A korosztályos válogatott keretek kijelölését követően Facebook-bejegyzésében részletezte véleményét az MTSZ szakmai igazgatója.

Sávolt Attila úgy véli, "óriási felelőtlenség hiú ábrándokkal szédíteni önmagunkat".

Szólt arról is, milyen lesz az idei munka,  hogy mi  lesz a kijelölt irány 2022-ben.

 

(Facebook/MTSZ) * Nyilvánosságra hoztuk a korosztályos válogatott kereteket, és szerettem volna néhány szót ejteni a válogatottságról, az én értelmezésemben. Ugyanis, ha rajtam múlott volna, akkor maximum négy játékos lenne csak válogatott minden korosztályban.

Egyrészt, gyakorlatilag szigorúan véve nincs is szükség négy játékosnál többre. Az egyéni Európa-bajnokságokon, 2 fiú és 2 lány képviselheti az országot, a csapat Európa-bajnokságokon pedig 3 fő + 1 tartalék. A többi nemzetközi versenyeken U12-ben szintén 2 fiú + 2 lány + egy edző képviselheti egy ország hivatalos utazó csapatát általában.

U14-től felfelé, mind a Tennis Europe, mind az ITF versenyeken pedig a nemzetközi ranglista az, ami elsősorban meghatározza, hogy hányan és kik azok a játékosok, akik szerepelhetnek egy-egy külföldi verseny főtábláján.

Másrészt pedig sajnos a kőkemény valóság az, hogy nem is áll úgy a magyar utánpótlás tenisz színvonala a nemzetközi viszonylathoz mérve, hogy igazán több játékosnak kellene képeznie a magyar válogatott kereteket.

Azért adtuk meg a 4 + x főt a különböző korosztályoknál, hogy a válogatott edzőknek is legyen lehetősége, nem feltétlenül csak eredmény de szakmai alapon, a potenciált nézve is jelölni játékosokat. Ennek nyilván az alsóbb, elsősorban az U12-es korosztálynál van nagyobb létjogosultsága, de április 1-jén több mint két órás megbeszélésen, szakmai viták közepette jelöltük ki a most kialakult kereteket.

Végül úgy döntöttünk, hogy igyekeztünk a válogatott keretekben az első négy játékos után, elsősorban az adott korosztály fiatalabb generációjához tartozókat figyelembe venni, már a következő évet is szem előtt tartva.

Még egyszer hangsúlyozom, ha rajtam múlott volna akkor csak négy teniszező alkotná a hivatalos válogatott kereteket. Az idei év végén, a tapasztalatok után, valószínűnek is tartom, hogy 2022-ben már ez lesz a kijelölt irány. Azt gondolom, ez lenne az igazi keretszűkítés, ami elhangzott még tavaly év végén, és ez adná majd meg, az igazi rangját a válogatottságnak és az előremutató egészséges harcot a címeres mezért.

Azt viszont nagyon fontos tudni, hogy ez nem jelenti azt, hogy a válogatott edzésekre, edzőtáborokra, a válogatott edzők nem hívhatják meg azokat a játékosokat, akikben potenciált látnak, még ha most nem is lettek kerettagok. Sőt azt sem jelenti, hogy versenyekre nem utazhatnak a csapattal olyan játékosok, akik nincsenek benne a most kihirdetett keretekben.

Az adott versenyekre utazó csapatok létszáma és névsora, mindig a jelentkezőktől és elsősorban a verseny főtáblájára elfogadott játékosoktól fog függeni.

Remélhetőleg a járványhelyzet is engedni fogja, hogy rendben elinduljanak a tervezett nemzetközi versenyek, és ezáltal választ kapjunk arra, hogy a magyar válogatott legjobbjai miként tudják felvenni a versenyt a nemzetközi porondon, más ország válogatott játékosaival szemben és hol is tart az utánpótlásunk.

Óriási felelőtlenség ugyanis véleményem szerint hiú ábrándokkal szédíteni önmagunkat.

Ebbe pedig bele értek mindenkit, a szövetség szakmai vezetését, az edzőket, szülőket és játékosokat egyaránt.

A nyári Európa-bajnokságokig van még három hónap, ahol lehet bizonyítani mindenkinek, hozzáállásban, edzésben és elsősorban eredményekben.

Sok erőt, kitartást és elhivatottságot kívánok ehhez mindenkinek a következő hónapokra.

Sávolt Attila
szakmai igazgató

kerettagok 2021

 

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső