Halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyát teheti boldogabbá az adomány

 

A Magyar Tenisz Szövetség a Wesely János óvoda gyermekeinek megsegítésére indítja el kezdeményezését.

A főváros VIII. kerületében, a Dankó utcában levő intézményben kivétel nélkül halmozottan hátrányos helyzetű, igen rossz körülmények között élő gyermekek vannak.

A Wesely János Lelkészképző Főiskola néhány tantermében és szociális helyiségében alakították ki a főiskola udvarán az óvodát.

Már áll a Magyar Tenisz Szövetség karácsonyfája a Mikoviny utcai székházban, ahova minden nemes lelkű ember adományát várja az MTSZ december 22-ig.

Játékosok, sportvezetők a jótékonysági akción - Fotó: MTSZ

 

December 7-én, csütörtökön délben a MikulásGyárban jártak a Magyar Tenisz Szövetség vezetői, a Davis Kupa-válogatott tagjai, edzői, s előzetes toborzásukra több teniszbarát is vitt tartós élelmiszert, ruhát, játékot és csomagolta az ajándékokat együtt a teniszezőkkel.

A Magyar Tenisz Szövetség, a Davis Kupa csapat, a Vasas SC és a Dunakeszi TK átadta az ajándékokat a MikulásGyárban. 

Pintér Balázs, menedzser-alapítványi elnök, Hámori Tamás főszervező, valamint Nádasdi Tamás és Váry András

 

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg az országos Menedzser Teniszbajnokság egész éven át tartó küzdelmeit, melynek díjkiosztóját a budapesti EXPO Congress Hotel Sky termében tartották

Hámori Tamás versenyigazgató többek között elmondta, hogy a Manager Open ma már sikeres brandnak számít, az idei sorozaton közel félezren vettek részt.

A jövő évi sorozat áprilisban Győrött kezdődik.

Teniszlabdából készült az MTSZ adventi koszorúja

 

Idén december 3-ikára esik advent első vasárnapja, amikor meggyújtják az első adventi gyertyát. Advent (úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak.

A legtöbben ilyenkor beszereznek egy adventi koszorút, akinek viszont van egy kis ideje és kedve, könnyen és egyszerűen készíthet egyedi koszorút.

Így tett a Magyar Tenisz Szövetség két ifjú munkatársa, Ladányi Krisztina és Szálka Éva is - a Mikovinyi utcai székházban, a NEK-irodában a munkahelyükhöz illően teniszlabdákból állították össze a karácsonyt megelőző négy hetes időszak, a meghitt készülődés jelképét.

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső