A virtuális térben sikeresen megszervezett PTR-edzőkonferencián Pelva Gábor a tanulásra ösztönző környezetről tartott előadást.

A magyar szakember szerint témájának két fontos pillére a motiváció fenntartása és a játékosítás.

Pelva Gábor a hazai szövetségnél eltöltött nyolc esztendőt követően most új kihívásokat keres.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * A koronavírus-járvány okozta helyzethez mindenkinek alkalmazkodnia kell, így a teniszedzőket képviselő világszervezetnek, a Professional Tennis Registry-nek (PTR) sem volt más választása, mint a Hilton Head Islandi központból az online térbe költöztetni szokásos nagyszabású nemzetközi konferenciáját.

A közel száz előadó között magyar részről ott volt Pelva Gábor is, aki olyan nagy nevekkel osztotta meg a képzeletbeli pulpitust, mint Nick Bollettieri, Craig O’Shanessy, Jim Courrier, Scott McCullock, Gigi Fernandez vagy Mike Barrell. Témája a tanulásra ösztönző környezet létrehozása volt.

A magyar szakember, aki január végéig az MTSZ edzőképzési igazgatójaként tevékenykedett maga is nagy érdeklődéssel várta az eseményt.

Az előadók száma még emelkedett is a szokásoshoz képest, talán azért, mert nem kellett utazni, s így mindenki könnyebben beilleszthette a programjába – vélte Pelva Gábor, aki az összes előadást ugyan nem tudta élőben követni, hiszen több is párhuzamosan folyt, ám így is szerzett új és hasznos tapasztalatokat, különösen a lebonyolítás terén. – Az online tér valamennyi kínálkozó lehetőségét kihasználva folyt a konferencia, hiszen az előadások hallgatásán túl a chat és videókonferencia élővé tudta tenni a szakemberek kapcsolatát, sőt még olyan speciális témájú csetszobákat is létrehoztak, amelyben szinte össze lehetett ülni egy-egy jó tanácskozás erejéig. De külsős cégek számára is biztosították a videós termékbemutatás lehetőségét, mintha csak egy igazi kiállításon lettünk volna. Őszintén megmondom, nem vártam ilyen élvezetes lebonyolítást.

Pelva Gábor számára Allistar McCaw dél-afrikai mentáltréner előadása volt az egyik legérdekesebb, aki arra adott jól összefogott válaszokat, hogy az aktuális koronavírus sújtotta helyzetet hogyan lehet a leghatékonyabban kezelni. A korábban a világklasszis Kevin Andersonnal is dolgozó szakember szerint ebben a kiszámíthatatlan időszakban mindenképpen készíteni kell egy napirendet. Enélkül nagyon könnyű elveszni a teendők között, hiszen alapvetően mindannyian a szokásaink rabjai vagyunk, amelyek nagyon is erős kapaszkodókat jelentenek, hiányuk viszont könnyen a haszontalanság érzetét keltheti bennünk. Ezzel szemben, ha sikerül az aznapra betervezett dolgainkkal végeznünk, máris jobban érezzük magunkat. Néhány órás önfejlesztés beiktatásával, a nap végi összefoglalás és értékelés elkészítésével, pedig még ennél is tovább mehetünk, a külvilágban tapasztalható bizonytalanság szinte elveszti befolyását felettünk.

 

pelva eloadAmikor közönség előtt zajlott az edzőkonferencia

Pelva Gábor számára persze a legizgalmasabb feladat a saját előadása volt, amelyre számos pozitív visszajelzést kapott a konferencia végén. A tanulásra ösztönző környezet létrehozása (Creating a Learning Environment) szerinte két fontos pilléren nyugszik, a motiváción és a játékosításon.

A motiváció a belső és a külső hajtóerők egyensúlyán alapul, és nagyon is személyre szabott, utóbbihoz kell igazítani a módszerek széles tárházát – véli Pelva Gábor, hangsúlyozva, hogy a cél minden esetben az, hogy egy gyermek minél tovább a sportágban maradjon, s ezen a téren ma már nemcsak a többi sportággal kell versenyezni, de bizony a közösségi média által felkínált és igen csábító platformokkal is. – Az általunk létrehozott környezetnek tehát mindenképpen olyannak kell lennie, amelyben élvezik a teniszt. Ehhez pedig ma már bátran lehet alkalmazni azokat a trükköket, amelyekkel a média köti le a legfiatalabbak figyelmét. Ehhez szorosan kapcsolódik a játékosítás (gamification), amely az iskolai oktatásban is egyre fontosabb szerephez jutó innovatív módszer, s amely az egyes tanulási folyamatokat játékszerűvé alakítja. Ennek keretében a játékelemek alkalmazása érdekesebbé és figyelemfelkeltőbbé teszi a megszokott helyzeteket, egyik fő mozgatóeleme pedig a jutalmazás, amely különböző formákban valósulhat meg. Ezért fontos, hogy már a tanfolyamos teniszoktatásban is helye legyen a rendszeres csapatbajnokságoknak, amelyek játékos formában, jó hangulatban és persze érdekes díjak révén vezeti be a legfiatalabbakat a versenyzés világába. Nem véletlenül hoztam fel a csapatbajnokságokat példaként, hiszen a közösségépítés is kiemelten fontos, megtartó ereje erősebb lehet minden egyéni motivációnál. Erre egyébként éppen az E-sportok hihetetlen terjedése világított rá, hiszen ezekben nagyon fontos a közösség szerepe, a gyerekek azon keresztül kapcsolódnak a virtuális térhez. Ennek kiépítéséhez közös célok és érdekek megfogalmazására van szükség, de a saját névválasztás, vagy kabalafigura is megkönnyíti az egységes értékrenddel való azonosulást. 

A négy napos szimpózium első napján egy új szakág a Pickleball mutatkozott be, amelyet egy a jelenlegi teniszlabdánál keményebb, műanyag gömbbel játszanak, többen is egy pályán. Igen könnyen megtanulható, s a tömegek számára egyre népszerűbb a tengerentúlon.

 

pickleballPickleball, az új testvérsportág

 

A három főnapon természetesen a klasszikus tenisz volt a figyelem központjában, a kezdőktől és a haladóktól kezdve a juniorokon át egészen a felnőtt profik szintjéig. S ahogy az már lenni szokott a sporttudomány, valamint az üzlet és menedzsment is helyet kapott az előadások között, amelyek március 11-ig még megtekinthetőek a PTR honlapján.

A konferenciát követően Pelva Gábor több külföldi előadásra is felkérést kapott, amelyeknek most örömmel tesz majd eleget. Az MTSZ-nél eltöltött nyolc évet követően azonban elsősorban itthon szeretne munkát találni, de ha ez nem sikerülne, akkor külföldön is szívesen kipróbálja magát.

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső