Második egyéni országos bajnoki címét szerezte meg a Normafa Tenisz Klub tizennégy éves játékosa, Fenyves Gréta.

Kitartásának és fegyelmezettségének, valamint különleges családi hátterének köszönheti sikereit.

Fenyves Gréta egyesben és párosban Molnár Kitti oldalán is magyar korosztályos bajnok lett

 

Gy. Szabó Csilla írása * A Nyíregyházán megrendezett korosztályos országos bajnokság egyik legnagyobb meglepetését kétségtelenül a tizennégy esztendős Fenyves Gréta okozta. Olyannyira, hogy a Molnár Kitti ellen vívott U14-es leánydöntő előtt egyáltalán nem készült a bajnoki cím megnyerésére. Tisztes helytállást várt el magától, hiszen a Metro RSC egy évvel fiatalabb teniszezője ellen, aki a hazai ranglistán is megelőzi őt, utoljára tíz évesen, a zöld pályán nyert mérkőzést. Azóta rendre Kitti került ki győztesként a korosztályos párharcokból, ám ez egyiküket sem akadályozta meg abban, hogy párosban közösen érjenek el szép sikereket. A legfrissebbet épp a korosztályos ob-n aratták, s az egyéni döntőt megelőző napon boldogan léptek fel együtt a dobogó legmagasabb fokára.

Az egyéni finálé is a várt koreográfiának megfelelően indult, Molnár Kitti simán nyerte az első szettet, a másodikban azonban 4:4-nél fordult a kocka, a Normafa Tenisz Klub játékosa kihasználta ellenfele pillanatnyi megingását és végül megnyerte a találkozót (1:6, 6:4, 6:4). Saját bevallása szerint csak a mérkőzésre, s mindig a következő labdára koncentrálva ment előre. A győzelemhez azonban valami más is hozzájárult.

− Az országos bajnokságra gyakorlatilag külföldi korosztályos versenyekkel készültem, Ausztriában két tornán is indultam, a Swiss Junior Trophy-n, a 16 évesek között, pedig két kört mentem – eleveníti fel az ob előtt történteket Fenyves Gréta, aki igazából idén vágott csak neki a nemzetközi ranglistapontok gyűjtésének. Nem mintha nem szeretett volna már korábban is korosztályos viadalokra utazni, ám ranglistahelyezés híján még a selejtező táblákra sem fért fel. A hazai erősorrendben mindig harmadik, negyedik volt, így az utazó válogatottból végül mindig kikerült. Idén azonban megtört a jég, végre bizonyíthatott s magas színvonalú mérkőzéseken fejlődhetett. Nem csoda tehát, ha nemcsak ő, de edző-édesapja, Fenyves Péter is a sikeres külföldi túrában látja az ob-siker legfőbb magyarázatát.

– Nyíregyházán meccsről meccsre egyre jobban játszottam, számomra természetes a támadójáték, ezt pedig az ellenfelek nem nagyon szeretik. Édesapám is hasonló stílusban teniszezett, és a rá jellemző fegyelmezettséget is átvettem tőle. Utóbbiban még van mit fejlődnöm és jó lenne fizikálisan is erősödni kicsit.

A törékeny alkatú, vékony kislányt azonban egyáltalán nem zavarja, ha magasabb és erősebb ellenfelekkel találja magát szemben. Nyáron kifejezetten előnynek érzi, hogy jobban bírja a meleget és a hosszú mérkőzéseken is kihasználhatja termetéből fakadó könnyedségét. Édesanyja, Fenyves-Gallen Krisztina szerint ebből a pillanatnyi hátrányból lehet és kell is erényt kovácsolniuk:

− Ha már így alakult, akkor legyen mozgékony és gyors. Péter mindig azt szokta mondani neki, amikor sokkal erőteljesebb játékos ellen játszik: „lebegj a pályán!”

A technikás, jól pörgető, balkezes kislány pedig hallgat az apai szóra, és ha nem is lebeg a szó szoros értelmében, de könnyed, élvezetes játékkal, és a rá olyannyira jellemző fegyelmezettséggel vívja mérkőzéseit. Utóbbi egyébként nem csupán apai örökség, de az édesanya pedagógia-szakos végzettségének, és a különleges családi helyzetnek is köszönhető. A három testvér, Angelika, Gréta és Koppány három és fél éven belül született, így az anyuka számára létkérdés volt a következetes nevelés a korban igen közel álló kicsik mellett. Ezért is említi középső gyermeke erősségeként a jó koncentrációs képességet, fegyelmezettséget és a kitartást.

A Fenyves-családban nem csak Gréta, de Angelika és Koppány is versenyszerűen teniszezik. Az egykori agárdi játékos, edző-édesapa, Péter, mindig közösen tart számukra edzést, csak az egyéni képzések idejére kell különválniuk. S bár ennek korábban elsősorban logisztikai okai voltak, valójában a gyerekeknek is nagy biztonságot ad ez a formula.

− Számomra természetes, hogy mindig együtt vagyunk, a versenyeken pedig nem kell partnereket keresni a beütéshez, hiszen megoldjuk magunk között. Így volt ez Nyíregyházán is, megnyugtatott a jól ismert helyzet és a testvéreim jelenléte. Folyamatosan visszük egymást előre – jegyzi meg Gréta, aki pillanatnyilag a trió legeredményesebb tagja, s nem is szeretne a felnőtt top10-ig megállni. Igaz, ő is van a legkedvezőbb helyzetben, hiszen a tornák kiválasztása esetén vagy nővérével utazik és legfeljebb felfelé játszik, vagy öccsével, és akkor a fiú iratkozik be az idősebbek közé. A szeptemberi programban már szerepel is néhány nemzetközi U16-os viadal, amelynek együtt vág neki Angelika és Gréta.

A Fenyves házaspár 2009 óta működteti a Normafa Tenisz Klubot, így a gyerekek szinte bele nőttek a teniszbe. A szülők soha nem nógatták őket, maguk kérték az edzéseket. S ha éppen nem gyakoroltak, a pályán lévőkkel ütögettek. Ennek is köszönhető, hogy igen hamar élvezetes labdameneteket játszottak. A korai sikerélmény pedig csak fokozta kezdeti lelkesedésüket. Végül több időt töltöttek a pályán, mint az otthonukban.

− Gréta fejlődésében tényleg fontos mozzanat, hogy idén kiléphetett a nemzetközi porondra. A ranglistapontok azonban csak annyira fontosak, amennyire a sportág rendszeréhez hozzá tartoznak. A gyermekeinket arra tanítjuk, hogy hosszabb távon, kitartóan dolgozzanak a céljaikért. Ahogyan egy mérkőzés sem egy szettből áll, s bírni kell a végéig, egy teniszkarriert is hosszú évek alatt kell felépíteni. Mi még ebben az építkezős szakaszban járunk, de örömmel tesszük mindannyian hozzá a magunk részét – foglalja össze a család filozófiáját Fenyves-Gallen Krisztina, aki éppen ezért nem is az eredményekre a legbüszkébb, hanem gyermekei hozzáállásra. Angelika, Gréta és Koppány ugyanis figyelmeztetés nélkül melegít, levezet és nyújt. Legyen szó edzésről vagy mérkőzésről. Ahogy azt a Normafánál tanulták.

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2018

Pályakereső