A Budapesti Sportszövetségek Uniója éves közgyűlésén ünnepélyesen köszöntötték a budapesti szövetségek azon vezetőit, akik az idei esztendőben kerek évfordulót ünnepelnek a szervezetüknél, mint a szövetségüket hosszú ideje szolgáló sportvezetők.

Kitüntették a magyar tenisz közismert, nagy tiszteletnek örvendő egyéniségét, Palásthy Leventét is.

Palásthy Levente és a BSU-elnök dr. Kamuti Jenő


A budapesti sportéletért végzett áldozatos munkáját elismerő díjat kapott Palásthy Levente, a Budapesti Tenisz Szövetségnél végzett több, mint 50 év sportvezetői munkásságáért. A díjat dr. Kamuti Jenő elnök és Pap Sándor alelnök adta át.

A 85. születésnapját áprilisban ünnepelt Levi bácsi versenyzőként három évtizedig a XVII. kerületi Pedagógus, aztán az Erzsébetváros játékosa, majd a szenior viadalok aktív szereplője volt. Sportvezetői pályáját a XVII. kerületi Pedagógus szakosztályvezetőjeként kezdte (1968-87), majd a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete (KPVDSZ) sportbizottságának elnöke volt 1992-ig. A Budapesti Tenisz Szövetségben 1968 óta folyamatosan elnökségi tag, közben 1996-2005 között a főtitkári posztot is betöltötte.

A budapesti csapatbajnokságok szervezése volt a fő munkaterülete. Az irodából tehát minden fővárosi teniszezőt ismert, aki a budapesti klubokban az elmúlt fél évszázadban megfordult. De nem csupán a BTSZ központjában foglalkozott a tenisszel, hanem a pályákon is: több évtizedes sikeres játékvezetői, megbecsült s elismert versenybírói múlttal rendelkezik.

A legjobb helyre került az elismerés!

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2018

Pályakereső