A mérkőzés előtti bemelegítésre érkezve értesült Drahota-Szabó Dorka a brazíliai ITF-torna felfüggesztéséről. A Szegeden készülő fiatal szentesi játékos nagyszerű formában, három győzelemmel tért haza, a pontokat azonban nem kaphatja meg. Mestere, Hajnal István szerint a jelenlegi helyzetben mindenki számára a motiváció fenntartása a legnagyobb probléma.

 

Gy. Szabó Csilla írása * Első felnőtt egyéni országos bajnoki címével a tarsolyában, bizakodóan indult két hete Brazíliába Drahota-Szabó Dorka (WTA 746). A 18 esztendős szentesi játékos edzőjével, Hajnal Istvánnal vállalkozott a nagy utazásra, a programban három 25 ezer dollár összdíjazású ITF-torna szerepelt.

A koronavírus-járvány okozta általános leállás azonban őt is sújtotta, mégpedig a lehető legrosszabb pillanatban. Dorka remekül rajtolt, az Olímpia városában rendezett első torna két kvalifikációs mérkőzését megnyerve, simán jutott fel a főtáblára, amelyen folytatta menetelését. A női világranglista 503. helyén álló brazil Kuratát 6:2, 6:3-ra győzte le, s már éppen a görög Grammatikopoulou (WTA 300.) elleni találkozójára készült, amikor a torna leállításáról szóló döntés megszületett.

− A szóbeszéd persze már korábban elindult, de Pista azt kérte, ne foglalkozzam vele, a szokásos ráhangolódást kövessem – emlékezett vissza nem titkolt csalódottsággal az egy héttel ezelőtt történtekre Drahota Szabó Dorka. – Esti meccs lett volna a miénk, s amikor a bemelegítésre megérkeztünk, szóltak: ennyi volt, vége. Abban a pillanatban nagyon rosszul esett a döntés, de a lelkem mélyén azért számítottam rá. Legalább azt az öt pontot meghagyták volna, amit addig jogosan megszereztem, harminc-negyven helyet biztosan előbbre léphettem volna. Arról nem is beszélve, milyen jól ment a játék, és a folytatásban is nagyon jók voltak az esélyeim.

A szegedi Sportmánia SE játékosa olyan komolyan gondolta ezt a megjegyzését, hogy a héten levélben fordult az ITF-hez, ám elutasító választ kapott. A pénzdíját ugyan mindenki megkaphatja, ám a koronavírus miatt leállított tornákon addig szerzett pontokat nem. Pedig ez utóbbi is fontos lett volna, hiszen korán meg kellett tanulni a leckét: minél előbb, minél feljebb jut, annál rövidebb a finanszírozandó időszak.

 

drahota szab brazlia 2020

 

Drahota-Szabó Dorka fiatal kora ellenére, sok nehéz helyzeten van már túl, s bár a mostani is nagyon fájó, azért az mégiscsak vigasztalja, hogy ezúttal nem csak őt, de a világ valamennyi teniszezőjét kényszerpihenőre ítélték:

− Hazatérésem óta sokat gondolkodtam azon, mi is történik most világban? Remek formában voltam, s ezt bizonyítottam is, de most tényleg fontosabb, hogy mindenki egészséges maradjon. Hogy ne legyen a mostaninál nagyobb baj. Amíg lehet, addig folytatjuk az egyéni edzéseket, s ha már nem lehet, akkor itthon kondizok tovább egyedül. Eddig a tenisz mellett heti háromszor-négyszer volt rá lehetőségem, mostantól a mindennapos erőnléti edzések lehetősége is felmerült, ami számomra kifejezetten előnyös. Összességében biztosan nem fogok lemaradni, hiszen mindenki hasonló problémákkal küzd. A felszabaduló időmet a családommal töltöm, végre kedvünkre süthetünk és főzhetünk, hiszen mindenki itthon van.

Az érettségi előtt álló fiatal számára az online tanórák bevezetése viszont nem okozott túl nagy meglepetést. Zsúfolt teniszprogramja miatt már eddig is többször fordult tanáraival ehhez a megoldáshoz, így rutinosan kezeli a helyzetet. 

Edzője, Hajnal István jól ismeri tanítványa elhivatottságát, ám a pillanatnyilag kialakult helyzetet így sem lesz könnyű átvészelniük:

− Azért voltam nagyon csalódott, mert egy hosszú, jól megtervezett alapozást követően, az ob-győzelemmel érkeztünk Dél-Amerikába. Dorka ennek megfelelően nagyon jól játszott, minden körülmény, még a sorsolás is ideális volt. Az első két meccs során tökéletesen bemelegedett, a harmadikon pedig ellenfele nem bírta az általa diktált sebességet. Ez pedig nagyon jó előjel volt a folytatásra is. De ez most már a múlt. Jelen pillanatban már azon töröm a fejem, hogyan fogom fenntartani a motivációját ilyen hosszú idő alatt? Hogy mit tudunk majd kitalálni, az természetesen a járvány hazai alakulásától is függ. Nem tehetünk mást, mint optimizmussal várjuk a kényszerpihenő végét.

Dorka nagy betűkkel írta be naptárába a június 8-i dátumot, amely reményei szerint az újrakezdés időpontja lesz. A versenyzésért rajongó fiatal játékos számára pedig ez a lehető legnagyobb motiváció.

És egy jó hír ebben a nehéz időszakban: Dorka második levelére már azt válaszolta az ITF, hogy megtarthatja a szerzett  pontjait. Mind az ötöt! Azért így az újrekezdés sem lesz olyan nehéz...

W25 Olimpia (Brazília)

A magyarok eredményei:
Kvalifikáció. Második forduló: Drahota-Szabó Dorka – Maria Helena Sodre (brazil) 6:2, 6:3. Harmadik forduló: Drahota-Szabó Dorka – Heydi Doldan (paraguay-i) 6:0, 6:1;
Főtábla. Első forduló: Drahota-Szabó Dorka – Nathaly Kurata (brazil) 6:2, 6:3; Andrea Lazaro Garcia (spanyol) – Bondár Anna 6:3, 3:6, 6:3; Udvardy Panna – Rebeca Pereira 6:3, 6:4.
Második forduló: Udvardy Panna – Victoria Bosio (argentin) 6:3, 2:6, 6:3;
Páros. Első forduló: Udvardy, Sofia Sapatava (grúz) – Bondár, Drahota-Szabó 6:2, 6:3.

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső