Stammbach (svájci)                                          300

Suresh Subramaniam (Sri Lanka)

Stefan Tzvetkov (bolgár)                                            203

Bulat Utemuratov (kazah)                                         357

Jonathan Yarom (izraeli)

Anton Yuspa (fehérorosz)

Spyros Zannias (görög)

 

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2018

Pályakereső