Ismert, hogy a volt főtitkár 2020-ban elnökségi jóváhagyás és rendezői helyszín hiányában írt alá három évre szóló bérleti szerződést a WTA verseny rendezésére.

A magyar szövetséget érintő kár közel félmilliárd forint volt, ám az MTSZ és az IMG között nemrégiben kötött kárenyhítési megállapodás jóvoltából sikerült enyhíteni a fizetendő összeget. Így is 250 milliót kell fizetnie a szövetségnek - ezt pereli most vissza az MTSZ a korábbi főtitkáron.

 

(MTSZ/tenisz-palya.hu)  * A Magyar Tenisz Szövetség keresetet indított a korábbi főtitkár, Richter Attila (fotó) ellen kártérítés megfizetése iránt. Több mint 250 millió forint a viszafizetendő összeg.

Az MTSZ 253 millió forintot és késedelmi kamatok megfizetését követeli a korábbi munkavállalójától, tekintettel arra, hogy álláspontja szerint 2020. januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá egy három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA 250-es torna kapcsán.

A korábbi főtitkár mindezt ráadásul annak ismeretében tette, hogy a Magyar Kormány határozatban rendelkezett egy másik verseny támogatásáról. A bérleti szerződés rendkívül jelentős gazdasági kötelezettségvállalást tartalmazott az MTSZ számára.

Az okozott kár egyébként ennél is sokkal jelentősebb lenne, közel félmilliárd forint, de az MTSZ új elnöksége kárenyhítési kötelezettségének eleget téve, egyhangú elnökségi határozat alapján megállapodást kötött az IMG-vel, annak érdekében, hogy a szerződéses kötelezettségétől szabaduljon, és elkerülje azt a helyzetet, hogy három éven keresztül kelljen bérleti díjat és egyéb költségeket, illetve kártérítést fizetnie az IMG-nek.

Az MTSZ új elnöksége úgy döntött, hogy a büntetőfeljelentés megtételét követően peres úton visszaköveteli Richter Attilától az általa okozott kárt. A korábbi vezetés időszakában megkötött további szerződések vizsgálata alapján már több büntetőfeljelentés született, illetve áll előkészítés alatt.

Néhány napja a szövetség tagjatól Ez nem maradhat büntetlenül! címmel petíció jelent meg, amely azt szorgalmazta, hogy a büntető feljelentés mellett az MTSZ saját területén - a hatósági eljárásokkal párhuzamosan - kezdeményezzen sportfegyelmi eljárást a szakértői vizsgálat által feltárt ügyekben, s az érintett személyeket tettük súlyának megfelelően marasztalja el,  tiltsa el a sportágban való közreműködéstől. E petícióhoz már csaknem százan csatlakoztak a Facebookon, illetve személyes üzenet formájában.

Lázár János, az MTSZ tavaly júliusban megválasztott elnöke múlt csütörtökön úgy vélekedett, hogy május végére fejeződhet be a szövetség pénzügyi konszolidációja. A szervezet 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére, ebből 1,7 milliárdot már kifizettek a játékosoknak, edzőknek, kluboknak és versenyszervezőknek, emellett – mint mondta – óriási összegeket kellett átutalni külföldi ügynökségeknek, ezzel pedig remélhetőleg sikerült helyreállítani a magyar tenisz becsületét.

Tavaly az új elnökség nem javasolta a 2019-es éves beszámoló közgyűlési elfogadását, többek között a régi vezetés részéről benyújtott 3,5 milliárd forintos konszolidációs kérelemre, és a már akkor szembetűnő elszámolási anomáliákra hivatkozva.

A szövetség egy igazságügyi könyvszakértőt vont be a munkába, akinek a jelentéséből kiderült, hogy az MTSZ az utóbbi években a szükséges számviteli szabályzatok és belső ellenőrzés teljes hiánya mellett működött. A szakértői jelentésből is kitűnő felelőtlen gazdálkodással összefüggésben az MTSZ több feljelentést is tett, többek között büntető feljelentést Richter Attila korábbi főtitkár ellen.

A könyvvizsgáló részletes beszámolója itt olvasható:
http://tenisz-palya.hu/images/dokumentumok/szakertoi_velemeny.pdf

 

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső